Tárogató, 1942-1943 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1942-10-01 / 4. szám
1 10 TÁROGATÓ Lucifer nem veszti el a fejét. Lucifer nagyon jól ismeri az emberi természetet, hisz ha nem ismerné, nem tudná az embereket Istentől eltávolítani és a saját maga szolgálatába állítani. Ezért válaszolja ezt: Pihenj tehát. De én alig hiszem, Hogy szellemed, e nyugtalan erő, Pihenni hagyjon. Igen, ez az ember. Az ember, aki sohasem tud megnyugodni, hanem állandóan küzd, törtet, próbálkozik, kísérletezik, dolgozik. Az igazi emberi természet az, amely nem ismeri a reménytelenséget, a kilátástalanságot, a lesujtottságot. Amelyik kész a hajótörés után minden erejét megfeszíteni, hogy a tenger hullámi közt étien és szomjan is, de mégis csak fenntarthassa az életét. Amelynek fáj talán, hogy bomba érte a házát, de már arra gondol, hogy milyen uj házat épit helyette. Amely nem esik kétségbe, mikor elveszti az állását vagy a munkáját, hanem iparkodik a régi helyett jobbat szerezni. Az emberi természet az, amely nem ismer megállást, tökéletességet, elvégzettséget, beteljesülést. Ha valamit tud, többet akar tudni; ha valamit elért, még többet akar elérni. • Azért van ez igy, mert ez a törtetés az élet jele. A megállás a halál hírnöke. Aki előtt már nincs cél, az halott. A törtetés persze magában véve nem elég. Az eléje tűzött cél nemesíti meg, vagy rothasztja el. De hiába való a cél törtetés nélkül. Akármilyen nagy cél áll előttünk, ha erőt nem veszünk magunkon, csak álmodozók vagyunk. Ezért ennek a színnek a tanulságát igy lehetne összefoglalni: az ember alázattal borul le az Istenség előtt, hogy méltónak találtassék Isten dicsőségét szolgálni s kéri Istent, hogy tényleg szolgálhassa, azaz, hogy legyen benne életkedv, egészség, jóravaló készség, kitartás. Ha mindez megvan, akkor minden megvan. Még akkor is, ha eredmény nincs. Az erölcsi jelentőségű célért folytatott törtetés intenzitása az emberi élet értékmérője s minden igazi érték mérője is. (Lásd erre vonatkozólag a szerző könyvét: Easter Eve. Oxford, Basil Blackwell, 1936) XXII. Arius. (1. függelék a konstantinápolyi színhez). Arius eretneksége messze elterjedt a korai kereszténység körében. Ha SzenP Jeromos mondása- “Egy reggel a világ arra ébredt, hogy áriánussá vált” — túlzásnak is minősithető, az a tény, hogy egyetemes zsinatnak kellett vele foglalkozni, kellőképen mutatja a népszerűségét. Ez az eretnekség tagadta a Fiú egylényegüségét az Atyával, ami annyit jelent, hogy tagadta Krisztus Istenségét. Ezt előrebocsátva, nézzük meg azt az érdekes dokumentumot, amelyet Arius hitvallása-ként ismerünk. Konstantin császár felszólítására irta Arius ezt a hitvallást és neki is terjesztette be 328-ban, tehát 3 évvel a niceai zsinat után. Ebben a hitvallásban Arius hisz egy Istenben, a mindenható Atyában, Fiában, az Ur Jézus Krisztusban, aki az Atyától öröktől fogva született, aki által minden lett, aki földre szállt és testet öltött, szenvedett és feltámadott és felment a mennybe és elfő újra Ítélni eleveneket és holtakat, és a Szentlélekben,
