Tárogató, 1938-1939 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1938-11-01 / 5. szám
4 TÁROGATÓ dence is van. A török irás helyett bevezette a latin írást. A művészetet megreformálta. A mohamedán vallás ellensége volt az emberi test ábrázolásának. Most fiuk és leányok együtt rajzolnak mezítelen modelekről. A kiűzött kiváló német orvosokat, művészeket és tudósokat nagy számmal befogadta az országába. Ő tényleg civilizált országot csinál a hazájából. (J. Phayre a National Home Monthlyben.) Mi a szerencse? — A nagy kinai filozófus, Liehtse, a következő parabolával válaszolt a fentebbi kérdésre: “Egy öreg ember élt a fiával egy elhagyatott erőditményben egy domb tetején, és egy nap elveszett egy lova. A szomszédok eljöttek, hogy kifejezzék a részvétüket e fölött a szerencsétlenség fölött, de az öreg ember ezt kérdezte tőlük: “Hogyan tudjátok, hogy ez szerencsétlenség?” Néhány nap múltán a lova visszatért egy csomó vadló kíséretében, mire a szomszédok eljöttek gratulálni ezért a szerencséért. De az Öreg igy válaszolt: “Hogyan tudjátok, hogy ez szerencse”? Olyan sok ló lévén körülöttük, a fia elkezdett lovagolni és egy nap eltörte a lábát. A szomszédok ismét eljöttek, hogy kifejezzék a részvétüket, de az öreg ember igy válaszolt: “Hogyan tudjátok, hogy ez balszerencse”? A következő évben kitört a háború és mivel az öreg ember fia nyomorék volt, nem kellett háborúba mennie. (Lin Yutang könyvéből: The Importance of Living.) A női divat. Erről a témáról egy jelentős cikket irt a női divatnak egy nagy tapasztalással biró elméleti és gyakorlati ismerője, Elizabeth Hawes. De halljuk csak őt magát: “Én, Elizabeth Hawes, eladtam, loptam és terveztem ruhákat Párisban; én tudósításokat Írtam a párisi divatról; én dolgoztam amerikai vevőknek. Amerikában azt az előnyt élvezem, hogy rendelésre készítek szép és költséges öltönyöket azok számára, akik meg tudják fizetni. Én terveztem ruhákat tömeghasználatra is és szöveteket a gyárosok számára. Mindennek a tartama alatt meggyőződtem arról, hogy a divat üzletének 95%-je csupán arra szolgál, hogy a nagyközönséget bolonditsa.” Az árusok elhitetik a nőkkel, hogy minden szép ruhát Párisban terveznek és minden nő akarja azokat, bár a francia nem tud tömeghasználatra tervezni és nem tud az amerikai életnek megfelelően tervezni; ő csak a gazdag és henyélő asszonyokat ismeri. Ki találta ki azt a gondolatot, hogy mivel X. hercegnő csipkét hord a lóversenyeken, neked is azt kell hordanod, mikor munkába mész? Miért nem kérdezik a divat szakértői, hogy mire van neked tényleg szükséged, hogy mi volna praktikus és mi tenne téged vonzóvá a te saját életedben? Nem, nekik szükségük van arra, hogy hitvány anyagukat rád sózzák és hirdetéseket fizetnek azért, hogy a szelőién köpönyeg fontosságáról meggyőzzenek. Nem a divat, hanem a stilus fontos. És a stílus nem változik addig, amig a szokások nem változnak. Amely ruha legalább három esztendeig nem marad stílusban, annak nem is volt stílusa kezdetben sem. Jó minőséget kellene adni olcsón. Nem azért, mert Patou mutatta be Párisban a múlt hónapban, hanem azért, mert örömmel viselheted számos éven keresztül. Hogy a divatárusok legtöbbször csak hitvány holmit sóznak a vásárlók nyakára, azt ők maguk is bevallják. De eljön az ideje, amikor az amerikai nő nem lesz többé a Divat mocskos tréfájának az áldozata. E helyett minőség és hasznosság felől fog komolyan tudakozódni. Először is olyan ruhákat fog kívánni, amelyek szépek és kényelmesek, és a többi látott ruha 95%-ára ezt válaszolja: “A pokolba vele!” (Elizabeth Hawes: Fashion is Spinach c. könyvéből.) Egy színház kitűnő módot talált arra, hogy a nőkkel levetesse a kalapjukat. Az előadás megkezdése előtt a következő hirdetés jelenik meg a vásznon: “A vezetőség meg akarja kímélni az idősebb hölyeket minden kellemetlenségtől. Ennélfogve kéri őket, hogy tartsák fenn a kalapjukat.’' A kalapok egyszeriben lekerültek. * * * Egy amerikai asszonyt, aki igen gyorsan hajtott egy párisi bulevárdon, megállított a rendőr. “Megálljunk!”, — szólt rá élesen, — “mint jelent ez ilyen sebesen hajtani?” — Az asszony hirtelen jött ötlettel azt válaszolta, hogy a férjét és egy idegen asszonyt üldöz, akik előtte hajtanak autóban. A rendőr félreállt: “Utánuk asszonyom, utánuk!”, mondta gáláns biztatással.
