Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-12-25 / 10. szám
14 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 12. levél. Kedves Barátom! A lelkem tele van keserűséggel, a szivem pedig facsarodik ha csak rágondolok is elődöm árván marad családjára. Boldog Isten! hát ezért kell kínlódni egy tanító embernek, hogy szerencsétlen családja miatt talán még síri nyugalma se legyen csendes. És lehet-e nyugalma annak, kit halál tusája közben is kenyérért síró családja vesz körül és ki zokogó kicsinyeire tekintve nem bir megválni az élettől, mert utolsó gondolata is az: vájjon lesznek e könyörületes szivüek, kik a vagyonúi hagyott koldus tarisznyába dobnak valamit? Mint tudom az én elődöm is ilyen gondolatok közt vált meg családjától. Nem Ítélem el érette, mert a válás pillanatában valószínűleg megfelejtkezett róla, hogy fáradságos munkáját az állam illően jutalmazza. Tíz forintja jár ki családjának minden hónapban, no meg a nevelési pótlék. Bizony szép summa ez és elég arra, hogy egy nagy családdal biró egyén törje, marja magát a felett: milyen darab kenyeret adjon éhes gyermekeinek, hogy jusson is maradjon is és milyen ruhával fedje be festőket, hogy az alig kerüljön valamibe? De hát mit érzelgem én itt, és kotyogok, lötyögök összevissza mindent. Végre is nem azért éltek és vitték művészi tökélyre a koplalás tudományát a Szucscsiak, hogy nhös Péter ivadékai abban legalább is kontárok ne lehetnének. Tanuljanak az eb ugattát s látni fogják, hogy nem muszáj mindig tele rakni a böndőt. A ruházkodásban pedig ne dobzódjanak, mert igy hamar rá fognak jönni, hogy évszakok változásaival a ruhák változásai teljesen feleslegesek. A testet kell edzeni az évszakokhoz s akkor a gatya és ing mindig megteszi azt a szolgálatot, amit a nagyobb ranguaknál vagy ezeket majmolóknál a rókaprémes bunda vagy szmoking pótol. Ekkor fog jutni a nyugdíjból ruhára is, enni valóra is, és ha ügyeskedik még a takarékba is tehet valamit. . A fent említett nyugdíj kiszabásával nem is lehetett az államnak más célja, minthogy az illetőket tanítsa takarékosságra. Ha valaki nem jön rá magától, az az ő hibája s nem az államé, ki a módott megadta reá. A végén is az állam sem állíthat minden tudomány tanítására kathetrát. Én hiszek az elsorolt okok erejében, de bele beszélni valakibe nem vagyok képes, mert az ellen érvre elfog a lagymatag érzelem s ha az illető rákezdené a pityergést, én azonnal kontráznék reá.
