Tárogató, 1943-1944 (6. évfolyam, 3-12. szám)
1944-03-01 / 9. szám
TÁROGATÓ 11 szem előtt, talán jó rendszerező munkát végezhet, mint az intelligens raktárfelügyelő valamely department-store-ban, de nem sok önálló kutatást végezhet. A növénytannak egy kis részét kell kiválasztania, hogy a tudományát uj adatokkal gazdagíthassa. Faber, a nagy francia entomologus, egész életét egy pár bogárnak és rovarnak szentelte, de ő tényleg megérttette velünk, hogy azok hogyan élnek. A helyzet az, hogy a tudomány területe kimeríthetetlen, mig az emberi élet nagyon rövid, tehát nincs más hátra, mint leszűkíteni a kikutatandó területet. Vannak tudósok, akik megérdemlik ezt a nevet, mert tényleg nagyon sokat tudnak; de ez csak azt jelenti, hogy sokat tanultak, elsajátították azt, amit mások kikutattak, de ők maguk nem vitték előre a tudományt. Az ilyen -enciklopédikus tudásu tudósoktól megkülönböztetjük azokat a tudósokat, akik kis területen tudnak sokat, mert maguk fedeztek fel uj törvényszerűségeket s ezáltal tényleg előrevitték a tudományt. De a részletkutatás nemcsak előreviheti a tudományt, hanem félrevezetheti is. Minden komoly és eredményes munkának megvan az a tendenciája, hogy önmagát tekintse a legfőbb eredménynek, amely bizonyos értelemben ideálja a többinek és a tudományos kutatások egészének. Mikor a mechanikus felfogás jelentős eredményekhez jutott az élettanban, a tudósok hajlandók voltak azt hinni, hogy az emberi élettanban is mindent mechanikusan lehet csak és kell megérteni. Egy jó és használható eredményekkel biró kutatási módszer egyedül érvényesnek nyilvánította magát másképen meghatározott (az emberi lélek által is meghatározott) jelenségekben. A mechanikus felfogású fizikai vizsgálódást átvitték a történelem megértésére is, sőt még lélektant is akartak úgy létesíteni, hogy az embert csupán az általános természeti szükségesség egy láncszemének tekintették (Watson). A legnagyobb hibát a tudomány akkor követi el, mikor a saját szükségképen korlátolt látóköréből az egész valóság lényegét, célját, rendeltetését akarja megmagyarázni tudni; vagyis mikor az, aminek a vizsgálódási területe a részlet, a egészről akar véleményt mondani. Pedig az embert épen a világ és az élet egésze érdekli, s nyilvánvaló, hogy nem a részletből kell megérteni tudnunk az egészet, hanem épen megfordítva: az egészből a részletet. Nem az egésznek kell alkalmazkodnia a részlethez, hanem a részletnek az egészhez; nem a kutatás módszere tekintetében, hanem a kutatás és eredményei értelme és jelentősége szempontjából. A részletek fontosak, de értelmet egy kívülük álló valamitől nyernek, ától, hogy mi értelmük van egy nagyobb valóság, az egész szempontjából. így is mondhatnánk: a tudóst -— mint tudóst — csak az általa feldolgozandó szűk vizsgálódási terület érdekli s kell, hogy érdekelje; de — mint embert — az egész mindenség, az egész valóság érdekli, mert ez ad értelmet az ő részletkutatásának is. Ha az egész világ csak véletlennek volna az eredménye, amelyben csak vak szükségesség uralkodik s minden emberi erőfeszítés se tudna javitólag belenyúlni, akkor nem sok értelme volna megfesziteni magunkat, hogy utakat és módokat találjunk ki, amelyekkel a természeti szükségességet áttörhetjük. Ha az egyes ember és az emberiség sorsa előre meg van határozva, úgy hogy az ellen semmit sem tehet, akkor nem sok értelme van annak, hogy a tudásunk tökéletesítésével próbáljunk meg valamit tenni ellene. Ezért akarjuk mi valamennyien az “átpillantását az egésznek.” Ádám szavai tehát igazságot fejeznek ki, mikor mondja: Tudom jól, hogy kell olyan is, Ki homokot hord vagy követ farag; Nélküle nem emelkedik terem.
