Tárogató, 1938-1939 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1938-11-01 / 5. szám
2 TÁROGATÓ mind nehezebbé és nehezebbé vált. Az adóssága már 32 ezer dollárra rúgott, a haja megfehéredett és a testsúlya lement 115 fontra. A családjának alig volt mit ennie. Pfister lyukas csizmában járt, amelyből a hóiét kartonpapirral iparkodott kirekeszteni. Csak egy kis kukoricája maradt meg. A bankja értett valamit a kukoricához s mikor Pfisterét meglátta, hajlandó volt várni. A felesége tanácsára eladta a disznóit s pénzt küldött a papirzacskó-gyárosnak. Az aratás 225 bushel olyan kukoricát jelentett, amilyent eddig nem láttak azon a vidéken. Az arra járó fármerek kiugrottak a kocsijaikból bámulatukban. Ezek mind kettős keresztezések voltak, azaz a megelőző év egyszerű keresztezései voltak párositva: nagyobb, nehezebb, teljesebb kukorica termett. Az uj kukorica mindent kibírt. A szenvedésnek végeszakadt. Pfisternek most 580 acre adósságmentes földje van. De bérel még 800 acre-t. A magüzlete hamarosan 1 millió dollárt fog jelenteni évenként. (George Kent, The Country Home Magazine). Egy szabad újság története. Mikor a németek 1914-ben olyan brutálisan betörtek Belgiumba, a belga újságok beszüntették a megjelenésüket, hogy kikerüljék a német katonai cenzúrát. A németek megfizettek egy francia nyelvű belga újságot s az látta el a lakosságot hírekkel. Ez ellen a lap ellen a 74 éves Victor Jourdain szerkesztő hadat üzent. Elhatározta, hogy egy titkos újságot fog kiadni. Erre jó szövetségest talált a 38 éves Eugene van Dorenben. A tervük az őrültséggel volt határos, mert 1914-ben von Bissing generális már hatalmas koncentrációs táborrá alakította át Belgiumot. Mindenkinek fényképes igazolványt kellett magával hordania és a 18-40 év közötti férfiaknak szabályszerűen jelentkezniük kellett a katonai főparancsnokságon. Minden mozdulat gaztett számba ment. Gaztett volt fényképfelvételeket vagy vázlatokat csinálni, bármely cenzurázatlan szöveget terjeszteni, hazafias dalokat énekelni vagy nemzeti szint hordani. Ilyen körülmények közt jelent meg Jourdain és van Dórén titkos újságja. A nyomda egyik külvárosban volt s a terjesztés “földalatti módon” történt. 1915 február 1.-én egy csinos lány illatos borítékot nyújtott át negédesen a von Bissing kormányzó hivatala előtt álló őrnek. Lesz szives a katona átadni? A katona volt szives átadni. A kormányzó fölnyította a levelet s benn találta a La Libre Belgique első számát. A német titkos rendőrség azonnal munkába fogott és megkezdődött a hatalmas küzdelem a hivatalos német erő és a szabad belga újság között, amelynek már maga a cime is (A szabad Belgium) fölháboritó volt a németeknek. Ehhez a címhez van Dórén még egy gúnyos jegyzetet csatolt: “A hazafias propaganda hírnöke — szabályosan szabálytalan hírnöke — nem veti magát alá a cenzúrának.” Megjelenésétől számított egy hónapra mindenki hallott róla Belgiumban. Hat hét múlva már hetenként kétszer jelent meg 5000 példányban. Von Bissing dühöngött, mikor a lap egymás után megjelent s nemcsak megjelent, hanem szabályszerűen felbukkant a saját levelei között. A lap teljesen hatástalanította az ő saját, drága pénzen fenntartott újságját. Az egész várost tűvé tették a kémei, de sikertelenül. Van Dórén belátta, hogy nyomdát kell változtatnia. A saját házában volt egy üres helyiség, amelyet elfalazott, s ott rendezte be a nyomdáját. A téglákat egyenként hordták be. Ez a rejtekhely jónak bizonyult majdnem egy esztendeig. 1915 jun. 1.-én van Dórén speciális számot adott ki “élvezetül barátunknak, von Bissingnek.” A címlapon egy ügyes hamisítvány von Bíssinget ábrázolta, amint a La Libre Belgique-et olvassa. Alatta: “A mi kedves kormányzónk megundorodott a cenzúráit lapok hazugságaitól és igy a La Libre Belgique-ben keresi az igazságot.” A kormányzó odavolt a felháborodásában. De van Dórén főterjesztőjét felfedezték és kivégezték. Erre a terjesztést újjá szervezték, még nagyobb óvatossággal. Ahelyett hogy terjesztőinek a házába ment volna, van Dórén előre megállapított helyeken találkozott velük: üzletben, villamos megállónál, kávéházban, de soha kétszer egymás után ugyanazon a helyen. Kedvenc találkozó helyük volt egyik nagy áruház liftje. Van Dórén és terjesztője együtt mentek fel, az első emeleten ő kiszállt, de az ujságcsomagja a másik ember kezében maradt. 1915 végén a terjesztés már az egész megszállt területen történt. A felügyelet olyan szigorú volt, hogy néha két napig tartott egy harminc mérföldnyi utazás. A titkos rendőrség figyelte az utakat és joga volt mindenkit lelőni, aki csomaggal, a kezében rohanni kezdett. De önkéntes jelentkezők akadtak bőven. Fiatal leányok a szoknyájuk alatt vitték, egy férfi a derekára csavarta, másokat csomagban küldtek szét ezzel a felírással:
