Tanügyi Értesítő, 1909 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1909-01-25 / 1. szám
tanügyi értesítő 7 szolgál, mellyel kapcsolatosan kell megtanítani a magyar nyelvet. Mind az anyai, mind a magyar nyelv oktatásában olyan módon kell a tanulókat előre vinni, hogy azokon a gyermek akár eredeti gondolatait, akár figyelmeztetés utján szerzett ismereteit tisztán ki tudja fejezni. A tárgyakat magyarul is megnevezi és megnevezteti a többi tanítóval biró iskoláknak már az I. osztályában, az egy tanítóval bírókban csak a II. osztályban.“ E néhány mondatba foglalt elvet aztán úgy részletezte, hogy a több tanitós iskola már az 1. osztályban tárgyakat neveztet meg s azokat mondatokba foglaltatja. A II.-ban akár osztott az iskola, akár nem „cselekmény szókat“ is tanít s azokat a már ismert és magyarul megnevezett tárgyakkal szemléltetően összefüggésbe hozza. A III. osztályban mindezt beszédgyakorlati alapon folytatja. A mondottakat annyira bővíti, hogy a tárgyak neve ragozott alakban forduljon elő s a cselekvésnek időbeli változása is gyakorolható legyen. Kívánta a magyar olvasmányok olvastatását s ezeknek a másolását írásban is. A IV. osztályban mindez bővült. „A nevek, melléknevek, mindenféle ragok használatát“ . . . egyszerű és mindenfajta bővítménnyel bővített mondatokban gyakorolni irta elő s kívánta, hogy a III. osztályon kezdve kicsiny önálló társalgási leckék összeállítva illetve előkészítve a IV. o.-ban már fogalmazási gyakorlatul nyerjenek tért s a beszéd mind szélesebb körben mozogjon. Az V. VI. osztálynak előírta, hogy mindezeket annyira fejlessze, hogy pl. levelet, nyugtát, számlát stb. Írjanak magyar nyelven önállóan a nem magyar iskola tanulói. Az 1879. évi XVIII. t. c. nyomán megszületett tanterve a nem magyar iskoláknak, mint látszik, eléggé ágyat vetett volna a magyar nyelv tanításának. Az óraterv is ennek érteimében készült. De egy nem volt szabatosan megmondva, az, hogy hetenként mennyi időt kell fordítani csak a magyar nyelven való tanításra. Mert hiszen a beszéd, és ért. gyakorlat s magyar nyelvtan, valamint az olvasás és irás anya- és magyar nyelven volt felemlítve s igy találgató magyarázatra adott alkalmat. Az a tanterv meg is volt s ha annak keresztül vitelére az ellenőrzéssel megbízottak fel is voltak az utasításban szólítva, az eredmény igen sok esetben alig volt valami. A főoka pedig az volt ennek, hogy az a világosan beszélő törvény, amely az ellenőrző tanfelügyelőknek biztos támasztéka, nem volt meg. Tanfelügyelőink leginkább egyéni tapintatukkal és találékonyságukkal értek el eredményt-. Aki a törvényre és tantervre hivatkozva görcsös merevséggel azokban kereste az erőt arra, hogy a magyar nyelv tanításának ügyét előre vigye, az esetleg szemben lévő feszült ellenállás mellett egyenlőtlen s a maga igazát jól védelmezni nem tudó harcra kelt. Végre forduló állott be. Az 1907. évi XXVII. t. c. hozta meg a fordulatot. Ez egy részben igy hangzik: „A nem magyaa tanítói nyelvű el. iskolákban tekintet nélkül az iskola jellegére..
