Tárogató, 1941-1942 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1941-11-01 / 5. szám
TÁROGATÓ 9 hogy “30,000 halottjuk” volt. A természet hatalmasságaival szemben az ember egyetlen helyes viselkedése az, ami Ádámé: az Istenhez fordulni, aki a mindenségnek teremtője s ennélfogva ura is. Hinni és bízni az isteni gondviselésben; hinni azt, hogy Isten akarata feltétlenül a mi javunkra is válik s kérni Istent, hogy tényleg az ő jóságos atyai akarata érvényesüljön s nem “előírásokat adni” az Istennek az imádság ürügye alatt. A mi mennyei Atyánk tudja, hogy mire van szükségünk s azt meg is adja nekünk, ha bizalommal és alázatosan kérjük, s akkor jöhet földrengés vagy árvíz vagy hullhatnak ránk az emberi gonoszság bombái. Lucifernek persze nem tetszik az, hogy az ember újra Istenhez fordul s gyávának nevezi Ádámot, “kicsinyes lelkűnek, aki fázik ápoló gondoskodás és ápoló kéz nélkül.” Mintha csak azt mondaná, hogy “ti emberek nem vagytok elég erősek ahhoz, hogy tenmagatok törvényhozói legyetek; ti csak engedelmeskedni akartok, mint a nyáj, s kell valaki, akinek alárendelteitek magatokat.” Ez aljas beszéd, mert nem egyéb, mint az igazság kiforgatása. Az igazság t. i. épen az, hogy az Istennek való engedelmességem tesz szabaddá s ment föl attól, hogy álisteneknek engedelmeskedjem. De akik Istennek nem akarnak engedelmeskedni, azok tényleg álisteneknek adják oda magukat testestül-lelkestül, akaratukat és cselekvési készségüket egyáránt. A barbárságba sülyedt német tömeg igy áldozta fel magát Hitlernek, akit emberfölötti lénynek tart, pedig csak a gonoszsága olyan nagy, hogy átlag-emberi mértékkel nem mérhető. így csinált bálványt az olasz nép Mussoliniból, “akinek mindig igaza van.” S mivel az Istenben hivő ember nem imád ál-Istent, Mussolini utálja a kereszténységet, Hitler pedig egyenesen ki akarja irtani. Az emberi méltóságot nem lehet sem elnyerni, sem fenntartani az Istennek való kizárólagos engedelmesség nélkül. Az embernek minden méltóságot csak az Isten adhat. Ha arra gondolok, hogy engem az Isten teremtett, azaz az Isten akaratának köszönöm a létemet, akiről tudom, hogy ura és fenntartója a mindenségnek, hogy végtelenül jó s végtelenül igazságos is, akkor az életem nemcsak eredetét tekintve van vonatkozásban a Legfőbbel, hanem lefolyásában is a Legfőbb áll előtte mint cél, mint irányitó erő, mint megvalósítandó feladat. Ez a szó, hogy “ember” az Istennel való kapcsolata révén elveszti a föld szagát és mintegy magasabb valóságoknak a jelzője. Ellenben ha az Istentől elszakadtam, akkor az eredetem csak véletlen erők játékának az eredménye, mert a csira megfogamzott az én esetemben, mikor ezer más esetben nem fogamzott meg; s hogy megfogamzott, az a tudatosságom fellépése óta számomra néha kívánatos, de legtöbbször fölösleges, ha ugyan nem kárhozatos; kárhozatos, ha olyan testi vagy szellemi fogyatékossággal születtem, hogy a más emberekkel való küzdelmemben nemcsak hogy nem tudok előnyös helyet kivívni magamnak, de még csak zöldágra se tudok vergődni; az életem esetleg a siker jegyében folyik le, de mi értelme van ennek, mikor egyrészt a sikerért árat kellett fizetnem s esetleg nagyon vagy árat, másrészt látom, hogy másoknak sokkal több sikerük volt, több kényelmük, több élvezetük, több uralkodási lehetőségük mások felett; s látni azt, hogy minden örömnek és élvezetnek-ha akarom, ha nem vége van, érezni azt, hogy a testi és szellemi erők lassanként felmondják a szolgálatot, hogy újabb, fiatalabb erők kiszorítanak az élet arénájáról; tudni azt, hogy minden jutalom és kitüntetés, amit ebben az életben kaptam-ebben az Istent nélkülöző életben -csupán csak annyit ér, mint a vásári céllövölde tulajdonosának a papir-kitüntetése, melyet a jól lövő kisfiú mellére tűz, -mert akik adták, nem az én érdememet nézték, hanem azt, hogy mennyire szolgáltam az ő érdekeiket; lehet, hogy az újságok
