Tárogató, 1942-1943 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1942-09-01 / 3. szám
2 LA FAVILLA Edisoné, aki 1877-ben a beszélőgépet találta fel? Gondoljuk csak meg: igy lehetségessé vált az emberi hangot megőrizni! Ha az énekes vagy szónok már régen el is vonult, ha már rá is tért az örökös hallgatás útjára: az ünnepelt, imádott emberi hangja a szívhez szóló mivoltával a barátainál maradt. A hanglemez megfogta s akkor hallatja újra, amikor akarjuk. — De a könyvek nem létesítették már századokkal ezelőtt ugyanezt a csodát? Persze nem az ember külső hangját fogták meg, hanem a nemes, “hallgatag” hangját, lebensőbb és legjobb gondolatainak és szívverésének a hangját őrizték meg a számunkra. Mintahogy Erasmus egyik érmén áll: “Kép az élet után. Jobb képet mutatnak az Írásai.” A könyv az elhagyatottság végét s a szellem széles közösségébe való útját mutatja. — A napi munkát elvégeztük, a gyerekek lenyugodtak, csak az óra ketyegése tölti be a szobát s a messzeségben egy vonat robog. Itt az ideje, hogy belépjünk a könyvtárszobába, kinyissuk a szentélyt s hagyjuk, hogy Plato szóljon. Vagy Augustinus. Vagy Dante. Vagy Madách. Vagy Don Quijote. .. Az emberi nem nagyjai belépnek s elmondanak nekünk mindent. -—S amit a rádióval nem tehetünk: mi magunk határozzuk meg a tárgyunkat s a tempónkat. Megállunk, még egyszer elolvassuk, beletesszük az ujjúnkat s gondolkodunk az olvasott fölött. Mégis csak megvetéssel beszéltünk a “nyomtatott papírról”. És az életellenesség szemrehányása? A testi kifejlődés nagy jó, a Teremtő maga adta nekünk azt a feladatot, hogy a földet meghódítsuk. De ez viszont már kultúrára való felszólítás. S végül is emberi haladás s Isten felé való haladás az, mikor az ember afölött, amit a szeme meglát s a keze megfog, megtanul gondolkozni. Ha a dolgok okai fölött elmélkedik s a valóság legmagasabb csucssára felszáll s legmélyebbjére leszáll s világképet alkot magának. De ezt egyedül nem teremti meg. Tanitómesterekre van szüksége s bizony azoknak is iskolába kellett jármok. Minden nemzedéknek a megelőző iskolájába kell járni: az egyik századnak a megelőzőébe. De lásd csak: a népek és századok szellemi munkájából lassan kiemelkedik a kultúra s a tudásszomjának kutakat ásnak. De mindennek a hallgatag szolgája a könyv. Lehetséges tehát, hogy egy világtól elfordult szerzetes, aki órák hosszat olvas a régi könyvekben, küzködve és imádkozva és diadalmakodva-, hogy ez a szerzetes igy az élethez és valósághoz közelebb jutott, mint a vándor, aki az alatt az erdőket járta a puskája célját kielégíteni?. — Igen, ez lehetséges. Nem arról van persze szó, hogy valaki sápadttá váljon és a vándorlásról és vadászatról lemondjon; de mégis csak lehetséges, hogy ez a sápadt szerzetes az elvonultságában a bugyogó emberi és isteni élethez közelebb férkőzött, mint az a fegyveres. És pedig a könyv által. A jó könyvek olyanok, mint a jó nevelők: fölöslegesekké akarják magukat tenni. Mennél messzebb vezetnek bennünket, annál szabadabbakká válunk. Ugyan hogyan is olvasnánk mindent! Függetlenekké kell válnunk a divat kényszerétől. Attól a rabszolgaságtól, mintha mindenáron el kellene olvasnunk ezt vagy azt, vagy mit tudom én mit. A szép szabadság nem-et mondani! Bevallani, hogy egy könyvet nem olvastunk s nem is gondolunk arra, hogy elolvassuk. Hisz szabadok vagyunk. És bocsássatok meg barátaim, mi nem ti értetek, könyvekért, vagyunk, hanem ti vagytok miértünk! Ilyen világosan látás szükségesebb, mintsem gondolnánk s csak ez teremtheti meg azt, Hogy a könyvvel szemben helyes viszonyban állunk. így válunk csak szabadakká az értékes könyvek számára. S csak igy jön létre az olvasott dologgal szemben való távolság, mikor az igézetből kifejtjük magunkat s az idegent sajátunkká alakítjuk át. Nem a hirtelen átlapozás, hanem a könyvhöz való gyakori visszatérés a fontos. Ha nem vitatkozunk vele s át nem dolgozzuk, kicsi hasznunk lesz belőle. A régiek azt mondták, hogy az egy könyv gyakori olvasóját respektálják, perssze azért, mert annak legalább feldolgozott s zárt világképe volt, mig a másiknál minden ellaposult. A pesszimizmus bölcselője nem nagyon sötéten látott akkor, mikor a sokolvasást tette felelőssé sok ember gondolkodási felületességéért. Ő mondja igy: “Pedig ez az eset áll fenn sok tudósnál, aki butára olvasta magát”. Erasmus Augustinusra hivatkozik, mikor ezt a tanácsot adja: “Ne feledd, hogy némi elmélkedésre időt szabj magadnak.” Manapság az emberek jórészt regényt és a fantázia termékeit olvassák. Vannak hatalmas regények, amelyek a művészi teremtés legnagyobbjai közé tartoznak: Cervantes, Jean Paul, Stifter müvei... De nem is annyira az a baj, hogy az emberek regényeket olvasnak mint az, hogy egyebet se olvasnák. Valami itt nincs rendben; a lélek bizonyos képességeit táplálják csak a józan tetterő és megvesztegethetetlen, tiszta gondolkozás kárára. A költészet müvei mellett ott vannak a történelem és természeti leírások. Ezek hide-
