Téli Esték, 1909 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1909-12-25 / 9-10. szám

.ÄS*

4 TÉLI ESTEK

Mária éppen készülődött, hogy fonáshoz ül; az egyik kis angyal elakarta csenni az orsót. Mária fogta a guzsajnyelet s kergette a kis alkalmatlankodót, ki, József műhelyéig. Alig telt belé egy óra — Mária ott varrogatott a gyermek bölcsője mellett megint rajta csípett egy kis angyalt: a bölcső alá bújtak s titokban ringatni akarták. Kitette a szűrét mind a kettőnek, sőt oly hevesen csapta be mögöttük az ajtót, hogy az egyik angyalka szárnya odaszorult. | Az angyalka sikoltott. Mária kibocsátotta, de meg is pirongatta:

— ügy kell neked! Mit avatkozol olyasmibe, a mihez semmi közöd! Elpanaszkodhatsz a többinek is! Többé ne lássalak itt benneteket!

— Ugyan, mondotta József — mit vétettek neked ezek a kis ficzkók ? Miért zavarod el őket? Mikor olyan sok segedelmünkre vannak.

— Éppen azért, — válaszolt Mária.

— Nem értem, — mondotta József, — Miután fiad a Messiás, csak természetes, hogy az angyalok őt szolgálják s az anyja is hasznukat vegye.

— Oh, miket beszélsz, te ember! — mondotta Mária. — Hát nem azért született a Messiás, hogy együtt szenvedjen majd e földön az emberekkel és addig is tűrje, mint a többi gyermek, a gyermekek természetes bajait? Igaz, nekem kötelességem, hogy a mennyire tőlem telik, óvjam bajtól, szenvedéstől, hisz’ én vagyok az anyja. De nem akarom, hogy helyettem más végezze el azt. Hát más anya nem maga visel gondot a gyermekére? Micsoda gyáva teremtés lennék én, ha részemet nem venném ki az anyai munkából? Különben, bizonyos vagyok, az én kis fiam jobban szereti, ha én viselem gondját s nem ezen szárnyas kukták. De meg tudom, hogy fáradozván, mint a többi asszony, csak annál inkább hozzájárulok a megváltás nagy művéhez. Igen! Megam, egyedül magam akarom pólyázni fiamat, magam akarom ringatni s elaltatni; háztartásom munkáját is csak magam akarom végezni, magam akarok fonni, és mosni is csak magam akarok.

... És mivel ez a kis munka szinte csak örömömre szolgál, nincs is benne semmi érdemem: de bűnös volnék, ha eltűrném, hogy az angyalok végezzék helyettem. Érted most már?

— Azt hiszem, kedves leányom, már értem.

... De hát akkor, ugy-e, le kell mondanom nékem is, hogy az angyalok apró szívességeit elfogadjam ?

— Le bizony barátom.

— Már pedig én azt gondoltam, volna jussa az embernek némi kis kényelemhez, ha az ember a Messiás édes anyjának a férje ... De neked bizton igazad van. Mert hát te vagy az okosabb, meg többet is tudsz, mint én, bár te csak tizenötesztendős vagy, én pedig már elmúltam hatvan éves.

— Igen ám, de még aznap éjjel, mikor a gyermek Jézus csak sirt s elaludni nem akart: egyszer csak zendül az ének, lágyan, édesen.

Mária kitekint s látja a holdvilágos utczán, hogy ott lapulnak a kis angyalok a fal mellett s kezükben a hárfa.

— Megint itt vagytok! — pirongatta őket Mária. — És ha fiam nem akar elaludni? És ha sirni akar? És ha szenvedni akar, mert most jön a

oga?... És hát nem vagyok én itt, én, az édes

anyja?... Pusztuljatok innen, mert igazán megharagszom !

Másnap nem mutatkoztak az angyalok; éjszaka se. De harmadnap, korán reggel, Mária valamennyit ott látta az udvaron. A fügefa alatt ácsorogtak egy csomóban, szégyenkezve, szepegve, csöndesen sirdo- gáltak.- Kedves kis angyalkáim, — szólott hozzájuk Mária — ti engen nagyon szigorúnak véltek, mert ti még igen kicsinyek vagytok ahhoz, hogy engem megértsetek. De jól ide hallgassatok! Az öreg Sze- fora, a ki itt lakik velünk szemben, ő gutaütött, Három házzal odébb, ott a jó Rákhel, tizenkét gyermeke van, csak győzze nevelni őket. És találtok ti Názáretben még sok más szegény asszonyt. Nos tehát, azoknak segítsetek. Segítsetek háztartásukban, segítsetek mosni, gyermeket dajkálni . . . Tetszeni akartok fiamnak, hát igy cselekedjetek.

És látva, hogy még mindig pityergőre ál a kis szájuk, megbiztatta őket:

— Ha majd nagyobb lesz a fiam, talán még azt is megengedem, hogy eljöjjetek véle játszani . . . De előbb azt tegyétek, a mit mondtam.

így történt, hogy ebben az esztendőben Názá- ret összes szegény asszonyain s betegjein segítve van. Minden kisdedet láthatatlan kezek ringattak, (mert az angyalokat más nem látta, csak Mária és József); és a csecsemők nem sírtak — csak a gyermek Jézus sirt, a ki szenvedni akart érettük.

Áldás a fenyőkre.

Mikor a tavaszszal ibolyák fakadtak,

Ti maradtatok csak búsnak, hallgatagnak. Madár szólt, virág nyílt mindenféle ágon,

Ti állottatok csak árván a világon.

De lám, itt a tél is. Madár, virág hol van ?

Ti maradtatok csak örök virulóan.

Áldjon meg az Isten, ti jó fák, hű lelkek, Néma hirdetői örök szeretetnek!

Juhász Gyula.

A karácsonyfa legendája.

Ama szent éjjelen, melyen az Üdvözítő szüle- I tett, nem pusztán a pásztorok örültek, hanem a liget fái és virágai is részvettek örömükben.

A közel álló fák kiváncsi pillantást vetettek a szegényes istállóra, jászolra és az ott született isteni kisdedre és koronáikon át suttogás hallatszott, mely az emberek imájához hasonlóan örömet fejezett ki az égi csodás jelenség fölött.

Legjobban sikerült a bepillantás három fának, ; melyek közel állottak a szent helyhez és a szunnva- dozó Jézuskát jól láthatták. Ezen fák voltak : egy termetes pálma, egy illatos olajfa és egy egyszerű fenyő. Ágaiknak és leveleiknek suttogása egyre erősebb volt.

— Jöszte! — igy szólt a pálma az olajfához. Mi is hadd imádjuk a kis Jézust és nyújtsuk neki adományainkat.

— Vigyetek el engemet is — szólt esengve a fenyő.