Tárogató, 1950 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1950-11-01 / 5. szám
12 TÁROGATÓ véért, amelyről kevesen tudnak, mert mindenki azt hiszi, hogy annak a legközelebbi lelőhelye Tobermory. A Butomust elültettem, a virágomat nagy örömömre megtaláltam, pedig egyéb mezei virág már alig volt. De a nagy meglepetés akkor ért, mikor a régi virágágyban ott találtam nyolc magyarországi diszes ökörfarkkórót, s bár az egyik már teljesen elszáradt, a többin még ebben a késő évszakban is százával voltak virágok s a virágokon vigan lakmároztak a rovarok. Tehát a szükséges rovarok eltaláltak ehhez az idegenből ideszakadt szép növényhez s igy a fennmaradása biztositottnak látszik. Ez a tény nagyon felviditott, olyannyira, hogy derült lélekkel hajóztam vissza Toronto porába és kormába. A krokodilust megoperálták. Azért kellett ilyen drasztikus eszközhöz fordulni, mert a krokodilus olyasmit nyelt, amit a szakértők véleménye szerint aligha tud megemészteni. A cincinnati állatkert krokodilusáról van szó, amely egy üveget nyelt le. Látták, amint lenyelte. Az operáló orvos komolyan készült a feladatára s az érzéstelenitőjét előbb alligátorokon próbálta ki, hogy a krokodilus ne szenvedjen. A krokodilus nem is szenvedett, de mikor a hasát felvágták, hogy azt a bizonyos üveget kiemeljék, nem egyet, hanem valami ötöt vagy hatot találtak benne s azonfelül köveket s egyéb emészthetetlen tárgyakat. Aztán újra bevarrták a bendőjét s három hónapra eltiltották a fürdéstől. Most már teljesen rendben van, csak persze az a kérdés, hogy nem volt-e rendben akkor is, mikor még az “emészthetetleneket” rejtegette a hasában? Még egysezr a krokodilusokról. Ez a jelentés Ugandából jön s hivatalos. Az ottani Vadállományi Hivatal panaszait tartalmazza. A krokodilussal bajok vannak. A Kyoga tó krokodilusainak a bőre nem elég nehéz — mondja a jelentés. Mig öt év előtt egy bőr 45 fontot nyomott, manapság csak 10 fontot nyom. És ez se egyenletes, hanem “gombos”. Nem tudják, hogy az a “gombos” krokodilus valami ujfajta-e vagy a réginek a táplálkozásában van .valami hiány. Hát ezek a tünetek komolyan aggasztanak bennünket, akik nem voltunk megelégedve az alligátor bőrtárcáinkkal és bőröndeinkkel s mindig krokodilus bőrből valókat akartunk. Ugy-e a Sors csak ránk nehezedik valamennyiünkre? Az ultramodern szobor. A legtöbb ember csak rosszalólag tekint azokra a szobor-szörnyűségekre, amelyekről képtelen megállapítani, hogy mit is akarnának ábrázolni. Ezeket azonban egy olasz művészet-kritikus, Bruno Alfieri, megrótta s megmondta nekik, hogy az ő hibájuk, ha ezeket modern alkotásokat nem tudják élvezni. Aztán meg is magyarázta, hogy a jövőben hogyan viselkedjenek, hogy a művészi értéket föllelhessék. íme a szabályai: 1. Nézzünk a szoborra jó világításban, de ne nagyon fényesben. 2. Összpontosítsuk rá a gondolatainkat. 3. Lassan forduljunk meg. 4. Közeledjünk a szoborhoz lassan és egyenletesen. 5. Könnyedén simogassuk végig a kezünkkel s érezzük a görbületeket, beleértve azokat is, amelyek nincsenek ott. (Ez persze nehéznek látszik!) 6. Hunyorítsunk s képzeljük, hogy szép hegyes tájképet látunk tavakkal stb. 7. Gyorsan hátráljunk s fogjuk fel a szobrot egységben. 8. Hunyjuk be a szemünket három percre s gondoljunk virágokra és csónakokra. 9. Hirtelen nyissuk ki a szemünket s nézzünk a szoborra. 10. Menjünk egyik oldalára s a távolból nézzünk rá. (Ha valaki még nem látott volna érthetetlen ultramodern szobrot, a fenti utasítások alapján fogalmat alkothat magának arról, hogy mit várhat.) Az öröm nehéz dolog. “Mindenekelőtt azzal törődj Luciliusom, hogy tanulj meg örülni. Hidd el nekem, az igazi örömet nehezen lehet megszerezni”. — Seneca, Epistulae morales 23, 4.
