Tanügyi Értesítő, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1910-12-15 / 10. szám
TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 7 Oka ennek, hogy hasonlóan nagy az ingadozás az élet céljának felfogásában. Az élet végcélját ma sokan az ész tiszta világánál keresik. Azt hiszik, hogy az emberi ész egymagában elég erős erre. Csalódnak... Az emberi ész előtt az élet végcélja mindig olyan talány marad, melyet hit nélkül nem fejthet meg. ’Iszen a tudomány, ha bár mily merészen szalad is, még a hit helyett nem tudott megnyugtatóbb ideát adni. A tudomány — Írja egyik modern bölcselő — olyan ugrásokat, változásokat mutat, hogy csak kétségbe ejti a gondolkodó embert. Meg nem érett ideák teszik zavarossá a fejeket. Ezek az ideák nemcsak a hittől, de a nemzet szereteté- től is megfosztják a lelkeket. Egyes emberekkel, egy-egy elszigetelt koponya-csoporttal ám kísérletezzenek. De a nemzeten magán lelkiismeretlen módon . . . féligazságokkal... kísérletezni nem szabad. A magyar nemzet ezer éves fájának gyökere a keresztény világnézet. Ezt a világnézetet, ezt a hiten alapuló világnézetet a nemzet életéből kitépni annyi, mint magát a nemzetet megtépni, gyöngíteni, kockára tenni. Minden nemzet csak abból a gyökérből sarjadzhatik, azon az alapon állhat, melyből kinőtt, amelyen felépült. Minden nemzet a maga őserejében, a maga vérével és csontjával csak úgy frissülhet meg, ha az uj nemzedékbe az ősi, a történeti, a maga létét biztositó vért, szellemet önthet. Az iskolákat a nemzet merő öngyilkossága nélkül nem szabad megfosztani ettől a lehetőségtől. A nemzet óriási többsége vallja ezt. És ha látszólag uj, idegen eszméket is hajhász az úgynevezett szabadgondolkodás : a nemzet mégis a megszentelt és kipróbált eszmékben bizik.
