Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-01-25 / 1. szám
2 tanügyi értesítő eszközölhetik legjobban és legbiztosabban, kik elmélet alapján ugyan, de a gyakorlat utján állapították meg azon módozatokat, miknek alkalmazása a sikert biztosítja. Itt már aztán apostolkodni kell és kézzelfoghatóan bizonyítani, hogy az uj mód jobb, könnyebb, vele a siker biztosabb. Bizonyítani, mert az emberi természetben rejlő tulajdonság a konzervatizmus. Nehéz lovas az ember, nem könnyen kap fel minden paripára; nem olyan hamar engedi magát elcsábit- tatni és megszokott dolgából kiveretni különösen akkor, ha annak hasznáról a gyakorlat alapján tapasztalatai vannak és azok a cél elérésére helyesek is. Hogy állításomat példával illusztráljam: szóljunk a fonomimikáról, melynek keletkezése nem régi ugyan, de már nem uj; a íanitóvilágnak csak kevés része nem ismeri, rtehát hanyagsággal e tekintetben sem vádolható. És mégis, hogy az úttörőknek e mód behozatalánál és gyakorlati alkalmazásánál nem valami kellemes helyzetűk volt, az bizonyos. Elitélte őket még a tanítóság jobbjai is; a csipkedésből, a gúnyból ugyancsak kijutott s ha meghátrálnak, örök nevetség tárgyai. A kitartás győzelmeskedett és ma e módnak az irva-olvasás felett való jobb és könnyebb voltáról azok tesznek bizonyságot, kik kigunyolták, elitélték. Én ezt csak példaképen hoztam fel, tehát sem okom, sem célom annak helyességét, célszerűségét bizonyítanom és mellette kardot kötnöm. Nagyon is helyesnek és indokoltnak látom, hogy ily esetben tartsunk mintatanitásokat és győzzük meg tanitó- társainkat a gyakorlatból merített munkákkal a jóról, helyesről. Ezzel használunk tanitótársainknak és előbb visszük a tanügyet egy porszemmel. Szükségesnek látom a mintatanitások tartását a nemzetiségi vidékeken is; ennek miértje bővebb megokolásra nem szorul s igy azzal nem is foglalkozom. Azonban már itt kijelentem, hogy ezen mintatanításokat követő lebirálásoknak barátja nem vagyok és azt indokoltnak nem tartom.
