Tanügyi Értesítő, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1910-12-15 / 10. szám
2 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ nata. Mert húztam ám az igát. De fentartó ereje, kifogy- hatlan feszítő gőze mindig a hivatás-szeretet magasabb felfogása ... az igazi békesség eszménye felé való törekvés volt. Tehát nem vetheti senki szememre, hogy telt hassal prédikálok — a böjtölésről. A férfiú, a közjóért dolgozó, eszmékért harcoló férfi önérzetének kell, hogy ez a tőkéje tiszta forrásból eredjen. Másrészt tudom, hogy a tanítóság nagy, tekintélyes táborában még mindig többségben van a higgadtabb elem. Mert a türelem nagy kötelességét nem csak a születési individium, nem csak az öröklött konzervatív vér- mérséklet adja meg az embereknek. Legtöbbször az élet iskolája, a tudatos önképzés, a tapasztalatokon szerzett bölcseség. És a mély gondolattá váltott — hit. És a higgadtabb elemek igazat adnak nem annyira nekem, mint a lélektan törvényének abban, hogy sokkal kevesebb bajunk volna egymással, ha meg lenne a kellő türelmünk és erőnk egymás meghallgatására. Lehet-e kellemetesebb idő ezen türelemnek és erőnek próbáratevésére, mint a békeség napjai. A szent karácsonyi ünnepek. * * * I. Mi a baj? Mi az a vulkánikus erő, amely ma a tanító-világot, legalább annak egy részét — hevesebb, úgyszólván rengési erővel mozdította meg? Azt hiszem, nem csalódom, ha e hullám-vonal indítóját az általános szociális ébredésben, szükségleteiben; másrészt a nyugatról felénk ömlő uj eszmei áramlatokban keresem. A szociális ébredés, mondjuk szükség egy részről a gyomor-kérdés, az anyagi ellátás kérdését váltja ki soha nem tapasztalt lázzal és megnyilvánulással minden társadalmi osztályban . . . Az uj eszmék galvanizált forrongása pedig a társadalom elé veti azon kérdéseket, mik az emberiségnek, a szellemeknek, a koponyáknak mindenha a legtüskésebb kérdései valának.
