Téli Esték, 1909 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1909-11-14 / 3. szám

4 TÉLI ESTÉK tes lett a Föld északi sarka. Legalább tudja most a világ, hogy mi nincs ott és mi van hát ott. Lehet, hogy valamikor, a közelebb vagy mesz- szebb jövőben rendesebb, habár nagyon költséges utazások tognak történni oda. Talán hajójáratok és más szállító alkalmatosságok lesznek berendezve arrafelé. Nagy urak, pénzes emberek, úgy lehet, utazgatni fognak a Föld sarkához, már csak a híré­ért, hogy ők voltak ottan ! Bizonyos, hogy a természet bámulandó alkotá­sait és nagyszerű szépségeit ott azon a zordon ke­mény éghajlat alatt is meg lehet találni. Csakhogy azok a világszépségek és nagyszerűségek másfélék, mint nálunk. * * * 1 udnunk kell, hogy a Föld sarkánál az egész esztendő csak egy nappalból és egy éjszakából van. Égy folytában bal hónapig tart a nappal és egy hu- zamban hat hónapig az éjszaka. Amint március 21-én felkél a nap ott, szeptember 23 ig le nem száll, ha­nem körüljár a látóhatáron minden 24 órában. És milyen nappal ez! Micsoda szinpompa és tündöklés ott azon a kihalt vidéken, az örök tél bi­rodalmában ! Nincs itt nálunk az a virágmező, a mely szebb volna. Azok az össze-vissza tornyosuló jégtö­megek és felmagasló jéghegyek ezer színben ragyog­nak a mögöttük világló naptól átsugározva. Az egyik jéghegy lilakék, oldalvástabb halvány zöld, innen színesebb, onnan tompább aranyfényes. A másik jéghegy élénk hajnalpiros. Tovább egy sima, függő egyenes jégfal már megint más, ezüstös, zománcos, narancs- vagy rózsaszínű fényben csillog, mint egy bércnagyságu drágakő. És igy van ez körös-körül a távol szemhatá­ron végig. Oly színkép ez, a milyen itt nálunk, de csak igen kicsinyben, a kedves, bájos hét szinü szi­várvány látásakor gyönyörködteti szemünket. a * * Szeptember 23-án végre lemerül a nap a szem­határ alá, hogy március 21-ig fel ne tűnjék többé. Es beáll az egyetlen éjszaka, a félesztendeig tartó éjhomály. De ez megint nem az a mély sötét, fekete borongós, mint nálunk a csillagtalan éjfél. Sokkal errébb a Föld sarkától már gyönyör­ködhetnek az utazók egy csodálatos fényben, a mely csak annak a világrésznek szépsége a félesztendős éjszakán. Ez a sugaras északi sarkfény. Erről írja meg Jókai: »Az égen egyszerre ki­emelkedik az észak hajnala, a villámkoronás észak­fény. Egy nagy, kerek, sötét kúp körül kilövellő sárga és rózsaszín fénykévék. Mintha egy fekete napból kisugárzó küllők volnának. Magasra átszel- desik az égboltozatot és kitárják az utazók előtt a legigézőbb látványt, melyet elképzelni sem tudtak.» ❖ * # És az az örökre kihalt vidék ott szendereg a hosszú, néma éjszakán, annak a sugárküllős tündér­fénynek rózsaszínében. A kilencven, száz méter ma­gas jégsziklák a csodálatos északi hajnaltól beara­nyozva tükröződnek a végtelen pusztaság felett. A természet Alkotója, miképpen a szegény kuny­hóját is boldogítja az élet örömeivel, a halál és der­medtség e szomorú birodalmában is elhintette bá- joló szépségeit. IPAROSOK VILÁGA. Ész és kéz. — Hova-hova majszt'r uram.-- A postára. Viszek az öcsém gyermekeinek egy pár forintot — télére valót. — Az öcscse gyermekeinek. — A’ bizony, azoknak. — Hát iszen, a kegyed öcscse magasabb rangú hivatalnok. Jó fizetéssel. — A’ vóna! — Nos, hát hogy értsem én akkor meg azt, hogy mégis ön segíti. — Pedig könnyen megértheti uram. A majszter urat karon fogja a kérdező úri ember és kiséri a posta felé. — Igen, uram könnyen megérthető ez a do­log. Hallgasson meg. Két fiú gyermeke volt a mi szüléinknek. Jó magam és öcsém. Én bizony nem igen szerettem tanulni. A latin, meg a német nyelv valóságos spanyol csizma volt reám nézve. Szörnyen szorított. Nem tűrtem sokáig. Keservesen elvégeztem négy osztályt. Akkor az édes apám kimondotta : — Fiú, inasnak mégy. És oda adott egy jónevü lakatos mesterhez. Inasnak. Lakatos inasnak. Anyám sirt, zokogott. Csókolt. Mikor surcosan meglátott, csakhogy el nem ájult. Öcsém kitűnő tanuló volt. Érettségi után fel­ment Pestre. A jogot végezte. Szegény jó szüleim nagy áldozatot hoztak érte. Úgyszólván megtagad­tak mindent önmaguktól. Csakhogy havonkint el- küldhessék öcsémnek - a gázsit. Tanult is a fiú. Egyre-másra vizsgázott. Szép hivatalt is kapott. Meg is házasodott. A jó Isten ellátta gyermekekkel is .. És cifra nyomorúság az élete. Küzd a létért. Dolgozik, hogy éppen fentart- hassa családját. Semmi ingatlana nincs. Csak adós­sága. Pedig nem iszik, nem kártyázik. A legpéldá- sabb családapa. De a mai igények, a gyermekek mai neveltetése — no az felemészti fizetésének utolsó krajcárját. Én ismerem az ő kiadásait. Isme­rem feleségének takarékosságát. És mégis marakod- niok kell az élettel. Én iparossá lettem. A jó Isten velem volt. Apám, szegény nem adhatott már nekem ugyszól- vást semmit. Az öcsém kiképeztetésének költségei elvitték mindenünket. És én mégis műhelyt alapí­tottam. Szép, nagy műhelyt. Az igaz, hogy dolgoz­tam éjjel nappal, de van is foganatja. Házam, szőlőm van. Már egy kis tőkét is gyűjtöttem. Hát van mó­dom annyi, hogy az öcsémet is segítsem olykor. Ö eszével szerezte meg pályáját. És cifra nyo­morúság a jutalma. Mer’ cifra nyomorúság az, mi­kor gonddal, adóssággal kell élni olyan szolid élet mellett is. Mikor a világ, a társadalom olyan igé­nyeket támaszt az ő hivatala iránt, amit csak áldo­zatokkal, nappali iszonyú észmunkával és éjjeli gondokkal lehet teljesíteni. Én kézzel dolgozom. Az eszem is helyén van, de nem tanultam annyit, mint az én öcsém. És mé­

Next

/
Oldalképek
Tartalom