Tanügyi Értesítő, 1917 (15. évfolyam, 5-10. szám - 16. évfolyam, 1-4. szám)
1917-04-01 / 8. szám
8. szám. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 3- oldal. egyet igyekezzék felkarolni az iskola, azt, amelyik a helyi viszonyok szerint szükséges. Miért kell abban a községben faiskola, hol oly magasan áll a talajvíz, hogy mire termőképes lenne a gyümölcsfa, kipusztul? Miért van ott szükség konyhakertészetre, hol a legközelebbi piac 40-50 kmnyire van s járhatatlan utak vezetnek oda ? Miért kell ott mezőgazdaság, hol egy-egy lakosnak csak szalagocska föld birtoka van, az is csupa kavics? De ahol mind a három gazdaságilag bevezethető, ott ne idegenkedjünk azok fokozatos felkaroiásától, de a fősulyt a három közül mégis csak egyre helyezzük, hogy az eredmény szembeötlőbb legyen. Harmadik főfeltétele célunk elérésének az, hogy párhuzamosan neveljük tanítványainkkal a község lakosait. Különben az élet lerombolja azt, amit az iskola épített. Szervezni kell a közraktárakat, tejszövetkezeteket, gyümölcsértekesitőket síb. a mai é- lelmezési központok mintájára, a műtrágyát, a gazdasági gépeket kell népünkkel megismertetnünk. Gyakorlóterület beszerzése az állam részéről még sokáig nehézségekbe ütközik. A községek is kevés helyen lennének rá kötelezhetők. Nézeten? szerint bérelt földön, feles és harmados művelésben is lehetne gyakorlatilag bebizonyítania az iskolának a szakszerű gazdálkodás jövedelmezőségét. Uj termények bevezetése is ezen az utón lehetséges volna. Úgy tanítványainkkal, mint a felnőttekkel meg kell ismertetni s bebizonyítani nekik azt a megdönthetetlen igazságot, hogy megfelelő befektetéssel, felszereléssel és okszerű gazdálkodással felényi területen is kétszer annyi jövedelem produkálható. Tehát a gazda jövedelmi feleslegét ne földvásárlásba fektesse, hanem gazdaságának szakszerű felszerelésére fordítsa. Ez lehet alapja a többtermelés elérésének s a földéhség megszüntetésének. (Tyúkod.) Karabéiyos flnóor. Síri beszéd. Tartotta néhai Székely József szatmári áll. isk. igazg. hamvai felett: Neubauer Elemér. Távozó pályatársunk! megállítunk egy pillanatra a koporsódra váró hideg sir peremén, hogy bucsuzóu! nyújtsuk át neked a baráti szív melegét s az emlékezés fáklyájával világítsuk be azt az utat, melyet becsülettel megfutottál s amelynek a Gondviselés akaratából immár utolsó állomásához érkézéi. Gyászoló közönség! Tanítót temetünk, kinek szive dobbanása száz és száz lélekben vetett puha ágyat a szeretet melegének és kinek szellemi szikrája számos agyban lobbantotta lángra a tudás világosságát. Olyan tanítónak porrészeit adjuk át az enyészet birodalmának, aki csaknem három évtizeden keresztül é- lesztette az ifjúságban a honszeretet, az erkölcsiség, a vallásosság szent íüzét és acélozta a sziveket a nagy idők elkövetke- zésére. A tanítói munka akkor értékes, ha az ideálizmus zománca ragyogja be azt, távozó pályatársunk ama kiválasztottak közül való volt, ki a fűszálon csillogó harmat csepp- ben a természet örömkönyét, a gyermek mosolygó arcocskájában az isteni szikra visszatükröződését s a gyermeki szellem ébredésében a bontakozó lélek bimbófakadá- sát látta, igy a poezis szivárvány színeivel átszőve — szépnek, nemesnek, magasztosnak tartotta a tanítói élethivatást. Kedves, jóbarátunk! lelkednek minden meg nyilatkozásában az emberséges ember, a kedélygazdag, művelt egyéniség mutatkozott meg. Népes testületnek voltál vezetője hosz- szú éveken át s boldognak mondotta magát mindazon társunk, aki veled együtt működhetett. Előzékeny, úri modorod, értékes hivatali működésed közbecsülést biztosított számodra városunk társadalmában. Igaz részvét, áldó imádság kisér utolsó utadra mindenki részéről s benned a köznek hasznos emberét siratjuk, akúltura veszteségét gyászoljuk. Nagy a mi gyászunk, de mily mérhetet♦♦♦
