Tanügyi Értesítő, 1909 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1909-01-25 / 1. szám
10 tanügyi értesítő Igentisztelt Kartársak! Ma már nem csak az iskolában van szüksége a nemzetnek a tanítóra, hanem az iskola falain kívül is. Lelki szemeim előtt képzelem a tanítót, mint a nemzet őrszemét. A haza minden községében még a legkisebben is ott áll a tanító a magyar nemzeti eszme s érzés szolgálatában. Ott áll a tanító kezében tartva a község jövőjét. A tanítótól sok függ : vájjon az a község, melyben vezető szerephez jutott az országhoz, az édes anyaföldhöz simul-e, mint a gyermek édesanyja kebeléhez, vagy pedig elfordul attól, mint az elvetemült gonosz gyermek szülőitől eltelten azok iránt gyűlölettel és haraggal. A tanítótól sok függ: hogy a magyar nemzet reménysége, jövője: az ártatlan lelkű gyermeksereg lelkében a vérrel áztatott szent föld iránt a szeretet, a ragaszkodás, a hűség nemes erényét csepegteti-e, vagy pedig a gyűlölet, utálat s harag utálatos tüzét rakja és szitja-e? Mély sajnálattal tapasztaljuk, látjuk, hogy e hazában sőt — nagyon sajnos — megyénkben is akadt tanító, aki megfeledkezve a tanítónak adott, őt megillető intelligenciájáról dákórománizmus, germánizmus, pánszlávizmus álmokat sző és úgy magát, mint sok ártatlan embert a törvény, a józan ész gondolkozásával, tisztességgel ellentétbe állítja. Az ilyen ember nem méltó a tanítói névre. A tanítónak lehetnek politikai nézetei, és elvei, de nem lehet hazafiatlan, nemzetellenes, gyűlölködő érzései, nem lehetnek oly politikai elvei, melyek a nemzet állam fentartó magyarság gyűlöletéhez, az ezeréves magyar haza feldarabolásához és az egységes magyar nemzeti érzés megbontásához vezetnek. Az ily tanító nem méltó arra, hogy magyar levegőt szíjjon, magyar kenyeret egyék és magyar vizet igyék. A tanító a magyar nemzet napszámosa, a magyar nemzeti eszme szolgálatában áll s a nemzet mindig megbecsüli az ő napszámosait. Ha a tanító a nemzet szolgálatában áll s nap-nap után látja a nemzeti életet, lehetetlen észre nem vennie azt az ádáz harcot, melyet a nemzetnek kell megvívnia saját keblén dédelgetett gyermekei ellen. Ez a harc, küzdelem emészti a nemzet fentartó erejét, minek a tanító semmi körülmények között nem örülhet. Ez a harc semmi nem egyéb, mint a mesterséges agitáció müve, melyet lelkiismeretükkel mit sem törődő úgynevezett mártírok mesterségesen szítanak. Ezekkel az ágitátorokkal szemben, a mártírokkal szemben kell, hogy találjuk a tanítót. A nemzet küzd ezekkel a hidrákkal, küzd, fárad a felvilágodottság fáklyájával, holott jogában állana tűzostort fonni és kiostorozni, kivesszőzni a lelki kufárokat az általuk megszentségtelenitett szent földről a poklok maró ttizébe. De nem, a magyar ezer éves, hozzá méltó és őt jellemző nemes gondolkozásával szeretettel karolja át az idegen ajkú — a hóbortos eszméktől elkábitott — polgártársát s testvérének mondja, de nem csak mondja, hanem azzá is teszi.
