Tanügyi Értesítő, 1917 (15. évfolyam, 5-10. szám - 16. évfolyam, 1-4. szám)
1917-12-01 / 4. szám
4. oldal. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 4. szám. megtanulja saját magát elfoglalni s a tovább haladásra készül vele. «(Nagybánya). Székely ÓrpáÖ. 4»* ♦♦♦ Emlékezés. A halál lángpallósu angyala, aki ma győzelmi mámorban járja a világot és szedi áldozatait a nemzet virágaiból, a mi isko- Jánkat sem kímélte. Csontkezével bekopogtatott egyik tantermünkbe, melynek ajtaját kis fekete táblácskán ez a név diszité: Lányi Károly. A Pedig nem is rég jutott oda e kis táblácska, Hisz viselője maga is alig pár éve 'került ez iskola padjaiból a katedrára, honnan .a legodaadóbb kötelesség teljesítés közepette ragadta el a gyilkos kór, — mely ifjú szervezetét megtámadva, élte tavaszán sírba döntötte, mélységes gyászt, szomorúságot hagyva mindannyiunk szivében, kik az ő vonzó egyéniségét ismertük. És ki ismerte becsülte volna őt jobban, mint mi, az ő pályatársai, kik már mint tehetséges, rokonszenves gyermeket kedveltünk és derék, becsületes ifjúvá, kötelességtudó tanitóvá fejlődését szemlélhettük. A mi magas bércekkel koszoruzott községünkben, — Kapnikbányán — született 1881. november 1.-én. Édes atyja kántor volt, tőle örökölte zenei tehetségét és a muzsika iránti rajongó szeretetét. A mi iskolánk ódon falai fogadták be, mint szorgalmas kis tanulót. Középiskoláit Kolozsvárt végezte, tanítói képesítését pedig a szatmári róm. kath. tanító képzőben nyerte, hol mindenkor kitűnt tehetsége, szorgalma, ügyessége és zenei készségével. Társai pedig iga- barátot, lelkesülni tudó, vidám, nótás pajtást bírtak benne. 1911-ben került ismét hozzánk már mint « fiatal kartárs, tele ambícióval, tettvággyal, ifjú lelkesedéssel, hévvel. Első perctől otthon volt az iskolában. Tanítványait, kikben mindenha az ő egykori játszópajtásai hozzátartozóit látta, meleg szeretettel oktatgatta, nevelte, azok és szülőik hálával viszonozták fáradozását. De sokoldalú, szorgalmas egyénisége nem elégedett meg az iskola falain bdüli munkával, minden téren talált tenni' valót, mint kiváló zenész, a háború kezdetétől ő orgonáit templomunkban, helyettesítve had- bavonult kartársunkat, kedvvel kertészkedett és nagy gonddal ápolt virágai kertjében, iskolája ablakaiban mintha csak érezték volna, hogy rövid ideig gyönyörködtethetik, igazán csodálatos pompában virítottak. A jótékonycélu ünnepségek lelke volt. Azelőtt js, de főleg a báboru alatt fáradságot nein ismerve, rendezett szinielőadásokat, hol mint szereplő, rendező, betanító buzgólkodott, csakhogy minél többet juttathasson a segélyre szorulóknak. Ily buzgó tevékenység közepette támadta meg a halálos betegség csirája, de ö nem félt az alattomos ellenségtől, hitte, remélte, hogy az ő akaraterején megtörök a gyilkos szándék, és mikor mi aggódó szeretettel figyelmeztettük a pihenés szükségességére, a kötelesség érzet azt feleltette vele: „Majd vizsgák után“. És ime vizsgák után, az uj tanév küszöbén — egy késői lombhullató, őszi alko- nyaton-eljött érte a könyörtelen angyal, elragadta hőn szeretett fiatal hitvese mellől, kinek ölelő karjai között, a megújuló egészségről, családi boldogságról álmodozott. — Budapesten rokoni körben hunyt el, hová gyógyulást keresni ment. Elmentél hát tőlünk kedves jó barátunk, itt hagytad mind azokat, kik szeretettel ö- veztek és mindazt, mi kedves volt szivednek. Mélységes gyászában zokogva sirat ifjú özvegyed, szomorúan intenek búcsút kis tanítványaid, könnyező szemekkel re- begnek Isten hozzádot hű barátaid, megértő kartársaid. Panaszosan búg az orgona, melynek hangjaival nem egyszer ringattad ájtate^s hangulatba a templomot betöltő hívők szivét; elnémult a harmonium, hol a ragyogó szemű gyermekek énekét annyi melegséggel kisérted. Megpattant a hegedűd húrja,—azé a hegedűé, amelyet az egész falu ismert,
