Tárogató, 1942-1943 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1942-09-01 / 3. szám
TÁROGATÓ 3 gebb, tárgyilagos könyvek, amelyekből a költészet lendülete és ragyogása hiányzik,, de vann bennük valami a reggel józan világosságából és az embert napi kötelességei felé vezetik. Ide tartoznak a keresztény vallás és bölcselet fejtegetései, történelmi és életleirások, könyvek utazásokról és felfedezésekről, művészetről, természettudományról és technikáról. Az elbeszéléseket itt is kezdik kiszínezni úgy, hogy a ténylegesség határai elmosódnak. Ennek megvan a haszna, de a veszedelme is. És aztán végül is: a saját fáradozása és gondolkozása nélkül amugyse juthat senkise előre. Az “egy könyvről” szóló megjegyzésünkhöz még hozzá kell adnunk egyetmást. Ennek az egy könyvnek nagyon magas csúcsnak kell lennie. De a magas csúcsok tájképben vannak. Először a körülötte levő csúcsokat kell megmásznunk. Máskép kifejezve: az nem olvashat csak egy könyvet, aki előtte sok más könyvet nem olvasott. Legalább is ez látszik a szabály lenni. Az “egy könyv” ráutal bennünket a minőség szempontjából másokra, amelyeket klasszikusaknak nevezünk. Egy csomó mellékutat megtakarít az magának, aki egyenesen a kérdését érintő vezető könyvhöz fordul; a műveltsége szellemisége és mélysége is attól függ, hogy kis erekből táplálkozik-e vagy az ősforrásból. Végül azt se felejtsük el, hogy az olvasmányaink mennyisége nem mindig függ a tetszésünktől. Némely embernek a hivatásánál fogva túlsókat kell olvasnia. Akár akarják akár nem, nem szabadulhatnak a “poros” tudás kódexeitől, a tüdejük és a szemük szenved s talán sóvárognak a levegő és napsugár után, de a kötelességük és az emberiség kulturális feladatainak a szolgálata a szellem poros bányáiban tartja őket fogva, mintha csak ők is bányamunkások volnának. De a könyv még igy is az életet szolgálja. Mikor a repülőgép a megfékezhetetlen emberi akarat kifejezésekép dübörögve hasítja a levegőt — vájjon lehetséges lett volna ez a lemondásos kutató-és tudós szorgalom nélkül? S mikor az atlétát a bukása után a stádiumban újra talpra állítják, nem az orvosi tudásnak és kutatásnak köszöni-e az életét és erejét? És pedig olyannak, amely szünet nélküli odaadást igényel s a kutatót még éjjel is a laboratóriuma foglyává teszi. De a tudós kivételes helyet tölt be s a többi ne tekintse őt a mértékének. A normális eset a teremtő ember: a fármer és a pásztor, a munkás és a katona, a lakás építő, a család táplálója, a család táplálója, a pap, a tanító. Csak haladó munkafelosztással vált lehetővé, hogy egyeseket egészen a tudománynak, másokat a művészetnek különítsenek el. Nagy félreértést jelentene, ha a fármer és a munkás, a katona azt hinnék, hogy a könyv csak a tudósnak való. A helyes felosztás inkább ez: a fármer adja a költőnek a kenyeret s a költő adja a fármernek a könyvet. A fármer elmondhatja: mi volnál te kenyér nélkül? De a költőnek ezt kell válaszolnia: nem csak kenyérrel él az ember. A helyeset a kettő együtt adja: az élet áramoljon be a könyvbe, a könyv pedig az életbe, így volt ez a régieknél: Voltak fármerek, akik az eke mögött Plátót olvasták. A rómaiak az étkezénél felolvastattak maguknak. Ez a szokás a kolostorokban még ma is megvan. A könyveknek megvan a maguk Gondviselése. Amint Isten rendelése, hogy ebben az órában ezzel az emberrel találkoztunk, úgy az Ő gyermekeinek a megfelelő órában a megfelelő könyvet adja a kezükbe. Ez a ti legnagyobb. dicsőségtek, ti könyvek, hogy Isten hírnökei lehettek. S az legyen a mi legbensőbb ösztönzésünk és legtitkosabb vágyunk, hogy mikor titeket kézbe veszünk, valamelyik oldalon Ővele találkozunk. (Ezt a kitűnő és átgondolásra nagyon is érdemes cikket Franz Hillig irta a Stimmen der Zeit 1938. decemberi számába. Helyszűke miatt kissé megrövidítve kellett közölnünk.) A kapitalizmus az eszméjénél (a profit!), eszközeinél és módszereinél fogva károsabb volt az emberi szellemre és ennek a szellemnek emberi müvekben való kifejezésére, mint a múlt minden rabszolgasága. A kapitalizmus módszerei ezek voltak és ebben a sorrendben: a parasztság elproletárositása, a termelésnek gyárakban való összpontosítása és a gépek használata. — (Eric Gill.) * * Hí A háborúknak, pestiseknek és éhségeknek nincs más eredetük mint a kapzsiság és érzéki vágyódás, a gazdagságnak és a hatalomnak a vágya, és vágya annak a könnyű életnek és luxusnak, amit a gazdagság és hatalom tarthat fenn; de az emberiség történetében a gazdagság vágyát sohasem tartottak nyíltan a munka indítékának egész a kapitalizmus koráig. — (Eric Gill.) * * * Minket becsap a kapzsiságunk és igazolni akarjuk magunkat. És igy mi nemcsak az elégedetlen es kimerült nép polgári nyomorúságait idézzük elő, hanem a háború nemzetközi nyomorúságait is. —(Eric Gill.)
