Tárogató, 1950 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1950-10-01 / 4. szám
TÁROGATÓ 9 sőhöz s igy az ájult embert végigfektették. A felesége ijedt arccal orvos után tudakozódott, az étterem managere zavarban volt s nem tudta, hogy mit csináljon, csak a mi fiatalemberünk jött vissza nyugodtan az asztalához, kibontotta a délelőtti vásárlása csomagját, kivette belőle a vadonatúj kabátját, amelyen még a vinyetta is rajtavolt, összehajtogatta s bevitte az ájult ember feje alá párnául. Aztán fogott egy poharat, megtöltötte vízzel a csapnál s várt, mig a beteg magához tért. Megkínálta vele s nyugodtan ott állt, mig az öregur fel tudott ülni az asztalokból formált fekvőhelyén. Akkor fogta a kabátját,'visszatette a csomagolásába, s mivel mindez több időt vett igénybe, mint amennyit megbirt, intett a feleségének, hogy menjenek. Mindezt szó nélkül és minden emóció nélkül... A többi vendég az ijedtségéből kikecmeregve fellélekzett, a manager, aki semmit se csinált, bár egy csomo törülközőt könnyen összenyalábolhatott volna fejtámasztékul, felemelt fővel úgy járkált, mintha valami napóleoni csatát nyert volna meg, csak a fiatalember tekintette az egész ügyet úgy, mintha a cigarettáját szívta volna csak el, amelyet persze nem volt alkalma elszívni. Operáció zenével. A chicagói egyetemi kórház próbálta ki az el nem altatott páciensein a jó zene hatását. Majdnem valamennyien kedvezően reagáltak s igy ezt az eljárást állandósítani fogják. A gyomorfekélyes betegek mindig ingerültek, a zene lecsillapítja őket. Fülhallgatókkal élvezik a páciensek Beethoven szimfóniáit, miközben az orvosok a műszereikkel a hasukban vatyaráznak. Az orvosok nem hallják a zenét, ők a feladatukra irányítják a figyelmüket. A gondolat nem uj. A régi Egyiptomban a fáraó doktorai a danolásukkal iparkodtak a pácienseik fájdalmat enyhíteni s a középkorban vándorénekesek járták a pestisben szenvedők utcáit. LEVÉLÍRÁS. A Royal Bank of Canada Havi Levelei sok megszivelelendőt tartalmaznak. Egy ilyen levelet a Tárogató egész terjedelmében leközölt. A Havi Levelek egyik újabb száma magával a levélírással foglalkozik és amit mond, azt magánosok és üzletemberek egyaránt haszonnal hallgathatják. Ehhez a cikkükhöz mintegy emlékeztetőül egy mellékletet is adtak, amely röviden összefoglalja a cikk lényegét. Ezt az összefoglalásukat az alábbiakban adjuk. Levélírás előtt gondoljuk meg, hogy mit akarunk a levelünkkel elérni. Mik az érdekei annak, akinek Írunk? Mik azok a tények, amelyeket közölni akarunk? Mi kelthetné fel az érdeklődését legjobban a bevezető sorainkban? Milyen feltűnő tényt használhatnánk a figyelme felkeltésére? Mivel bizonyíthatnánk, hogy a címzettünket tényleg személynek tekintjük s nem csupán névnek? Levélírás után kérdezzük magunktól: Világosan fejeztük-e ki magunkat? Megadtunk-e minden szükséges felvilágosítást? Úgy fogalmaztuk-e az Írásunkat, hogy a hangsúly azon van, amin lennie kellene? Elkerültük-e a kopott és üres kifejezéseket? Elkerültük-e a szószátyárkodást? Barátságos-e a levelünk? Benne van-e az őszinteségünk? Megmondtuk-e nyíltan, hogy mit akarunk? Mutatja-e a levelünk, hogy tisztában vagyunk azzal, amit nekünk Írtak? Benne van-e az udvarias, emberi, megértő mivoltunk? És kérdezzük gyakran minmagunktól, hogy olyan leveleket irunk-e, amilyeneket az emberek szeretnének tőlünk kapni? A milliomos kalapos. Egy torontoi újság irt visszaemlékezést az amerikai Geninról, aki a múlt század közepén a kalapjaival milliomossá vált New Yorkban. Genin persze a reklámozás nagymestere volt s ezzel van összefüggésben az, ami a történetében bennünket, magyarokat, érdekel. Az egyik reklám-trükkjére ugyanis Kossuth
