Tanügyi Értesítő, 1915 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1915-10-01 / 2. szám

8. oldal. tanügyi értesítő 2. szám. miniszter úr 8604 1915. ein. sz. a. az enge­délyt az állami és államilag segélyezett köz­ségi elemi iskolákban, az állami polgári, az iparos és kereskedőtanonciskolákban az 1915/16 tanévben egy alkalomra megadta. Miről Cimet az ezen nemes ügy felkaro­lása végett értesítem. Szatmár-Németi, 1915. szeptember 16-án. 4018—1915. tfsz. Az állami polgári, elemi iskolák és állami ovodák tekintetes helyi hatósá­gainak és tanitószemélyzetének! A m. kir. minisztertanács f. évi szept. hó 3-án hozott határozatával felhatalmazást a- dott arra, hogy többek közt az állami al­kalmazottak részére a hadi állapot tartama alatt az elsőrendű tömegfogyasztási cikkek­nek: (liszt, dara, szalma, zsir, borsó, lencse, burgonya, rizs, cukor, kávé, szén, fa, kő­olaj, szappan stb.) biztosításának és beszer­zésének megkönnyítése céljából fizetési elő­leg természetével biró beszerzési előlegek engedélyeztessenek. Minthogy pedig a szóban forgó elsőren­dű fogyasztási cikkek a legelőnyösebben a nagybani bevásárlás utján szerezhetők be, ez pedig a fogyasztóknak beszerzési cso­portokba való tömörüléssel érhető el, a kor­mány a beszerzési előlegek nyújtásával ily csoportok alakulásának előmozdítását is cél­ba vette. A vall- és közokt. m. kir. miniszter úr a tárcája terhére alkalmazottakat illetőleg f. évi szept. hó 10 én 9040. ein. számú rendele­tében kívánatosnak mondotta ki, hogy a beszerzési előleget igénybe vevő alkalma­zottak ilyen célra csoportokat alakítsanak, vagy a már ily létező csoportokba belép­jenek, a fogyasztási cikkeket a nyert előle­güknek a beszerzési csoport rendelkezésére bocsátásával szerezzék be. Ha azonban a viszonyok folytán az alkalmazottak nem csatlakozhatnak valamely beszerzési cso­porthoz, az esetben is elvárja Ő excellentiája, hogy az alkalmazottak már saját jól felfo­gott érdekükben is a beszerzési előlegnek rendeltetésszerű célját szem előtt fogják tar­tani, megjegyezvén, hogy a beszerzési elő­legnek rendeltetésétől eltérő módon való fel- használása a könnyelmű adósságcsinálás, fe­gyelmi vétségének tényálladékát állapítja meg. Miniszter ur Ő excelentiája a miniszter ur már fentebb említett felhatalmazása alap­ján a beszerzési előlegek engedélyezése és azoknak visszafizetése tekintetében a kö­vetkezőket rendelte el: 1) Beszerzési előlegben részesíthetők: a) az állandó évi fizetés (évi bér, évi zsold) mellett alkalmazott állami tisztviselők (állami eiemi isk. tanítók és tanítónők, óvónők, stb.); b) az áll. hatóságoknál, hivataloknál, intézetek­nél és vállalatoknál napidij, havibér, hetibér, vagy napibér mellett alkalmazott és legalább egy évi jó szolgálattal biró dijnokok, altisztek és szolgák. Különös méltánylást érdemlő körülmények fenn­forgása esetén és ha arra egyébként is érdemesek, a b) alatt említett alkalmazottak részére akkor is lehet beszerzési előleget engedélyezni, ha nincs is még egy évi jó szolgálatuk. 2) Az 1. a) pont alatt említett alkalmazottak által igénybevehető beszerzési előleg nem lehet több mint-' a) 400 korona annál a tisztviselőnél, aki családi pótlékot egyáltalán nem kap; 600 n n n n n összesen évi 200 korona 800 ii n n n ii » „ 400 ii családi pótlékot. 900 n n 11 n ii n „ 600 n illetve családi pót­1000 n » ii n n n „ 800 n lék természetével 1100 1200 n ii n n n ii n ii ii ii ii ii „ 1000 „ 1200 n n biró rendkívüli évi segélyt kap; vagy annál több 300 korona annál az egyéb alkalmazottnál, aki családi pótlékot egyáltalán nem kap; 400 11 ii 11 11 11 összesen évi 100 korona 500 11 ii 11 11 11 ii „ 200 11 550 11 a 11 11 11 ii „ 300 11 600 11 ii 11 11 11 ii „ 350 „ vagy 400 kor. 650 11 ii 11 11 11 ii „ 450 „ „ 500 „ 700 11 ii 11 11 11 ii „ 550 „ „ 600 „ vagy annál több családi pótlékot, illetőleg a családi pótlék természetével biró rendkívüli évi segélyt kap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom