Tanügyi Értesítő, 1911 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1911-04-15 / 4. szám
4 . tanügyi értesítő nyosak. Ezúttal pedig ez a jelszó: az iskola nem nevel. Ez utóbbi minden esetre a legsúlyosabb kifogás, de kimondhatjuk: alaptalansága semmivel sem kevesebb nagyságánál. Már magában azon megdönthetien tapasztalat, hogy a tudás egymagában is szivet- lelket nemesit és fölemel, — ellene mond a könnyelműen odadobott jelszónak. De alig is tehető föl bármelyik tanítóról, hogy tanítói munkássága mellett és közben, már az iskolai rend, fegyelem tisztaság érdekében is nagy súlyt ne helyezne a nevelésre, Ha az iskola egyúttal nevelő-intézmény is nem volna, bizony kietlen volna úgy belső élete mint külső megnyilvánulása. És ha a legszebb törekvések mellett is az iskolába járó vagy onnan kikerült gyermek erkölcsi neveltsége nem áll azon a színvonalon, melyen általános tudása mozog, vájjon az iskola, illetve a tanitó-e annak kizárólagos oka? Megengedem, hogy az ifjúság egy részének erkölcsi magaviseleté több tekintetben kifogás alá esik s tudom, hogy ezért sokan egészben az iskolát okolják, ezt mondván: ha a tanulásban és tudásban kellő eredmény lett elérve, miért maradt el e mögött az erkölcsi nevelés hatása ? Ennek csak egy oka lehet és pedig a következő: A tanítás és közművelődés tekintetében az összes ismereteket az iskola nyújtja tehát a tanulóit a tantervek és kitűzött célok szerint képzelheti; az erkölcsi nevelés teendőiben azonban a család, iskola és társadalom, e három hatalmas tényező osztozik s bár a nevelési elvek végcélja tekintetében eltérés közöttük nem is lehet, a kivitelnél számos külömbséget, néha egymással ellentétes nézeteket tapasztalhatunk s a családi nevelés hiányos volta a társadalmi nézetek gyakori káros befolyása miatti eredménytelenségért az iskolát akkor sem lehetne kizárólagosan felelőssé tenni, ha a nevelésen kívül más céljai nem volnának. Felelős csak az esetben volna, ha a nevelést tényleg elhanyagolná, vagy a küzdelmet nem venné fel a hazulról hozott félszegségek, társadalmi előítéletek ellen. Kérdés tárgyát képezheti, hogy nevelésünk iránya a mindennapi élet való, reális képét tárja-e a tanulók elé a maga leplezetlen természetességében vagy pedig a gyermek kedély-világát véve alapnak, igyekezzünk őket legalább a gyermekkorban az ő rózsás világukban megtartani? Véleményem szerint nevelésünknek ez utóbbi körben kell mozogni. A szépet már a legalsó fokon
