Tárogató, 1943-1944 (6. évfolyam, 3-12. szám)

1944-03-01 / 9. szám

6 TÁROGATÓ TÁROGATÓ A Canadian Magyar Monthly Edited by A. CZAKÓ, Ph.D. 423 Queen St. W., Toronto, 2, Ont., Canada Published by The United Church of Canada Printed by THE CHRISTIAN PRESS, LIMITED 672 Arlington St., Winnipeg, Man., Canada Entered at Winnipeg Post Office as second class matter. iránya legyen s mint ilyen arra legyen kár­hoztatva, hogy gyalázatban az utcán vagy kórházban pusztuljon el, hogy igy a többi erénye megmentessék és a férfiak büszkesége és szenvedélye kielégittessék. De én keserű elégtétellel gondolok arra, hogy ez az aljas, kegyetlen konvencionális törvény azokon bo­­szulja meg magát, akik fenntartják; hogy az egyik nem bizonyos számának a feláldozása arra, hogy a másik megengedett kéjvágyát kielégitse, nem a közjót szolgálja, hanem in­kább a köz átkára szolgál s a társaság rák­fenéjét alkotja. A tárgy gyűlöletes; de ha mi asszonyok nem merítünk bátorságot arra, hogy szemébe nézzünk a gonosznak s nem találunk ellene valami óvszert, nem tudom, hogy az majd honnan jöhetne. F. mondott el tegnap egy történetet, amelyet megpróbálok elmondani, ha a megfelelő sza­vakat megtalálom az elmondására. Másik bizonyítéka ez annak, hogy az élet valóságai felülmúlnak minden regényt. Én több tra­gédiát és szerelmet tudok, sőt a saját szemem­mel láttam, mint amennyit el merek mondani, s ugyan ki ne volna hasonló helyzetben? F. mondta, hogy mikor az Alsó Tartomány­ban a hadikötelezettségét teljesítette, egy fia­tal tiszt, a barátai egyike, (akinek a nevét is megmondta), elcsábított egy igen csinos fiatal leányt a szülői házából. A leány vagy IS—16 éves lehetett. F. ismerte a családját, amely jónevü volt, s iparkodott a leányt megmen­teni, de hiába. Néhány hónap múlva S. tiszt megunta a leányt s átengedte egy barátjának. F. ismét közbelépett s sikerült is a leányt vis­szavinnie a családjába, ahol örömmel fogad­ták. De a leány már romlott volt az otthoni életre s a családi élet nem felelt meg neki. Már nem tudta élvezni az ártatlan örömöket, ami nem is csuda, mert ha az asszony már hozzászokott a szerelmi élet kedveskedéseihez és hízelgéseihez, ugyan hogyan viselhetné el a nappalok fárasztó munkáját, ha az éjjelek örömtelen egyedüllétben múlnak? Némi idő múlva az ezredesnek sikerült őt elcsábítani s ragaszkodott hozzá. El is vitte magával Angliába. Évek múltán S. is visszament Angliába. Mint olyan ember, aki sokáig el volt zárva az élvezettől, neki látott London örömeinek a felkereséséhez s egy este a kocsmai vacsorája után, felkeresett egy olyan helyet, ahol az élvezetet pénzért árulják. Mikor a szórakoz­tatására beküldött leányra rátekintett, annak a szemérmetlen, lezüllött, elvadult és Ízléste­lenül felpiperézett alakjában előtte állt az a gyermek, aki az ő áldozata volt Kanadában; még a bűn és nyomorúság hosszú évei se ke­ményítették meg egészen. Néhány percig hangtalanul tekintettek egymásra (s ugyan ki tudná megmondani, hogy mi fordult meg az elméjükben?) s aztán a szerencsétlen leány élettelenül zuhant a földre. Felemelte s a pillanat kínjában és lelkiisme­­retfurdalásában felajánlotta neki mindenét, amivel csak birt, ami nagyon szegényes elég­tétel volt. Iparkodott rábeszélni, hogy tér­jen vissza Kanadába; ő majd megfizeti min­den költségét, ellátja annyival, aminnyi kell a megélhetésére; de minden hiába volt. Miután az első érzelmi kitörésnek vége volt, a nyomorult leány lerázta magáról hirtelen támadt haraggal és kétségbeeséssel, s nemcsak visszautasította a hazaszállítására való aján­latot, hanem minden ajándékát ellökte magá­tól. Kiment a szobából s S.—t magára hagy­ta. Ezt a jelenetet S. maga mesélte el F.-nek. “Szegény fickó”, folytatta F., “sokáig nem tért magához, annyira e jelenet hatása alatt volt.” A “szegény fickó” tényleg szánalomra mél­tó volt; ő nem alkotta azt a rendszert, amely­ben nevelték. “Mi lett S. kapitányból?”, kérdeztem. “Ó, jól megnősült; most nagyon tisztelt családapa.” “Vannak tehát gyermekei?” “Több is.” “Leányai?” “Igen.” “Biztos vagyok afelől”, gondoltam magam­ban, “hogy azoknak majd gondját viseli”. Még egy szót, mielőtt félreteszem a tolia­mat. A King streeti tüztől messze elkalandoz­tam, de nem baj. Hányszor halljuk ismételni azt a fölöttébb hamis és durva közhelyet, hogy a másik nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom