Tárogató, 1941-1942 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1941-11-01 / 5. szám

10

TÁROGATÓ

most írnak rólam s a társaságokban meg is említik a nevemet, de holnap uj újság jő uj nevekkel s a társaságoknak is az uj “hírességek” kellenek; szóval érezni azt, hogy igazi értéke és igazi értelme semminek sincs s nem is más az egész élet, mint komédia, amely előbb utóbb, de egész bizonyosan bevégződik a sirral-hát ez az, amit Isten nélküli életnek lehetne nevezni.

És ezt az életet nem érdemes élni. Ha az ember úgy van alárendelve a nagy természetnek és az embertársai által is meghatározott szőkébb környezetének, hogy azok az utolsót, a végcélt és kizárólagos valóságot jelentik a számára, akkor az egész élet csak olyan sakktábla, amelyen az egyes figurák ugyan mozognak és helyet változtatnak, de nincs a külső irányi tó kéz, amely egy fennsőbb cél érdekében értelmesen és jóságosán mozgatná őket. Ne értsük félre: a vallás nem azt teszi velünk, hogy bábokká sülyeszt le bennünket egy ellenállhatatlan végtelen hatalmasság akaratában; nem vagyunk mi pusztán eszközök az isteni mindenhatóság terveiben, hisz szabadon határozhatjuk el magunkat, de az Isten igenis utat és célt mutat, amely az életünket kiemeli a próbálgatás és kísérletezés birodalmából és egyénenként és öszszességünkben egy fensőbb valóság teremtő munkásaivá tesz. S mikor ezt felismertük, tudjuk, hogy minden jelentéktelennek látszó mozgásunk is jelentőséget nyert, amely jelentőség független attól, hogy pusztán természet (azaz a sakktábla) által meghatározott emberek mit tartanak róla; mert mi tudjuk, hogy értelmünkkel, akaratunkkal és cselekvésünkkel iparkodtunk harmóniában lenni azzal, aki egyedül tud értelmet adni annak, ami magára hagyatva csak elszomorító bábjáték: az Istennel.

Lucifer épen azt akarná velünk tenni, amit mi teszünk néha a kisgyerekekkel, akiknek kijelölünk egy udvart s azt mondjuk nekik, hogy “itt maradjatok, itt játszatok, a kerítésen semmi körülmények közt sem szabad tulmennetek.” A fejletlen intelligenciát ideig-óráig kielégítheti ez a bezártság, ez a hozzákötöttség az érzékelhető valósághoz, ez az immanencia, de a kifejlődött tudatosságnak több kell, mert tudja, hogy a játékház-amint a világot képletesen nevezni akarjuk- csak úgy nyer értelmet, ha valami tőle kivülesőhöz lehet hasonlítani. A “játékház” ideig-óráig adhat örömet, de nemsokára megunjuk s csak azért maradunk benne s folytatjuk a “játékunkat,” mert tudjuk, hogy ez a szüléinknek tetszik s már nekik akarunk tetszeni s nem a magunk örömét keresni. Örömünk az, hogy nekik tetszünk. így az életünk is örömünkké válik, ha Istennek tudunk tetszeni vele, és semmi más nem tud tartós örömet okozni. Ilyen a természetünk s azért ilyen, mert ilyennek teremtett az Isten. A műtárgy magán viseli az alkotó mesterének az egyéniségét; az emberi természet magán viseli az Istenhez való tartozandóság bélyegét; a vágyaiban, a kielégíthetetlenségében, a minden világi korlátozottságtól való szabadulni akarásában.

IX. A “föld szellemének” a tanitása

(A földből lángok. .. Lucifer: Sokat csalódunk...)

A költői képzelet-amint azt egyszer Schopenhauer is megjegyezte Dante Divina Comediájára hivatkozva-nagyon szegénynek bizonyul akkor, mikor a menyország örömeiről és benépesítéséről van szó. Madách a csillagok védszellemeit szerepeltette az égben, ami nem vallási, hanem mitológiai felfogás, de most egyikőjüket újra szerepelteti s olyan nyilatkozattal, hogy megbocsátjuk neki ezt a mitológiai betoldást a nyilatkozat értéke miatt.

A “Föld szelleme” Lucifer szerint szerény ifjú volt az Ur trónjánál s most ime mint félelmetes, tűzzel és mennydörgéssel köriilspékelt rém jelenik meg a hivő szóra. Lucifer tiltakozik is ez ellen a mutatványos szereplés ellen, de a szellem azt válaszolja: