Téli Esték, 1910 (12. évfolyam, 11-18. szám, 13. évfolyam, 1-10. szám)
1910-12-25 / 9-10. szám
4 TÉLI ESTÉK. a ki megtanulta a férjétől, hogyan lehet valamit el és félre csavarni. Öreg apjának is elcsavarta a fejét. De még hogy félre csavarta. Rávette, hogy adja át a birtokot. Egyetlen leányának. Véréből való vérének. Édes mindenének. — A tenyerünkön hordozzuk majd apát. — Nem lesz gondja, buja. Nyugodtan fog élni. Azok a napok1 a mik még hátra vannak — aranyos napok lesznek. Mi fogjuk megaranyozni. Mindezeket gondolta el az öreg Jámbor az utón. Visszatérőben. De nem mondotta. Még laghűségesebb emberének, Gyurinak se’ merte mondani. A ki pedig húzta tovább gondolatainak szálait. — ügy pedzem — szólal meg a féljáraton szokatlan merészen — hogy a földektől is a fiatalok búcsúztatják. — Möglehet, mormolta Jámbor megütődve. — Talán már alá is irta a... — Még nem. De ma, szent karácsony estéjén aláírom. Mintha vipera csípte volna meg a hű szolgát. — Ne tegye jó uram. Jámbor gazda. Ne tegye. A szerelmetes jó Istenre kérem. — Az mögtörténik a szent estén, Gyuri. — Nagyon megbánja uram. Jámbor gazda. Végtelenül megbánja. ... És mennek, ballagnak haza felé. Az ég hirtelen beborul. Hó fellegeket hajt a határra a szellő. És gyéren, elszórtan hull a pehely, mintha a levegőben virágmézet kereső fehér lepkék rajzanának. Az öreg Jámbor Dánielt már várják. Szemrehányóan várják. Hogy ez estén is küntjára nedves, hideg mezőkön. Hátha meghűl? Mi lesz akkor? Oh mi lesz. És amint az öreg belép a nagyszobába, tündér fény ömlik eléje. Az asztalon nagy karácsonyfa áll. Rajta szebbnél-szebb ajándék. Tajtékpipa, dohányzacskó, sapka, keztytx és mi minden még. A vén ember megcsuklik. Zokogásban tör ki. Lányának keblére borul. És leszen gyermekével gyermekké... ...Vacsora után pedig megérkezik a közjegyző. Az átruházási jogot magába’ foglaló oklevelet szépen aláírják. Jámbor gazda e pillanatban földnélküli Jánossá leszen. Mikor Gyuri tanuképen aláírja, — magán alig birt uralkodni. És távozni készült. Már az ajtón is kívül van, mikor az öreg Jámbor kérőleg leányához fordul: — Hadd maradjon itt Gyuri. Iszen mindig itt volt a szent estén. Az ügyvéd ur tagadólag intett feleségének, Ilonkának. Az pedig olyan graciozusan mondotta : — Mit gondolsz apa? Mikor ilyen vendégünk van, mint a nagyságos közjegyző. Jámbor — földnélküli Jánosnak az első köny rezgett szemében erre a szóbeszédre. Hej, patak lesz még ebből az első könyből. II. — Hát én is búcsúzom, mondotta másnap Gyuri, a hű szolga. Az öreg szolga halálsápadt. Jámbor uram alakja kérdőjellé görbül. És nagy szemekkel mered a búcsúzéra. Olyan szánandó, keserű tekintettel nézett az öreg szolga is egykori gazdájára. Olyan sejtelem ült nagy, értelmes arcára, hogy lehetetlenség volt azt észre nem venni. — De iszen Gyuri itt maradhat a gazdaságban — mondotta nagy erőltetve Jámbor. — Hát apus — mondotta Ilonka — aki távozni akar. annak útját mi nem akaszthatjuk meg. — Természetesen, erősítette meg a dolgot az ügyvéd ur. Gyuri, az öreg szolga tehát kifordult a kúriából. A kúria kis lakásából. A Jámbor házának udvaránál. Még egy keserű pillantást vetett egykori gazdájára. Aztán megragadta gazdája ráncos kezét és megcsókolta azokat a munkától eldurvult kezeket. A két öreg egymás nyakába borul. És zokognak keservesen Gyuri pedig elköltözött a maga szerény, de kedves lakásába. A falu alvégére. A nagy kertekkel bőséges alvégre. * *■ » Néhány esztendő telt. A túlpartról az a csillag, a Jámbor csillaga nem mosolygott többé. Nem is integetett. Mintha elbújt volna. Mintha messze távozott volna. Pedig az öreg Jámbor tekintete ugv vigyázta, úgy kereste azt a csillagot. Úgy szerette volna, ha integetné. Ha hijná... Miér’ mer' azért, hogy nagyon boldogtalan. Magára van hagyatva. A durva cselédek közt kell tengődnie. Leánya és veje, a gyermekekkel a fővárosban élnek. A birtok elárvult. Bérben van. Az öreg alig látja övéit esztendőnként. Sorsáról — kosztjáról, senkinek nem mer szólani. Már lakása is ott van a Gyuri egykori szobájában. Egy kis kamarában, Nyomorult szobácskábán. Ruhája lesir róla. Elrongyolódott. Nincs egy pohár bora. Nincs egy pipa dohánya... ... Szent karácsony este közeledik. Naponkint várja a kis bírót, a falu postáját. Talán hoz valamit. Egy kis pénzt. Egy kis kalácsot. Egy-két ruhadarabot. Hiába várja! Hanem a helyett, belép szobájába a bérlő. — Uram, uram, Jámbor uram, a birtokot megvettem. Enyém. Hát az ünnepeket még itt töltheti. Aztán, sajnálom, de erre a szobára szükségem lesz. A vén ember ugv állott az uj birtokos előtt, mintegy szoborrá meredt ember. Nem tudott ez a szobor egyetlen hangot adni. Csak hosszú fehér sza- kála mozgott. És mélységes szemeiből pottyant elron- gyolt ujjasára egy-egy megfagyott könny. — Hja, a fényes életmód! A börze. Tetszik tudni a börze. Az felemel. Vagy ugv a földre vág, hogy ott maradnak. Mint a lezuhanó kő. Jámbor tisztában van most már mindennel. Leült régi, hű és még megmaradt öreg karos székébe. És ül... ül, étlen-szomjan egész másnap estig. Mikor csendes borulattal érkezik a nagy, a kegve- letes szent karácsony estéje... ... A helyett a mosolygó, integető csillag helyett pedig drága jó feleségének szelleme érkezik hozzá. Látja. Egészen jól látja ezt a szellemet. És hallja...
