Téli Esték, 1909 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1909-12-25 / 9-10. szám
8 TÉLI ESTÉK A Sátán diadalmaskodott, mikor megtudta, hogy Heródes öldösi a kisdedeket. Erre aztán olyan tort csapott, a bősz pokol, mint még soha! Vigadtak az ördögök. Csak a pokol legsötétebb zugából hangzott föl keserves sirás... Ebben a zugban pedig az elkárhozott nők voltak. És köztük nem egy anya, a ki még csak nem rég halt meg, a világon árván hagyva kisded gyermekét, a kit ime milyen borzasztó veszély fenyeget. Köztük volt három nap óta egy szegény fiatal anya, a kit a Sátán magáévá tett és a ki, hogy egyetlen gyermekével örökké egyesülve legyen, azt magával ragadta a pokolba és bűnös lelkének szárnyai alatt rejtegette. Ezt a fiatal nőt rendkívül meghatotta az Istennek példája, a ki saját Fiát küldi le a földre, hogy az emberiséget megváltsa. És ez az asszony azt a bátorságot vette magának, hogy egy kéréssel fordult a Sátánhoz. Kibontakozott az asszonyok sorából és félénken közeledett a Retteneteshez, hosszú aranyhaja mint ragyogó palást elfödte s eltakarta gyönge termetét és végigsöpörte a pokol undok porondját. Fehér kezeit kérőleg emelte feléje. Nagy, kék szemeiben könyek csillogtak. A Sátán nem mert e szemekbe nézni, hisz oly kék az ég is, — gondolá, — és kikerülve tekintetét mondá: — Hogy merészkedel felém jönni? Tán c§ak bizony nem vársz én tőlem, a »kegyetlenség atyjától« könyörületet?... — Nem volnál az, a ki vagy, ha könyörületes tudnál lenni. — vágott szavaba az asszony. De én egy lelket csempésztem le a pokolba, a ki nincs alávetve neked és a ki nem érzi a pokol kínjait, melyek engem gyötörnek, — csak arra kérlek tehát, bocsásd e lelket szabadon! Mert mi hasznod lehetne abból, ha hiába itt tartogatnád ? — Igaza van az asszonynak, — gondolá a Sátán és hogy mihamarabb szabaduljon a fölösleges portékától, a ki még valami újítást hozhatna be a régi pokoli rendszerbe, megparancsolá, hogy a gyermek lelkét eresszék ki a pokolból. Mielőtt azonban ez eltávozott volna, anyja súgott valamit a fülébe... A kis angyal, mielőtt fölszállt volna a magas egekig, — kissé körülnézett a földön és a kis Bethlehem mellett megállapodott és ott átadta az édesanyja üzenetét... És ez vala az angyal, a ki Józsefet arra bírta, hogy a kisded Jézussal szökjék Egyptomba. Ezalatt öldöstette Heródes a kisdedeket... A pokolban pedig e fölötti örömükben nagy orgiákat ültek a pokol démonjai ... Párologva itták a halálfejekből készített serlegekből a kisdedek vérét az ördögök. És egyik sem sejtette közülök, hogy az, a ki miatt a vérengzés történt, megmenekült... Még pedig a pokolnak egy volt lakója által... A pokolban éltették a római Czézárt és Heró- dest, a kik arra törekedtek, hogy a kereszténységet már a bölcsőjében kiirtsák... A kis áldozatokból lettek az »aprószentek». A mennyiben a jó Isten minden nemes cselekedetet megszokott jutalmazni, mikor a kis angyal, előtte jelentkezett, — leküldte őt a pokolba, hogy az ő isteni hatalmával fölruházva, szabadítsa ki a pokolból édesanyját is. És aztán meghagyta neki, hogy éljenek egy ideig még s lakjanak együtt a földön És ez volt az első keresztény nő, a ki követte Jézust. Az anyai szeretet még most is visszavezet az erény útjára nem egy eltévedt nőt... A cukros virgács. Lacika éppen a karácsonyi napok előtt igen csintalanul viseli magát. Édes apukája rászól: — Lacika! Vigyázz, mert a kis Jézuska virgácsot fog hozni. — Nem bánom, válaszolt mosolyogva a kis nebuló. Mer’ a virgács is cukorból lesz. A kis Jézuska mindent megcukroz. * Milyen karácsonyunk lesz? — Fekete karácsonyunk lesz, sóhajt a nagyapó. — Bizony, én is úgy gondolom, erősítette az anya. — Az attól függ, jegyezte meg az okos Erzsiké, hogy ti szakad-e a tis Jézuska párnája vagy nem. Magyar harangok. Irta : Hanusz István. I. Végigzúg a karácsonyéji harangszó a hazán, Háromszéktől Fiúméig, Erdély keleti határától a magyar tengerpartig, magyar kelettől magyar nyugatig. Ezt az utat az öreg Nap jó háromnegyed óra alatt teszi meg, de a zónás időszámítás egyszerre adja minden egyházfi kezébe a harangkötelet, hogy az ércnyelvek az Üdvözítő szent születését hirdessék a hívőknek. Ezek mind magyar harangok, mind az ötven falué, a melyek szólása csöndes estéken a Badacsony hegycsúcsán állóhoz elhallszik. Bővelkedik is Magyarország szépszavu harangokban s azok odaszólnak magyar szivünkhöz, mivel közöttük soknak van történeti emléke. Sok oknál fogvást meg kel becsülnünk szólásukat. A fiumei öregharang hajdan csak a város po- desztája tiszteletére szólt. Veszedelemben is forgott 1607-ben, mikor Giovanni de Par, Fiume kapitánya le akarta bombáztatni a tornyot, melyben a politizáló harang függ. Szászhuszonnyolc év előtt azonban méltóságos bongással hirdette Fiume népének az öreg harang azt az örömet, hogy visszakerült Magyarországhoz a város és magyar nemzeti zászló lengett a tornyon 1779-ben. Göthe vándor harangjának magyar párja is van. ügy szól a rege róla, hogy 1674 nagyszombatján Rómában a Szent Péter templom sekrestyése, a mint a toronyba fölment, ott álmélkodására idegen öltözetű ifjút talált mély álomba merülten. Nagy nehezen fölserkentette. Maga köré bámult az ifjú és alig bírta megérteni, mi történt vele. Végre latin nyelven elmondta, hogyan került ide. Neve Kupeczky Mihály és késmárki diák, kinek erős vágya kelt meglátni az örökvárost és hires templomait. Mivel
