Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-12-25 / 10. szám
TANÜGYI ÉSTESITŐ 13 Nem szükséges ennek nagy horderejét és messze kiterjedő hasznát magyarázgatnom, hiszen kézen fekvő dolog, hogy velünk, kik a világot tele kürtöljük és az örök szemléltetésről beszélünk, igy kell cselekednünk. Nagy szó a tapasztalat és mesterré avatja az embert. Azzá kell lenni minden tanítónak, különösen a földrajz tanításánál. Csakis igy lehet az utaztató módot, — mely elfogadott s mely e tárgy kezelésénél az egyedüli helyes ut, — teljes intenzivitással keresztül vinni. Csudálom hát, hogy még mindig akadnak tanítók, kik a féljegy megadásáért örökké zörgetnek s nem képesek önmaguknak megmagyarázni a nagy elvi akadályokat, mely miatt azt meg nem kaphatják. Ösmerje meg minden tanító kötelességét és ne várja, hogy azt az állam mennydörögje fülébe. Nem hozzánk illő ez. Nekem eszembe sincs a rongyos fél jegy, mikor sokkal olcsóbban jövök ki az édes apám ajándékozta szekeren. Akkor utazom, mikor nekem jól esik, no meg mikor muszáj; de viszont akkor is állok meg, mikor a bozótot és tövist már nem bírja el a lábom. Mert úgy tessék meggondolni, hogy én, ki a népet oktatom és a gazdaságos életre szoktatom, jó példával szoktam előljárni és amit neki prédikálok, magam is követem: gyalog szerrel és mezítláb utazom. (Nehogy félre értsenek hát ideirom, hogy azt csak tavasztól késő őszig teszem, télen soha.) Én, barátom most sem kuncogtam semmiféle jegyért. Csomagoltam, váltamra vettem pintlimet s neki vágtam a világ másik végének s mint észre veheted, nem haltam bele, pedig a helynek messzisége miatt nem egyszer mondtam — persze csak szórakozásképen — ott enné meg a fene azt a falut, ahol van. No de visszavonok mindent, amit mondtam és gondoltam, mert az első benyomás igen kedves volt és kárpótolt a keserves fáradalmakért. Valóságos eperfa erdő vette körül a határt, a falu, meg az udvarok szintén eperfa díszben pompáztak. Alig vártam, hogy találkozzam olyan valakivel, kitől megtudhatom, kinek a munkáját dicséri e kedves és valóban szép látvány. Azt nagyon jól esett hallanom, hogy ez az én bogaras elődöm munkája ; de az, hogy minden igyekezete és szorgalma mellett is koldus módra hagyta hátra szép számú családját, bántott és fájt. Ha batyuinkból a holmimat elrendezem, (még nem tudom hova, mert többé semmi bútort nem szerzek, mig valahol meg nem állapodom vagy meg nem nősülök) talán az iskola szekrényébe, első gondom lesz, hogy volt tanitótársam családját keresem fel, kikről talán neked is irok, most Isten veled, ölel régi barátod N. N.
