Téli Esték, 1910 (12. évfolyam, 11-18. szám, 13. évfolyam, 1-10. szám)
1910-12-04 / 6. szám
2 TÉLI ESTÉK És ha ez a szép munkabér a családi tűzhelyek, tehát a nemzet erősítésére, izmosodására ömlenék, folynék bele a nép vérkeringésébe, hogy azt elevenné, egészségessé tegye: nemzeti büszkeséggel emlegetnők. De nem úgy van ! Itt minden drága. Igaz. De legdrágább a szesz. A szombati tivornyázás. A dőzsölés. Ebbe folyik bele a mi munkás népünk verejtéke, keresete. És azok, a kik a tőke ellen hadakoznak... nem veszik észre, hogy Magyarországon a leghatalmasabb tőkések, a leggazdagabb és hirtelen megtollasodott emberek azok lesznek, a kik — szeszgyártással és árulásával foglalkoznak. A nép verejtékéből. A legtöbb munkaerőt arra kell pazarolni, hogy a jóravalók újra fölépítsék azt, a mit a gonoszok lerombolnak. Tövisek és virágok. A drágaság' enyhül. A fővárosi és vidéki lapok egyhangúlag hirelik, hogy — a drágaság valamelyest enyhül. A híradásokból az is kiérzik, hogy ezt az enyhülést nem a sok gyülésezés, meg óbégatás hozta meg és hozza meg. Hanem maga a közönség. Ott ugyanis, a hol a közönség elég erős, hogy igényeit leszállítsa. Tartózkodik minden oly élelmi vagy más nemű cikkek vételétől, a mi nem életkérdés. (Tehát nem okvetlenül szükséges), ott még a leghangosabb kofa szájak is elcsendesedtek és csendesednek. És észbe kapnak. Miér’, mer’ azért’, hogy látva-látják, érezve-érzik, hogy a mit nyernek a vámon, bizony hogy elvesztik a réven. A mennyivel felsrófolják az árakat, annyival kevesebbet adnak el. * És azok az igények! Hát uramfia, olyan rettenetes húsevőkké lettünk mi már, hogy mással táplálkozni nem is tudunk ? És anyira megszoktuk a bőséget, a tálételeket, a napjában való nagy és sokszori étkezést, hogy képtelenek vagyunk valamiről — lemondani? ... Es’ván bátyám azzal a mondással szállította le vastag vacsoráját vékonyra, hogy : — Tanulj Es’ván lemondani. Reggelenkint pedig olyan derült életkedvei ébred, mint Istenben boldogult ifjú korában. * Egyszóval most is úgy van az, mint a régi jó példabeszéd tartja. — Kettőn áll a vásár ... — Könnyű Katót táncra hajtani. A mi közönségünk bizony... nagyon is Kató. Könnyen hajtják a drágaság táncára. Hát álljunk csak talpunkra, majd kitudódik bizony, hogy kettőn áll a vásár még a drágaság idejében is. Kis Gereben. ■ Hl ALKOTMÁNY. H B A törvény és az élet... A törvényt az élet számára hozzák. Vagy legalább kellene hozni A társadalomnak, a nemzetnek a népeknek, a köznek boldogulására, ótalmára. Az a törvény, mely az életbe nem vált be, egyenesen az igazságérzetet rontja, bántja. Sőt ellentétbe jut a kézzelfogható igazságossággal, ugv hogy sokszor magának a bíróságnak jog és igazságérzetébe is belemarkol... az a törvény nem életképes. Nem válik be a gyakorlati életbe Rontására van a népnek. Azon a törvényen vagy egészen túl kell tenni, vagy okvetlenül reparálni kell. Az élet legfőbb bírálója a törvénynek. Azért a törvényhozásnak mindig összeköttetésben kell lenni az élettel. A gyakorlattal. A törvénykezés szülte eredményekkel. Bő, de keserű tapasztalatok, hosszú álomból való felébredés után végre eljött annak az ideje, hogy a kereskedőknek biztosított kivételes illetékességhez való joga rosta alá került. ’Iszen az élet maga kiabált már: Tegyetek végre valamit! Falvak mentek tönkre, polgárok pusztultak el, családi tűzhelyek omlottak össze egy-egy meggondolatlan, de jó, ügyes fogásokkal kierőszakolt vásárlás megrendelés nyomában. A vigéc-mesterség arany korszakát kezdette élni. A ki más téren nem boldogul, a ki hamis bukások után elvágódott a pudli mellől, a kinek pályája ketté törött — azok vígan futottak és futnak a vigéczi pályára. ’Iszen, ez az élet mozgó élet. Terhes élet. De »vig«-élet. És hajtós, jövedelmes élet. Ezerekről, dús jövedelemről van ott szó. Ez valóság. ’Iszen ez a mi népünk olyan hiszékeny. Olyan hiú. Olyan könnyen alá firkantja a nevét. Még meg se nézi legtöbbször a megrendelés tartalmát. Igv történhetett, igy történik aztán, hogy az életben a törvény szabad szellemét, hézagait a vigéc kereskedő fogások ezerféle tarkaságaival, fulánkjai- val kihasználták és használják. Az élet szomorú esetein igen meg kellett végre döbbennie a legszabadabb szellemű gondolkodásnak. Erre kényszeritették az igazságérzet. Erre a pusztulás kiáltó, és napról-napra szomorúbb képei. Nem támadásról volt tehát itt szó. Nem a kereskedelem leigázásáról. Nem arról, hogy itt egyeseknek szerezzünk privilégiumokat, meg monopóliumokat. Itt a népnek, a köznek, a nemzetnek egyenes megvédéséről, oltalmazásáról van szó. Itt az igazságosságnak kell a serpenyőbe esnie. Itt a sulvt nem egyesek érdeke, de maga az élet adja meg. ___________===_________ __= Fo gorvosnál. A fogfájós egy koronát ád a fogorvosnak a foghúzás után, mire a fogorvos nagy felháborodással azt kérdi: — Kérem hát mi ez, inasomnak való? — Nem mind a ketőjüknek.
