Téli Esték, 1909 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1909-12-12 / 7. szám
XII. évfolyam. Szatmár, 1909 december 12. 7-ik szám. A KERESZTÉNY CSALADOK LAPJA Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos BODBÍÁRJSÁSPÁR Szerkesztőség és kiadóhivatal : Szatmár, Arany János-u. 17. sz. Megjelenik minden vasárnap Előfizetési ára 4 hónapra Tanuljunk — egyetértést. (B. G.) Senki félre ne értsen. Mi, amit most írandók vagyunk, nem gyülölségből Írjuk. Szent irigységből, igazán talán igy fejezhetjük ki érthetően magunkat. Van egy nép köztünk. Ennek a népnek benső világa, élete, a piaca, a fóruma csupa harc, benső versengés. De nézni kell csak akkor, amikor érdekeiknek kívül a falakon... nyilvános életben, a íórumon, a zöld asztalnál, a választásoknál stb. védelemre van szükségük... Mily összetartás! Minő egymást megértés. Pártolás, áldozatkészség, az ő szegényeiknek csudás felkarolása — és sok más és más minden. Igazán tanulhatunk egyetértést mi keresztények. Akik belül is kívül is örökös harcban állunk egymással. De nem a nemes verseny harcában. Hanem a gyülölség, az irigység, a kislelküség, a féltékenység szomorú elválasztó harcában. Amely miatt sokszor nem csak építeni nem lehet, hanem fájdalommal látjuk itt is, ott is, a pusztulásnak, a szociális, társadalmi munka nagy akadályainak nyomait. Azért nem is boldogul a keresztény társadalom. Azért nem tud édes vigasztalást találni a hitben, erőt az erkölcsökben és eszményt a szivekben. Még anyagilag is azért nem izmosodik. Hanem napról-napra gyengül, hull, mint a fa levél, melyet leperzsel a fagy. Hát természetesen ezt ma már mindenki hangoztatja. Erről sokat beszélünk és írunk. Mert lehetetlen, hogy ne érezzük, hogy ne fájjon. De mi kár, hogy máskép fest az élet és máskép az általános óhaj. Nagy, végtelen baj például, hogy a keresztény egyházak kebelében egyesek, talán több jó akaratból egyházuk iránt, mint tapintatosan, mindig töviseket, tűt keresnek, hogy szúrjanak vele. Az ilyen sebek nagyon fájók és végtelenül ártanak — a köznek. Itt nem különböztetünk. Akinek inge — ne vegye magára. A torzsalkodás helyett inkább lássunk hozzá a nagy munkához. A hivek benső meghódításához. Hogy a vallás nyújtson valójában vigaszt, helyes reményt az élet nehéz harcaiban. Igen, legyen a hit összetartó erő. ’Iszen magunk előtt láthatjuk a hatalmas példát. És bámuljuk is. De azért tanulni, okulni nem tudunk. Oh pedig ennek a sok sebtől vérző hazának igen nagy szüksége van arra, hogy végre valahára összetartsunk. Gondolom Trefort Ágoston, a volt vallás és közokt. miniszter mondotta egyik beszédében, hogy mindig metsző fájdalommal gondol arra, hogy mily boldogabb volt volna hazánk, ha mindnyájan egy oltárnál imádkozhatnánk, áldozhatnánk. A történelmet már vissza csinálni nem lehet. De igenis, maradt még a keresztény Magyarországnak egy oltára, ahova összegyűlhetünk. Ahol eszünk, gondolkozásunk ösz- szeférhet. Érzelmeink egymásra borulhatnak. Akaratunk közös erővel törheti a sziklákat is. Ez a haza oltára.
