Tanügyi Értesítő, 1911 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1911-12-15 / 10. szám

TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 7 forld1 j3 elő egy-egy cikkecske, mely a zeneművészettel foglalkoz­nék, Pedig hány gyermek tanulja már elemi iskolás korában ott­hon rr zenét, nem is számítva az énekre kötelezett összeséget'. Haladjunk már e tékintetben is. Mellőzzük a régi kaptafára összetoldázott olva.ókönyveket, melyek egy oly időszakból szár- ma'znak, a mikor legyet téved1 az emberi elme s megfeledkef zett arról, hogy a szivet is nevelni kell, a lélekhez is kell szólni 1 Idegen ajkú gyermekek magyarnyeívi tanítása. Bármely nyelv elsajátítása nehézségekkel jár. Ezt különösen azok tudják legjobban, a kik valamely idegen nyelvet tanultak meg. Nehézségekkel kell küzdeni a magyarnyelvnél is, már csak azért is, mert a magyarnyelv nem tövén hajló, hanem ragozó nyelv. Bizonyos ragoknak a szótőhöz ragasztása, avagy kihagyása által különböző értelmű szókat alkothatni. A magyarnyelv tanításánál kitűzött cél, hogy minél nagyobb egyen az eredmény lehetőleg kevesebb időben. Láttam nem egy­szer oly gyermekeket, a kik jó tanító keze alatt jártak áll. iskolába, mégis azért nem tanulhatták meg helyesen a magyar beszédet. Minden nyelvnek lelke : az ige. Minél több igét ismer a gyermek, annál jobban mozog gondolatainak kifejezésében. Az 1-ső osztályban kevés eredmény az, hogy mindenik iskolai tárgyról legyen fogalma, azaz tudja annak mennyiségét, minőségét, készítőjét, színét stb., tanuljon a házi 4 lábú és szárnyas állatokról, továbbá: írni, olvasni, rajzolni; enni, inni, járni, menni, áilani, aludni, kelni igékre, de különösen a „van“ és „nincs“ segédigékre szorítkozni. Ezen két segédige egy-két őszi tanítást igényel, továbbá csak mintegy a tárgyból kifolyólag használjuk, a nélkül, hogy nagyobb figyelmet érdemelné; csupán a „van“ ige személyszerint való változása gyakoroltatandó kellőképen. A gyermeknek már az 1. osztály végeztével mindent kell értenie úgy, hogy anyanyelvére ne szoruljon. Ép ezért nem fölös­leges tudni, milyen igéket szükséges megtanulnia eleinte, mig a többi majd sorba kerülne, természetesen rávezetéssel. Mindenek­

Next

/
Oldalképek
Tartalom