Tanügyi Értesítő, 1917 (15. évfolyam, 5-10. szám - 16. évfolyam, 1-4. szám)
1917-04-01 / 8. szám
4. oldal. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 8. szám len lehet a mélyen sújtott hitves fájdalma! Párja vesztett élettárs! a múltba visszatekintve, a boldog órák színes képeit felidézve, nyerjen enyhületet megsebezett lelked az emlékezés virágos kertjében és nyújtsanak vigaszt gondozásodra maradt gyermekeid, akik nemesszivű atyjuknak élő képmásai. Ti pedig zokogó árvák, kiket édes, jó- aíyátok oly híven, oly forrón szeretett, ne feledjétek, hogy a szülői szeretet a síron túl sem szűnik meg. Édes jóatyátok hótiszta lelke onnan felülről, a csillagok honából int felétek búcsú csókot s árasztja reátok védő, áldást osztó szeretetét. Korán elköltözött kedves jóbarátunk — a végzet megmásíthatatlan akaratában keresve a megnyugvást — immár utadra bocsátunk s fájó szívvel mondúnk neked Istenhozzá- dot. Munkában, becsületben eltöltött nemes, tisztaragyogásu pályafutásod után legyen pihenésed csendes, álmodásod édes, ébredésed boldog. Isten veled, a viszontlátásra! Ujj* OTTHON. Arany. A temesvári Arany János-Társaság által pályadijjal koszorúzott óda. Irta: Szabados Eöe. A múlandóság zsarnoki szeszélye Gyilkos pallost forgat fejünk felett: Könyörtelen siilyeszti sir ölébe, Mit óvni vágy a hu emlékezet; De ki oltárt lelt egy nemzet szivében, Nem semmisül a századsúly alatt: Hantjából is azt hirdeti merészen, Hogy szelleme örökkön úr marad. Te is, Dicső! A babér, mely övezte Köztünk-éltedben fennkölt homlokod, Nem dőlt veled a néma síri csendbe, Melyen sötét gyász fátyola borong; Zöld még ma is, zöld lesz sokáig, addig, Mig önmagát becsüli nemzetünk,— Mig létünk napja éjbe nem hanyatlik, Költőkirály! reád emlékezünk. Mely sírodig kisért el, a csodálat Lelkünk ma is igézve ejti meg, Útját szegvén a gyarló elmúlásnak A te dicsőséged ma már mienk. Ha van, ki fennkölt lényed megtagadja, Kinek nem drága kincs csak egy szavad: Átok legyen emlékéhez tapadva, Miért ö embert, magyart, költőt tagad.
