Tanügyi Értesítő, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1913-10-01 / 8. szám

8. szám. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 7. oldal ságot kapott. A vkm. Nagy Lajos volt nagy- ecsedi áll. tanítónak tanulmányai folytatására egy évi szabadságot engedélyezett. Az iskolai vizsgák eltörlése. A főváros tanügyi osztálya javaslatot terjesztett a városj tanács elé, melyben kéri az évzáró iskola­vizsgák eltörlését s e helyett az évzáró ünnepélyek beállítását. A tanács elfogadta az ügyosztály javaslatát s felterjesztést intézett a vallás- és közoktatásügyi minisz­terhez a záró vizsgák eltörlése tárgyában. A vizsgálatok idejében a bizonyítványok már úgyis ki vannak állítva, tehát felesleges, sőt káros a növendékeket vizsgái izgalmaknak kitenni. A család és iskola közötti kapcsolat fentartására pedig a vizsgáknál sokkal alkal­masabbak az évzáró ünnepélyek. A főváros tanítósága örömmel fogadta eme üdvös újítást. Nyugdíjazás. A vkm. Berger József nyircsaholyi izr. tanítót, Gacsályi József porcsalmai ref. tanitót, Fogas Miklós óvári g. kath. tanitót, Papp János kékesoroszfalui g. kath. tanitót nyugdíjazta. Járvány. A berendi, felsőfernezelyi, a nagykárolyi III. sz. áll. óvoda, valamint a kaplonyi, kisari, lázári, fehérgyarmati iskolák és ovodák járvány miatt bezárattak. Krizsán Gábor dr. kolozsvári áll. isk. igazgató-tanitó „Alkotómunka a beszéd- gyakorlatban“ cim alatt könyvet irt, mely­ben kifejti a kézi munka tanításánál alkal­mazott módszerét. Közli abban az I, és II. osztályú beszédgyakorlati anyaghoz szük­séges tárgyak sorozatát, melyek ócska irka- fédélből, elhasznált gyújtószálakból, dugók­ból, agyagból stb. készíthetők. A magyarázó szöveg mindenütt rajzokkal van kisérve. Eme értékes munka kapható a szerzőnél, Kolozsvárt, Kis-utca 46. Távozás megyénkből. Suta Demeter krasznaszentmiklósi g. kath. tanító állásáról lemondott és Mocsár községbe (Bihar m.) ment, Hajnal József kismajtényi gör. kath. tanító állásáról lemondott s Beret (Abauj vm.) községbe távozott. Földes Ferenc és neje avasujfalui áll. el. iskolához kinevezett íanitópár a kinevezést nem fogadta el. A nagybányai Kossuth-utcai állami iskola nehány tanulójával Bányay Ida, Buday Etelka és Fliesz Henrikné dalt, szavalatot és színdarabot tanítottak be, melyek jöve­delme a júniusban tartott előadásban 129 kor. 20 fillért tett. Ebből két drb. leány- internátusi részes jegy árába nevezett iskola 40 koronát juttatott s a 13 kor. 70 fillér kiadáson kívül a többi pénzt gyümölcsöz­ted valami hasznos beszerzés céljára. A példa eléggé jó arra, hogy kövessék. Értesítés. Tisztelettél van szerencsém hazánk tekintetes tanárait, tanárnőit, tanítóit, tanítónőit és óvónőit értesíteni, hogy úgy hivatalos, mint magánügyeiben a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban, a közigaz­gatási Bíróságnál, valamint bármely szak­minisztériumban, úgyszintén más budapesti hatóságoknál, társulatoknál és magánfeleknél készséggel eljárok s megbízatásom gyors és lehető kedvező elintézését szorgalmazom. Munkásságom köre t. kartársaimat érintő minden ügyeiben való közbenjárásra terjed ki, amit legjobb maggyőzödésem szerint lelkiismeretesen és a legrövidebb idő alatt teljesítek is. Válasziratokra 35 fillérés posta­bélyeget kérek csatolni. Netáni személyes eljövetel esetére — az elszállásolást és ellátást illetőleg idejekoráni értesítést kérek. Egyszeri közbenjárási dij, kész kiadásaim előlegezése; kérvény szerkesztés esetére, a tárgy megnevezésével a szükséges okmány­bélyegek csatolása. Budapest, 1913. augusztus. Kartársi tisztelettel Bontilouits Susztáu nyug. állami el. isk. igazgat I., Attila-körut 18. Nagybányán május havában 4 napon át gyűmölcsészeti tanfolyam tartatott taní­tóknak. E tanfolyam befejező második része szept. 2., 3., 4. és 5.-én volt a gyümölcs­védekezési kísérleti telepen. A tanítói nyugdij-alap helyzete. Egyik országos jellegű tanügyi lapból vesszük át a következő intervjut: „Lapunk szerkesztője a napokban felkereste a közoktatásügyi

Next

/
Oldalképek
Tartalom