Téli Esték, 1909 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1909-11-07 / 2. szám
4 TÉLI ESTÉK éghajlat alatt. Vinni kell rézből, vasból sokféle vájó, törő és más szerszámokat és eszközöket. Még közönséges ivóvíz helyett is vinni kell nagy mennyiségben ásványvizeket és szeszes italokat. Mert hiszen van ott ugyan viz bőven a tengerben, de hát ki a tatár issza meg azt a sós és keserű tengervizet?! ❖ $ # Sokan próbálkoztak már eljutni a Föld északi sarkához. A régibb múltban, ezelőtt négyszáz esztendővel úgy, mint az újabb időkben is. De a sok száz millió költségnek, a roppant fáradalmaknak és nehéz küzködéseknek, a rengeteg áldozatoknak egészen le a legutóbbi időkig nem volt meg a kívánt sikerük. Pedig mennyi emberrel is történt a nagy áldozatok mellett, hogy majd odavesztek a képzel- hetetlen viszontagságok között! De megint ki tudja hányán oda is vesztek, soha többé vissza nem tértek. Eltemette őket a tenger, megfagytak, éhen haltak vagy egyébképpen pusztultak el, de senki sem látta őket többé ez életben. Azok a merész utazók eljutottak, egyik közelebb, mások távolabb a Föld sarkához, de még mindig elég messze tőle. Mert, atyámfia, ott a jéghegyek között, a szakadékos, hepe-hupás hómezőkön egy nap alatt is alig lehet, vagy sokszor nem is lehet annyit haladni előre, mint a mennyit itt nálunk jó szárazföldi utón egylovas alkalmatosság egy hajtásra bejár. Az újabb utazások között legnagyobb feltűnést keltett a norvég Nansen a maga derék vállalatával és igen szép sikerével. Ö 1893-ban nyáron indult el az északi sark felé. És csak 1896. augusztus havában került vissza Európa szárazföldjére. Ott valahol messze a jéghegyek közé szorulva befagytak hajóstul és több, mint félesztendeig nem tudtak továbbmozdulni. Kicsi híja, hogy ott nem veszett társaival együtt. Mig végre egy más hajó véletlenül arra jött és valósággal felfedezte őket. így aztán sikerült nékik megmenekedniök a biztos haláltól és visszatérni hazájokba. , De máskülömben Nansen, jóllehet valamennyi próbálkozó elődeinél közelebb juthatott az északi sarkhoz, mégsem érte el azt egészen. Az északi sark mellől olyan távolságból, mint, teszem fel, Szatmár- tól Komárom (torony iránt úgy vagy háromszáz kilométer), vissza kellett fordulnia, mert az ő útjában ott végződött neki a lehetőség és kezdődött a teljes lehetetlenség. A még újabb időből szomorú kimenetelű utazás volt a következő. Andree Salamon, svéd mérnök, léghajón repülve akarta elérni a Föld. északi sarkát. Fel is szállt a merész férfiú más két társa kíséretében 1897. julius 11-én. Vitte, ragadta őket a szél fönt a levegő égben. Lassan-lassan eltűntek az alant nézők szemei elől. De azóta soha többé nem látták őket. E sorok írásakor még nincs hir az ő visszaérkeztükről. Nem is lehet kételkedni róla, hogy életükkel fizették meg hallatlan vakmerőségüket. * * * És most rátérünk a legújabb hírre, a melyet ez év szeptember havában hoztak az újságok két más utazóról. Cook (olvasd: kúk) Frigyes orvos és Peary (olvasd: píri) Róbert tengerésztiszt azok a hires emberek, kiket ünnepel ma az egész tudós világ. Mind a ketten ámerikaiak. És az újsághírek szerint mind a kettőnek külön-külön sikerült eljutnia arra a legészakibb helyre, melyet a tudomány a Föld sarkának nevezett el. Mind a kettőnek élő tanúbizonyságai vannak, hogy igenis, megjárták azt a vidéket, emlékirásokat hagytak a Föld északi sarkán. Mindjárt is világgá repült ennek a nevezetes eseménynek a hire. Körös-körül a Földön minden nagyobb ujságlap napokon keresztül hozott érdekes és tanulságos híreket az uj felfedezésről. Hogy mikor indultak el azok az urak. Milyen fáradságos utakon vagy inkább uttalan, rémséges pusztaságokon keresztül haladtak lépésről-lépésre. Mennyit nélkülöztek. Mit láttak és értek meg. Micsoda sanyarusá- gok és veszedelmek után jutottak el végtére a Föld északi sarkához. Cook és emberei néhány kutyust is leöltek és elfogyasztottak pecsenyének. Oly nagy szükséget is szenvedtek abban az iszonyú útban. Cook Frigyes 1908. április 21-én érte el az északi sarkot. Peary Róbert az idén, április 6-án érkezett oda. Látták tehát mind a ketten és nagy dicsőségtől dobogó szívvel köszöntötték azt a helyet, hol a mi rengeteg földi plánétánk mint sarkon forog a végtelen idők futásábán. Örömkönyek között, csodálva szemlélték azt a kis területet, hol e Föld életében azelőtt nem volt még soha senki. Tovább is van még! Mit keres ? — Munkát keres ? — Nem a! Foglalkozást, ahol hamarosan lehet majd sztrájkolni. IPAROSOK VILÁGA. Ä kisipar. Keserves próba után kellett rájönnie Magyar- országnak, hogy itt, ez országban a kis ipart erősi- teni, segíteni és pártolni kell. Volt egy idő, mikor a kis iparról már úgy kezdettek beszélni, mint kihaló félben, végvonaglás- ban levő társadalmi osztályról. Nem csak beszéltek, de úgy is cselekedtek, kormányzat és társadalom egyaránt, mintha temetni akarták volna. Keservesen megbünhődtünk érte. Az ország egy tekintélyes osztálya, a régi, jó- nevü, erős polgárság gyengült meg a nemzet szervezetében. És ezt meg is érezte a társadalom. Magyarországnak a kis iparra nagy szüksége van s ki tudja meddig leszen szüksége. Az újabb idők gondolkozása fel is ismerte ezt a természetes jelenséget. Ma már újra ébredőben van a kis ipar. De sok-sok idő kell még, mig teljesen talpra állhat. És sok munka, igyekvés, művelődés és kellő öntudat. Mert hiába, ma már a kis iparosnak is haladnia, tanulnia és művelődnie kell, hogy beillesz-
