Tanügyi Értesítő, 1908 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1908-03-25 / 3. szám

tanügyi értesítő

11

A magyar nemzet sorsa ezelőtt 60 esztendővel, vagyis 1848-ban igen szomorú állapotban volt. Meg volt fosztva attól, a mi minden élő lénynek a világon a legdrágább, meg volt fosztva a szabadságtól. Szabadság! Mennyi üdv, boldogság, öröm rejlik e szóban. Tudjátok-e gyermekeim mi az: a pincébe elásott növény; átgondoljátok-e mi az: a börtönben láncokra vert rab; láttátok-e a szabadságától megfosztott madarat szűk kalitkájában ? Ugy-e bár, a pincébe elásott növény világosság, szabad levegő néikül elpenyészedik, elpusztul. A börtönben láncokra vert rab iszonyú módon szenved s bilincseitől való szabadulás után vágyakozik forrón. A kalitkába zárt madár szép énekében pedig elvesztett szabadságát siratja.

A mi nagyapáink is szabadságukat, szabad gondolkozásukat, akaratuk nyilvánítását siratták 1848-ban. Az ellenség, amely fojtogatta a nemzetet, megfosztotta, kizsákmányolta őseinket, legdrágább kincseit, szabadságát vette el azon nemzettől, mely már akkor is majdnem ezer éves dicsőséggel, büszkeséggel teljes múlttal rendelkezett. Járomként nehezedett az osztrák azon nemzet nyakára, mely ezer év alatt annyiszor mutatta meg a nagy világnak, hogy e hazában élni, a többi nemzetek közt méltó helyet foglalni, saját hazáját önakarata szerint kormányozni, saját vérrel szerzett hazájában nem szolga —hanem ur lenni — kellő érettséggel bir. A magyar nemzet ezer éves története fényes tanúságot tesz arról, hogy a világ hány és hány esetben bámulta a magyarok lovagiasságát, vitézségét és dicsőségét.

De — kedves gyermekeim — semmi sem állandó a nap alatt. Az idő vas foga mindent megrág és a szeszélyes sors meg úgy változtat meg mindent, ahogy akarja. A magyar nemzetet sem kímélte meg a sors. Részesítette szerencsében, jóban, dicsőségben, de mért reá csapást, szenvedést és megpróbáltatást is eleget. A magyar a milyen kitartó volt szép hire, dicsősége elérése iránti küzdelmében, ép oly odaadó türelemmel s erós lélekkel tudta tűrni a sors által reámért iszonyú megpróbáltatásokat is. Hanem Istenben és egy jobb jövőben vetett hitét és bizalmát soha el nem vesztette.

Hitt Istenben, remélt a jövőben s tudta, hogy jönni fog, mert jönni kell egy jobb kor, mely után buzgó imádság epe- dezik százezrek ajakán.

Magunkról tudjuk, hogy a hűvös ősz elmúltával reánk nehezedik a komor tél. A természet kialszik, az emberek bezárják magukat szobáikba, mint valamely börtönbe. S mily nehezen várjuk a kedves íiditő tavasz elérkezést, az első vándor madár megjöttét, mint a kedves tavasz előhírnökét. A magyar nemzet felett beborult sok komor tél, elröpült felette sok tavasz, de megmentését, rabláncaitól való felszabadítását egy tavasz sem hozta meg. Végre eljött 1848-nak tavaszi íuvalma. Nem csak a nagy természetben, de a magyar nemzet ereiben is kezdett az élet pezsegni. Ez év tavaszi lágy fuvalva életet, erőt, akaratot