Tárogató, 1946-1947 (9. évfolyam, 7-10. szám)
1947-02-01 / 8. szám
TÄROGATO HAVI FOLYÓIRAT A KANADAI MAGYAROK OKULÁSÁRA £S SZÓRAKOZTATÁSÁRA SZERKESZTI: DR.CZAKO’ AMBRO Kilencedik évfolyam ★ 8. szám * 1947. február KRISZTUS MEGKISÉRTÉSE. Máté 4, 1-11. Seholse mutatkozik Dosztojevszky prófétai szelleme jobban, mint a Nagy Inkvizitor cimü beszurásos történetben a Karamazov Testvérekben. Az inkvizíció hazája Spanyolország volt: eretnekeket kínoztak és égettek meg. A törvényszék neve Inkvizíció volt s ennek a feje a Főinkvizitor, aki mindig dominikánus szerzetes volt (és nem jezsuita). A történet Spanyolországban játszik a 15. században s ekkor történik, hogy Krisztus megjelenik a földön, csodát tesz, a nép felismeri, rajog érte, ami egyáltalán nem tetszik a főinkvizitornak, aki elfogatja, börtönbe veti s ott megleckézteti. Ez a leckéztetés a cimben idézett evangéliumi szövegre való hivatkozással történik. “Nagy hibát követtél Te el, mondja az Inkvizitor, mikor a köveket nem változtattad kenyérré, hanem kenyér helyett szabadságot adtál az embereknek. Nem az érzékiség, nem a gyomor kell, hogy meghatározza az embereket Te szerinted, hanem az Isten szava s az a szabadság, amit Istennel való vonatkozásuk létesít. De ez félreismerése az emberi természetnek, mert az embereknek nem szabadság kell, hanem kenyér. Ugyan mit csináljanak a szabadságukkal? A szabadság csak gyötrelmet okoz nekik, mert az azt jelenti, hogy a jó és rossz közt választaniok kell; hogy a maguk bensőségét kell kifejezniök; hogy a maguk egyéni és személyi életét kell élniök. Az emberek ezt nem akarják; nekik kenyér kell s aki a kenyerüket biztosítja, azt követik; kell nekik valaki, aki előtt térdet hajthatnak, akinek engedelmeskedhetnek, mert ez az engedelmesség felmenti őket a szabadságuk használatának súlyos feladatától és felelősségétől; tehát az előtt fognak térdet hajtani, aki kenyeret ad, annál is inkább, mert az előtt mások is térdet hajtanak s a nem szabad ember, az olyan ember, aki nem akarja a maga életét élni s azért a felelősséget vállalni, szívesebben éli a mások életét, tehát másokat utánoz. Az ember örömmel válik kollektiv lénnyé s mint a kollektivitás tagja, leborul a vezető előtt, mert az valamennyiöknek kenyeret ad.” Ez nagyjában igaz. A Szovjetet igaznak tartották igen sokan, mert ott mindenkinek volt munkája és kenyere, ha mindjárt szabadsága nem is volt. A véleménye és akarata a kollektivitás véleménye és akarata volt. Az újságjaik is a kollektiv véleményt fejezték ki, nem olyan értelemben, hogy mit tart tényleg a tömeg, hanem hogy mit kell a tömegnek tartania. Hitler Németországát is azért dicsérték, hogy ott mindenkinek kenyere volt; de szabadsága nem volt, mert az egyén viselkedését, vélemény-nyilvánítását a náci pártfegyelem szabályozta. De az emberek elfogadták ezt a fegyelmet, lemondtak a szabadságról, mert a kenyér megvolt. Hát a kenyér tényleg nagyon fontos, de nem igaz az, hogy a kereszténység szabadsága és a kenyér szembenállanak egymással. Dosztojevszky tévedett. Az ő kereszténysége a cári Oroszország orthodox papjainak a kereszténysége, de nem Krisztusé. Krisztus a kenyeret
