Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-05-25 / 5. szám
2o tanügyi értesítő mert midőn érezte, hogy nem rázom a lábát, mint szokták a kezet, hanem húzom, ö is belekapaszkodván a paszúlykaróba szintén húzott egyet magán s a fél csizmáját ide prezentelte. Ez a gazsága átkozottul ingerelt, s hogy csillapodjam nem szívesen ugyan, de rögvest ide nyújtotta a másik lábát is, valószínűleg úgy gondolkozván, hogy így nesztelenebbé teheti meg útját az éj sötétében az ismeretlen tájakon. Úgy fájt a távozása, hogy még itt is követtem egy ideig, hanem midőn a kert hátulján hangokat hallottam, inomba szállt bátorságom és visszatértem. Ennek is nagy ideje volt, mert a feleségem, midőn látta, (persze messziiől és lámpás mellett) hogy e konok jószággal nem bírok, rögtön megsejtette azt is, hogy miért hívom a szomszédomba lakó T. K. kartársamat segítségül, hát kisegített a bajból. Jegy nélküli helyéről honnan a látványosságban gyönyörködött egész bosszúsan zúgta, hogy ne kiabáljak a szomszédoknak, hiszen jól tudom, hogy nincsenek itthon, szüretre mentek; persze, hogy tudtam. Mivel úgy jártam el a padomon megszállott emberemmel, mint a lelketlen korcsmáros a futó vendégével, ki pénz nélkül kosztol, hát szemlét tartottam a hátra hagyott holmik felett, hogy nem károsodtam e meg nagyon. Fejedelmi bőkezűséggel, igazi gavallér módon jutalmazott e kis alkalmatlanságért. Szárnyas köpeny, bárány bőrrel bélelt felső, pár csizma, zsák és sapka, a felső zsebeiben kis kulcs, nagy kulcs, spárga, bicska, vatta, kóc, gyertya, fúró, reszelő stb. Erre nem számítottam s valóságos uzsorásnak kellett volna lennem, ha mind ezt elfogadom. Nem is tettem ; de mert emberem tartózkodási helyét nem tudtam, kénytelen voltam a rendőrséghez fordulni, hogy az illetőt felkutassa s velem bővebben megösmertesse. Ez ugyan valami nagy nehézségbe nem ütközött, mert a rendőröknek bemutotott corpus delikti azonnal nyilvánvalóvá tette, hogy a nyájas idegen kicsoda. Mégis bíztattak és mégis hívtak vendégemnek viszontlátására a délelőtti órákra. Nem várakoztattam magamra, hogy udvariatlannak ne tűnjem fel. Lefőzött a gonosz csont, megérkezésemkor már ott volt s midőn P. kapitány egymásnak bemutatott, ő szerényen visszalépett s ösmeretségünkről mit sem akar tudni. Szerénysége és vakmerő tagadása bosszantott s bár durvaságnak tűnt ugyan fel, de mégis hivatkoztam a fentebb említett ama csattanatós képen kapományból származott folytonossági hiányra, mit a nóta szerint viselt és dalolhatott, hogy: jegyes az én pofám balról, megösmernek engem arról, stb. Ez a jegy egy pofa vágás volt. Igaz, hogy nem olyan, mint a Beder Lacié, ki a vele viaskodó svalizsért úgy simította meg kardjával, hogy az lováról jobbra és balra két darabban szállt le üzenetet vinni társának és pedig azt az üzenetet, hogy:
