Tárogató, 1945-1946 (8. évfolyam, 1-7. szám)

1945-09-01 / 3. szám

2 TÁROGATÓ réljék ki; mig ha helytelen, elveesztik azt a lehetőséget, hogy az igazságot élénkebben és világosabban lássák, amint az akkor történik, mikor az igazság tévedéssel kerül összeüt­közésbe. A megbeszélés elhallgattatása azt jelenti, hogy az elhallgattató csalhatatlannak tekinti magát, mikor pedig az egész történelem azt bizonyítja, hogy se egyének, se közösségek nem csalhatatlanok. Az embereket nem lehet elégszer figyelmeztetni Sokrates és Krisztus elitéltetésére, és a keresztényeknek a nemes gondolkozásu Marcus Aurelius által való ül­döztetésére. A vallási szabadság ellenfelei azt állitják, hogy az üldözés jó dolog, mert ha hibákat kö­vet is el, kiirtja a tévedést, mig az igazságot nem tudja kiirtani. De a történelem azt mu­tatja, hogy ha az igazságot nem is lehet kiir­tani, az érvényesülését évszázadokkal ki lehet tolni. Mi az eretneket már nem Ítéljük halálra, de az eretnekségeket társadalmilag épen olyan hatékonyan bélyegezzük meg, mikor a kép­viselőiket megfosztjuk a kenyérkeresetüktől. A társadalmi türelmetlenség ténylegesen nem irt­ja ki az eretnekségeket, de az embereket arra bírja, hogy a népszerűtlen véleményeket el­rejtsék. Az eredmény az, hogy uj és eretnek vélemények ott lappanganak a gondolkozó és buzgó emberek szűk körében, akikben kelet­keztek, de az emberiség általános életmenetét vagy igaz vagy csalóka világosságukkal nem világosítják meg. Az értelmi megbékél tetősért fizetett ár az emberi faj teljes erkölcsi bátorságának az áldozata. Ki tudná felmérni, hogy mennyit veszt a világ azokban a nagyszámú sokatigérő elmékben, amelyek tulgyávák ahhoz, hogy merész és független gondolatmenetüket ér­vényesítsék, mert attól félnek, hogy vallásta­lanoknak és erkölcsteleneknek tartják majd őket? Senki se lehet nagy gondolkozó, hacsak nem követi az értelmét, akármilyen következ­tetésekhez vezeti is az. Az értelmi rabszolga­ság általános légkörében egy pár nagy gondol­kozó ugyan fennmaradhat, de ilyen légkörben még nem volt és nem is lesz értelmileg tevé­keny nép; az emberi értelem és emberi intéz­mények minden haladása visszavezethető az értelmi emancipáció periódusaira. Még akkor is, ha egy vélemény kétségtele­nül igaz és kételkedés nélkül tartják is, halott dogmává válik és nem lesz élő igazság, ha minden oldalról és gyakran és félelem nélkül meg nem tárgyalják. Ha a megértés művelése inkább az egyik dologban áll, mint a másik­ban, akkor bizonyára a magunk véleménye alapjainak a belátásában áll, s ezeket teljesen csak úgy ismerhetjük meg, ha megfontoljuk azokat az indítékokat, amelyek az ellenkező véleménynek kedveznek. Aki csak a maga oldalát ismeri az ügynek, nagyon keveset tud arról. Hacsak nem ismeri azokat a nehézsé­geket, amelyeket az ő igazságának meg kell látnia és le kell győznie, keveset tud az igazsága erejéről. Valamely véleménynek nemcsak az alapjai vannak fogalmazatlanul vagy elfeledve akkor, ha azt meg nem tárgyal­ják, hanem igen sokszor még a vélemény ér­telme is. Ha az értelem nincs arra kényszerülve, hogy gyakorolja az erejét azokon a kérdéseken, amelyeket a hite jelez neki, fokozatos ten­dencia van arra, hogy abból a hitből mindent elfelejt a formulázásán kívül, olyannyira, hogy majdnem megszűnik összekötve lenni a sze­mély benső életével. Ilyen esetekben a hit­vallás csak őrt áll az értelem és szív kapujá­nál, hogy azokat üresen tartsa, amint olyan gyakran tapasztaljuk a keresztény hitvallás esetében, amint azt manapság vallják. Eddig csak két lehetőséget vettünk figye­lembe, azt, hogy az elfogadott vélemény ha­mis lehet s ennélfogva más vélemény igaz, vagy hogy az elfogadott véélemény igaz lé­vén, az ellenkező tévedéssel való konfliktus lényeges arra nézve, hogy az igazságot tisztán fogjuk fel és érezzük. De van egy közönségesebb eset, mikor az ellenlábas vélemények osztják az igazságot s mikor az eretnek tanítás kiegészíti az ortho­­doxot. Minden olyan vélemény, amley rész­ben tartalmaz olyan igazságot, amit a közös vélemény elejt, értékesnek tekintendő, még ha megannyi tévedést és zagyvalékot tar­talmaz is. A politikában majdnem magátólértetődő az, hogy a rendnek vagy szilárdságnak a pártja és a haladásnak vagy reformnak a pártja egy­aránt szükséges tényezői az egészséges politi­kai életnek. Hacsak a demokráciára és ari­sztokráciára, a tulajdonra és egyenlőségre, a. kooperációra és versenyzésre, a társulásra és egyéninek maradásra, a szabadságra és fegye­lemre, és a gyakorlati élet más fennálló ellen­téteire nézve egyforma szabadsággal nem mondhatunk véleményt, ha nem szerzünk ne­kik érvényt s nem védjük meg őket egyenlő te­hetséggel és energiával, nincs lehetőség arra, hogy mindkettő elnyerje a magáét. Az igazságot rendszerint úgy érjük el, hogy ellen­

Next

/
Oldalképek
Tartalom