Tárogató, 1938-1939 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1938-11-01 / 5. szám
TÁROGATÓ HAVI FOLYÓIRAT A MAGYARSÁG OKULÁSÁRA ÉS SZÓRAKOZTATÁSÁRA. Szerkeszti: Dr. Czakó Ambró 423 Queen St. West, Toronto 2, Ont., Canada I. évfolyam. 5. szám. Winnipeg, Manitoba, Canada 1938. november 'Zr----------------------------------4--------------------------------JEGYZETEK-------------------------4-A farmer, aki milliomossá lett. Tíz éven at, egész 1935-ig, Lester Pjister-t a szomszédai El Pasoban, Illlnoisben, nem tartották egészen normális embernek. Nem tudták megérteni, hogy az égető napban hogy töltheti valaki az idejét azzal, hogy papírzacskókat köt a kukorica rojtja fölé. Mikor aztán a fármja leromlott, atyai jótanáccsal egyenesen azt mondták neki, hogy hagyjon fel a bolondságával. De Pfister nem hagyta abba a kísérleteit. És ennek eredményeképen 1935-ben, mikor a szomszédai átlag 2000 dollárt kerestek, Pfister 35 ezer dollárt zsebelt be azért a kukorica magért, amelyet ő fejlesztett ki. Az uj magra egymásután futottak be a megrendelések. 1937-ben 400 ezer dollár jövedelemre tett szert. Ebben az évben az előre befutott megrendelések már félmillió dollárra rúgtak. Pfister 1935-ben kezdte meg a kísérleteit egy beszélgetés hatása alatt. Henry Wallace-szal beszélgetett, aki akkor még szerkesztő volt, ma mezőgazdasági államtitkár. Tőle tanulta meg Pfister, hogy a kalász kiválasztás olyan, mint a jószág-termelés a bika ignorálásával. Eddig egy termelő sem próbálta meg ellenőrizni a kukorica rojtjának a pollenjét, hogy jobb kukoricát termeljen. Pfister megígérte, hogy megpróbálja, és szavának állt. Hogy a feltűnést elkerülje, egy sövény mögött kezdett ültetni. De a fármerek-magasan ülvén a kocsijukban-meglátták, hogy az egész föld papírzacskókkal van díszítve. “Talán a kukorica hüvelyét akarja megóvni a fagyástól! ’’-gúnyolódtak. Pfister 388 elsőrangú Krug kukorica csutakjáról ültette el a magot. Minden kikelt rojtra papírzacskót kötött. Mikor ez a zacskó megtelt pollennel, levette és ugyanazon a tövön a fej selymére tette fel. Azt csinálta, amit az angolok inbreedingnek, a németek Inzucht-nak neveznek. Összesen 100 ezer zacskót használt és 50 ezer kézzel végzett pollenczést. Mikor aratásra került a sor, voltak olyan tövek, amelyek olyan vastagok voltak, mint egy labdaverő, de nem álltak meg: egyenesen; másokon voltak rojtok, de nem volt pollen; voltak csövek, de nem volt rajtuk mag. Ezeket kíméletlenül félredobta s csak 115 fejet tartott meg. A következő tavaszon elültette őket. Öt kegyetlen esztendőn át ugyanezt csinálta s azonfelül fármereskedett is, hogy a megélhetését megkeresse. 1929-ben már csak négy feje maradt. De ezek erősek voltak, olyan gyökérzettel, amely mélyre fúródott és felszívta a talaj ásványait; egyenesen álltak a nagy szélben és a nyár folyamán semmi betegség sem támadta meg őket. A kukoricát három sorba ültette. A középső volt a pollenező, de amint a nőstény szárakon a rojtok megjelentek, azokat hamar levágta, csak a him rojtok öntetették ki a pollenüket (himpor) a mindkét oldalon levő selymekre. Eső nem esett és a nap- rettenetes hőséget árasztott rájuk. Egyik szár a másik után fonnyadt el. Mikor Pfisternek azt mondták, hogy öntözzön, röviden csak ezt válaszolta: “Ha nem bírják el, pusztuljanak el.” Azon a télen megvizsgálta az első keresztezéseinek a fejeit. Ezek nagyon különböztek az eddigiektől, mert hatalmasan megnőtt nehéz maggal voltak egyenletesen tele. Kísérleti állomások adtak neki hasonlóan létesített anyagot, hogy a magáéval keresztezze, de ő elégedetlen maradt. 1931-ben és 1932-ben a kukoricát megette a sáska. Pfister nem bánta. De az élete
