Téli Esték, 1909 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1909-12-25 / 9-10. szám
TÉLI ESTÉK. 5 Megvetőleg tekintett a két büszke fa egyszerű testvérükre és a pálma igy szólt hozzá: — Minek? Mit is nyújtanál te az isteni gyermeknek ? Hisz nincs egyebed szúrós tűidnél! A fenyő megszégyenülve visszavonult és alig mert többé a szép kisdedre tekinteni, akit dicsőség fénye ragyogott körül. Azonban a Jézuskánál őrt álló angyalok egyike meghallotta a fák beszédjét és részvéttel viselkedett a szegény fenyő iránt. Eltökélte, hogy segíteni fog rajta. A pálma most leszedte koronájának leggyönyörűbb levelét és a jászol elé rakta. — Legyen ez a te legyeződ aranyos Kisded, mely a nap hevében hűvösséget nyújt. Az olajfa pedig jóillatu olajat bocsátott ki galyacskáiból, mely az egész jászolt betöltötte. A szegény fenyő szomorúan nézte ezt, de irigység nélkül. Ekkor hozzá közeledett az angyal s igy szólította meg : — Sajnállak téged és mivel szerénységedben önmagadat aláztad meg, föl foglak emelni és szebben feldiszitlek nővéreidnél. Az angyal föltekintett a ragyogó égre, melyen számos csillag fénylett; egyet intett és ime egyik csillag a másik után hullott le és mindannyi a fenyőnek zöld ágaira szállott, mely most oly külsőt nyert, mintha számtalan égő gyertyácskával lett volna földiszitve. A kisded Jézuska erre fölébredt. Nem gondolt a lábainál heverő legyezőre, nem vette figyelembe a jászolt betöltő jó illatot, hanem tekintete a gyönyörűséges fenyőn csüngött, mosolygott és kinyújtotta utána mindkét kezét. A jólelkü fenyő nagyon boldognak érezte magát, az angyal pedig szeliden igy szólt hozzá : — Ezentúl te fogod Urunk Jézus Krisztusnak ünnepét dicsőíteni örökzöld ruházatoddal és a fénylő gyertyákkal, melyeket az emberek e szent éjjel emlékére az egész nagyvilágon évről évre megfognak gyújtani. A kicsikék hadd örvendezzenek látásodnak és a nagyok is újítsák föl gyermekségük boldog napjainak emlékét. — Ez legyen ezentúl a te feladatod és jutalmad, te pompás, szép — karácsonyfa. ' k T Mit hoz a Jézuska? Nagy vihar volt az Ilonkáék családjában. A vihar elvitte a mamiikét. És ott hagyta Ilonkát árván, szomorúan. Az apa, mint a lágy szellő hajlik oda Ilonkához. — Súgd meg nekem igazán, mit hozzon a Jézuska ? Ilonka keserves zokogásban tör ki. Aztán odateszi kis pici száját az apa füléhez és olyan ellenállhatlanul súgja: — A mamakát! * A bölcső és jászol. — ’des anyám, hát jászolba fektették a jó Jézuskát? — Biz igen, édes gyermekem! — Hát osztég, hogy rengették ? — Nem kellett azt rengetni. — Há’ miért ? — Mert csak a rossz gyermekeket szokták ringatni. — Aham, hát azért mondja olyan sokszor ’des apám, hogy hej fiam rossz bölcsőben rengettek tégedet. A szem. — Csevegés. — ír la : Bodnár Gáspár. Csudás szerkezetű és finomságú szerv az ember szeme. Ezt jelenti az orvos, ki boncoló késsel vizsgálja a szemet. És vallja a lélektan egyaránt. Felméri például azt Írja, hogy a szem a mi szervezetünk gyémánt-kiadása. Szerény magam úgy tartom, hogy a szem a mi kis világunk, lelkűnknek mennyboltja. E mennyboltozaton nap süt, csillagok ragyognak. Fellegek szállingóznak, derű és ború váltakozik. Sőt villámok is cikkáznak, akár a nagy világban a hatalmas természetben. És permetez, esik is. Annyi bizonyos, hogy a lélek jelenségeit alig lehet sikeresebben megfigyelni, mint a szemből. Mert a kifejezés bámulatos mezeje a szem, melyen a lélek mozdulatait úgy figyelhetjük meg, mint a természet fiai a nap pirkadását, delelését és lenyugvását. A szem a lélek tükre, mondja Lavater. Minden érzelem meghittje s elárulója. A titkos vágyak kémlelője, irja Aszalai. A néma érzelmek tolmácsa és drótnélküli távirata. A szem int, kér, fenyeget, könyörög és eped. Villáma a dac, ereje a tüzé; (úgy állott a szeme rajtam, mint a tüzes parázs — irja a költő.) Egy pillantás összezúzhat, felemelhet, vidámithat, büntethet, lealázhat, szemrehányást tehet. ígér, csal, biztat, odaköt — mindezt egy pillanat alatt. Ha egyetlen bizonyíték sem lenne arra, hogy lélek lakik az emberben.... a szem mindig — őrködő tüze leszen a léleknek. Nézd a művészt, mikor ihlete szemében lobog. Nézd az irót, mikor lelke tartalmát kiemeli. Nézd a gyilkost, mikor lelkiismerete háborog. Nézd a dacos, acélférfiut, mikor akar és nem akar. Nézd az anyát, mikor kérlel __ s ha tudod, tagadd a lélek létezését. * * * # A szemnek szépségét költők veszik lantjaikra. Ahány költő, annyiféle szemet dicsőit. De azt mindegyik elismeri, hogy: Barna, zöld, fekete, kék szemek : Ezek közül legbájolóbbak Azok, melyek szivhez szólanak. A női szépségek közül egyiket sem énekelték meg annyiszor a költők — irja egy esztétikus — egyik sem ihletett annyi művészt, mint a szép női szemek. Akár kék, akár fekete, barna vagy szürke a szeme, lehet szép, mert a szén* szépségében nem a szin a fődolog, hanem a kifejezése. A lélek, mely benne visszatükrözik. Ami a szemben bennünket leginkább elragad, az a szem beszéde. Az, amit a szem mond és ahogyan mondja. Minden női tekintet beszél. Hogy mit? Az a szem tulajdonosnőjének jellemétől és vérmérsékletétől függ. Ha kételkedsz egy nő szavában, csak nézz jól a szemébe. Ha elfordítja tekintetét, nem tud vagy
