Tanügyi Értesítő, 1909 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1909-01-25 / 1. szám
TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 9 alig hiszem, miszerint akadna tanító ma már, ki egy helyes irányú paedagogiai és módszertani elvet ne ismerne s azt szem előtt tartva halad a maga utján. A mai modern kor, a kultúrában tett általános haladásunk, de maga kulturális törvényeink szigora megkövetelik, hogy a tanító ismerje magát, ismerje feladatát, tudja megválogatni azokat az eszközöket, melyekkel iskolájában kifogástalanul végezhesse feladatát, melyet hivatása reá mért. Hogy valaki aztán nem rendelkezik annyi lelki erővel, hogy eléje szabott feladatát nem tudja megoldani, nagy baj, de alig tételezhető fel az, hogy az ily tanító, az én vagy más egy, évi, egyszeri, speciális természetű előadásaiból, felolvasásából, gyak. tanításából annyit tanulna, tapasztalna, hogy hiányos képzettsége ezzel teljesen pótoltatnék. Nem, a tanítónak sokat kell még képesítése átán olvasnia, még pedig szaklapokat és szakmüveket, még többet kell tanulnia nap-nap azután is és ha ások tapasztalás után le- szürődött egy helyes irányú mások által is jónak vélt elve tartsa szem előtt s haladjon célja felé. cm — igentisztelt kartársak — ezúttal a tanítót a nemzeti küzdelembe állítom, oda, ahová minden épkézláb emberre szüksége van a magyar hazának és nemzetnek. Különösen most, az annyira aktuális nemzetiségi fészkelődések s hazátlan nemzetközi szocialista izgatások közepette. A haza, a magyar nemzet törvény- hozása a közelmúltban a tanítóság iránt érzett kötelességét, tartozását az adott viszonyok és körülmények között, az ország pénzügyi viszonyaira s anyagi erejére való tekintettel lerótta. Az 1907. évi XXVI. és XXVII. t. cikkek — valljuk meg őszintén — a tanítók erkölcsi és anyagi helyzetén összenasonlitva az az előtti erkölcsi és anyagi állapotokkal, sokat lendített. Nem mondom, hogy mindenkinek speciális igényeit kielégítették volna, de ügyünk előhaladását senki kétségbe nem vonhatja. A haza, a magyar nemzet mint a múltban úgy a jelenben s főleg a jövőben sokat remél és vár a magyar tanítói kartól. Hangsúlyozom, hogy a magyar tanítói kartól, mert magyar közművelődést, magyar szellemterjesztést, harcaiban küzdelmeiben támogatást, alapvető munkát a magyar haza, az állam alkotó és fentartó magyar nemzet csak magyar tanítótól remélhet és várhat. A nemzet bizalommal tekint a magyar tanítói kar jövendő munkája elé, ezt a bizalmat fogadjuk kelló tisztelettel és örömmel. A törvényhozás évről-évre, de különösen mióta a közoktatás élén jelenlegi nagynevű miniszterünk, gróf Apponyi Albert, áll, tagadhatatlanul a rendes, normális szaporulattól eltekintve horribilis összegekkel emeli a kultusztárca budgeítejét. Kérdem: a magyar nemzet képviselőinek eme — mint láthatjuk — örömmel teljesített kötelessége nem-e az elismerés megnyilatkozása a magyar tanítói kar eddigi működéséről és nem-e a bizalom megnyilatkozása a tanítói kar jövendő munkája iránt ? Hátározottan az. Ha pedig az, akkor tegyük magunkat méltókká a bizalomra. Hogyan? Talán az iskolában? Nem, az iskolában a tanító elvégzi a kötelességét, hanem az iskolán kiviil.
