Tárogató, 1938-1939 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1938-07-01 / 1-2. szám

A SZEGÉNYSÉG DICSÉRETl

4>----------------------------------------------------------------------------------------------4

Első rész: Mozaik.

Szines felületek összesége, amelyek elszigeteltségükben nem sokat érnek, de együttességükben szemlélve néha müveészi formát ábrázolnak.

A következőkben gondolati mozaikokról lesz szó, amelyek együttesen szintén adnak valamit, ami ha nem is jelent egészet, de egy egészet sejttet s igy a töredékekből valami egység származik. Ne keressünk benne művészi értéket, mert az Írója nem uj formát akart teremteni, hanem inkább egy adott formát hűségesen ismertetni.

Akinek a sorrend ellen kifogása van, mert a “vörös” darabok nincsenek együtt, az gondoljon az igazi mozaikokra: az egyszinüek nem is lehetnek együtt.

( Meghatározás )

Én szegény ember vagyok.

Azaz annyim van, amennyiből épen megélhetek, de semmivel sem több. A fizetésemen kívül, amelyet azért húzok, mert egy felnőtt csoportot tanítok, semmim sincs. Se értékpapírom, se egyéb értéktárgyam, se bútorom, sem fölösleges ruhám nincs. A kabátom rojtos, a nadrágom vasalatlan és fényes, a télikabátommal úgy ajándékoztak meg hat év előtt (egy gazdag ember viselte előttem, de meghalt golfozás közben: az Isten nyugosztalja!) s igaz, hogy a szél állandóan kinyitja, de viszont én állandóan visszagombolom, igy tehát megteszi a szolgálatot. Az emberek megmosolyognak, mikor télen a “creeper-es” cipőimmel kopogok az aszfalton, de én avval nem sokat törődöm. Sőt: ha egész őszinte akarok lenni: semmit sem törődöm. Én szabad ember vagyok, már ameiinyire függő helyzetben levő ember szabad lehet, s meglehetősen boldog is vagyok. A szegénységem tett szabaddá és boldoggá.

(Egy megjegyzés a “kopott ruháról” talán sok félreértést oszlathat el. Én nem tartom a kopott ruhát ideálnak, mint a tiroli kapucinusok, akikről azt hallottam, hogy foltot varrnak az uj reverendájukra. Én az uj ruhát ép oly szívesen felhúzom, mint a régit, feltévé, hogy nem kell rá vigázni s nem kell gondozni. Én nem vagyok az öltönyömmel függő viszonyban. Az öltöny nem fontos az életemben, s addig, amig tiszta, lehet az régi vagy uj: mindegy nekem.

E tekintetben más véleményen van egy felebarátom, aki egy födél alatt lakik velem. Állásnélküli tanár, de roppant sokat ad a külsejére. Fontos szerinte, hogy az embernek méltóságteljes legyen a külseje. Én nem tekintem őt szegény embernek, csak pénztelennek. Neki kellene a pénz, ha szert tudna rá tenni. Ő nem szabad ember: már a külseje is behódoltatta magának.)

Hogyan válik az ember szegénnyé?

Én láttam egy csomó embert, akik azelőtt gazdagok voltak s hirtelen szegénysorsra jutottak. Ezeket nagyon sajnáltam, mert a szegénység nyomorultakká tette őket. Iparkodtak persze visszaszerezni a vagyonukat, de ez nem mindig sikerült. A sasnak kinőhet a tolla, amelyet gonosz emberi kéz levágott, de ha ez a gonosz emberi kéz más embert tesz tönkre, akkor rendszerint alapos munkát végez. De nem is mindig egyéni kéz sújt le: sokszor a körülmények, a kormány, más nemzetek, az időjárás stb. A gazdag embernek általában igen sok ellensége van s igy nem csuda, ha életét állandó remegésben tölti. A szegény embernek sokkal kevesebb ellensége van, először is azért, mert a szegénységet senkisem irigyli s aztán azért is, mert a szegény embernek nem sok veszteni valója van.