Tárogató, 1950 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1950-11-01 / 5. szám
TÁROGATÓ 11 bírta rá a mezőgazdasági köröket, hogy rádioaktiv trágyával kísérletezzenek és tudományos ellenőrzéssel megállapítsák, van-e hatása a rádiumos trágyának a termésre. A kísérletek elég széles körben folytak s még nem zárultak le. De az eddigi eredmény teljesen nemleges. Nincs jobb termés a rádioaktiv trágyával kezelt termőföldön. Subtilin. Ez a neve egy étel-konzerváló, fertőtlenítő anyagnak, amely nem vált be. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium ajánlotta ezt a szert, amely állítólag lehetetlenné tette volna a husmérgezést. De a kaliforniai egyetem egyik professzora az ellenőrző vizsgálatai alapján megállapította, hogy a subtilin nem váltja be a minisztérium által neki tulajdonított ígéretet s a kaliforniai közegészségügyi hivatal óvta a lakosságot a használatától. Tehát ha valahol ajánlanák megvételre, utasítsuk vissza. A dinosaurus. A tudósok azt mondják, hogy vagy 70 millió évvel ezelőtt halt ki ez a 8 tonnás őslény, amelynek a maradványai itt láthatók Torontóban a museumban. Kanadában van elég dinosaurus, csak ki kellene ásni őket. Egy ilyen kiásottat Kanada Angliába küldött s ott megkezdték a kipakolását. Nem a ládáiból, hanem a kőzetekből, amelyekbe a csontjai bele vannak kövülve. Ez a pakolás két évig fog tartani, mert ámbár a bőre elpusztult, a bőr lenyomata ott van a kőzeten s azt is meg kell menteni tanulmányozás céljából. Az a cikk, amely a London Calling-ban erről az eseményről beszámolt, azt is megemlítette, hogy egy másik hatalmas őslény, az Iguanodon, Angliában is föllelhető. S leírást is adott róla. Ez a leírás azért érdekes, mert azt mondja, hogy az a kampó, amelyet képeken az Iguanodon orrára rajzoltak, hogy úgy nézett ki mint egy rinocérosz, nem az orrára való, hanem a kezére, mert ezzel tépte le a faágakat, amelyeknek a leveleit ette. Az Iguanodon csak növényeken élt. Az ökörfarkkóró. A közönséges ökörfarkkóró (Verbascum Thapsus, Mullein) mindenütt ott van Kanadában, mert nagyon igénytelen s egy parányi föld elég neki arra, hogy a hosszuszáru létezését biztosítsa. Majdnem ötven évvel ezelőtt egy évet egy dunántúli kis faluban töltöttem s onnan hoztam magammal egy felejthetetlen emléket az ökörfarkkóróval kapcsolatban. Ott az ut mentén egy régi Nepomuki Szent János szobor állt egy magas oszlop tetején. Az archeológusok nagyra becsülték ezt a szobrot, mert kulcsul szolgált az egész környék művelődéstörténete szempontjából. Az én szemem is rajta volt, de más okból. Az ut pora lerakodott a Szent lábánál, ebbe a porba a Szél, a nagy magvető, belefujt egy ökörfarkkóró magot s az Eső, a Szél munkatársa, megöntözte. Az eredmény az lett, hogy a mag kihajtott, az ökörfarkkóró ott a magasban, emberek által elérhetetlenül, szárra szökkent és vidáman nőtt és virágzott s majd akkora lett, mint a Szent. Az ökörfarkkóró virágjai nem nagyok s egyszerre nem sok van belőlük, mert egymásután nyílnak ki. Ez adta nekem azt az ötletet, hogy miért ne próbálnánk meg elültetni a másik, díszes és sokvirágu ökörfarkkórót, amely Magyarországon otthonos? írtam a budapesti Kertészeti Tanintézetnek, amelynek az igazgatója el is küldte a Verbascum spécio s u m magvát, amelyet a torontoi sziget felügyelője, aki nekem jó barátom volt, el is ülytetett két virágágyában. A díszes ökörfarkkóró ott hatalmasra nőtt, ezrével volt rajta a virág, de mikor magot akartunk szedni, kisült hogy magot nem vagy alig hozott. Hiányoztak a rovarai s a virágjai agglegényi életet éltek. De azért a következő évben újra felnőtt, mert talán egy-két mag mégis megérett. Ez sok évvel ezelőtt történt s akkoriban be is számoltam róla a Tárogatóban. Közben az én életemben változás állt be, a szigetet elhanyagoltam. A háború alatt ugyanis meghalt a felügyelő s az olyan lehangoló hatással volt rám, hogy nem volt kedvem a szigetre kijárni. De ez év októberének egyik napsütéses vasárnapján mégis kimentem és pedig a Szent Ferenc partjairól hozott Butomus elültetéséért és egy kedvenc virágom ked
