Tanügyi Értesítő, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1910-12-15 / 10. szám
TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 3 Természetesnek találhatja minden gondolkodó ember, hogy ez az általános áramlat, ez az igazán vulkánikus rengés . . . nem hagyhatja érintés nélkül a tanítóságot sem. A magyar tanítók anyagi és szellemi világát. * * * Ki nem ismeri el, hogy a magyar tanítóságnak a nemzet még tartozik? Van-e igazságos ember, aki nem tudja, hogy a magyar tanítósággal szemben maga az ország, maga a társadalom századokon keresztül igen mostoha volt. Igaz, hogy igy vala az más nemzeteknél is. Azok, kik a nemzetek szellemi világosságát gyújtogatták, szellemi erejüknek alapgyökereit megvetették, akik búvárokként az uj nemzedékek révén a nemzetek számára a legértékesebb gyöngyöket termelték . . . azok kaptak, azoknak jutott az anyagi forrásokból legkevesebb. A pedagógusokat az istenek sem szerették. Az is igaz, hogy más művelt nemzetek korábban kaptak észbe, korábban igyekeztek a mulasztásokat pótolni. Mert állami, gazdasági fejlődésüknek erősebb alapjai voltak és vannak. Gazdagabbak az anyagiakban, tehetősebbek az igazságos szociális kiegyenlítésben is. A tanítóságnak jól kell ismernie a mi sokat szenvedett nemzetünk fejlődési akadályait, gazdasági erőnk csöndesebb, lassúbb fejlődési vonalát. De az igazságosság szinte parancsolja annak elismerését, hogy a legújabb időben, talán rövid tized esztendő alatt több történt a tanítóság anyagi érdekében, mint annak előtte századokkal. Lehetnek vélemények, Ítéletek, melyek azt mondják, hogy még többnek kellett volna történie. Talán más társadalmi osztályokkal való összehasonlítás keserű epét is vált ki. Történhettek hibák, eshettek igazságtalanságok. De egy bizonyos! Hogy az a nagy, mozdíthatlan kő, mely ott feküdt századokon keresztül a magyar tanító világ életén, úgyszólván gyomrán . . . megmozdult, tovább gördült. — És pedig nagy, kiadós lépéssel.
