Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-04-25 / 4. szám
tanügyi értesítő 25 sár, de azt igen is mondta: pénz nincs és mint az üres kamarának, úgy az üres pénztárnak is bolond a gazdája. Hát ez igaz, de az is igaz, hogy magam is majdnem bolonddá lettem. Tanítótársaim strájkoltak s kinyilatkoztatták, hogy ők, olyan iskolában hol semmi sincs, nem tanítanak; a községi elöljáróság Írásban és kategorikusan kijelentette, hogy neki sem hitele sem pénze nincs, tehát sem bútorokat sem tarnaeszkö- zöket nem vásárolhat mindaddig, mig módja nem lesz; a kir. tanfelügyelő meg elrendelte a tanítás haladéktalan megkezdését, az óráknak legpontosabb betartását és az erről szóló jelentésem beküldését. Olyan kellemes helyzetben voltam, mint kutya a karó közt. Ebből azonban kimentett a jegyzőné. Beajánlott férjéhez kancalistának. Mint már fentebb pedzettem, nem valék egészen járatlan az ügyekben és csakhamar jobb keze voltam az öregnek. Természetes, hogy ezen ingyenes munkát célom eléréséhez kötöttem. Mikor láttam, hogy most volna rám legtöbb szükség, ott hagytam, mint Szent Pál az oláhokat. Kerestetett és keresett, de nem akadt rám, folyton útban voltam, mint az Orbán lelke. Azonban az öregnek, illetőleg a feleségének is volt esze; házi bált rendeztek és ez elől már nem tudtam elfutni. Ott voltam a kellő időben és táncoltam szívemből, lelkemböl s a házi asszonyt nem hagytam pihenni egy percig se. Meg is volt a kívánt eredménye. Másnap mielőtt iskolába mentem volna, beállított hozzám az öreg s meginvitált a község házához az iskolai padok és egyéb szükségesek megrendelése végett. A megrendelést magam eszközöltem, de mégis nagy volt a baj, mert addig is kell valamit tenni. Erre is volt már tanácsa. A református egyháznak volt nehány ókorbeli padja, az özönvíz előtt készült táblája, ezt kellett megszerezni. A megszerzés módját rám bízta, mert ők már ezen túlestek s az elutasító válasz birtokában vannak. Vállalkoztam. Beállítottam a nagytiszteletü úrhoz, kit sárga és penészes könyvek közt találtam. Mint úri ember igen szívesen fogadott, leüléssel kínált tneg; hanem midőn jövetelem céljáról értesült, nemes haragra gerjedt s csaknem ajtót mutatott. Kinyilatkoztatta, hogy az államnak, — mely iskolájától, tanítójától és kántorától fosztotta meg egyházát, — mit sem ad és vegyem tudomásul, hogy ő az állami iskolának nemcsak ellensége, de módját is tudja ejteni, hogy az megszűnjék, tehát magam is ideje korán nézzek más állomás után, mert itt jövöm biztosítva nincs. Nem ijedtem meg az öreg úr fenyegetésétől, sőt ellenben malmára hajtottam a vizet és nemcsak mindenben igazat adtam neki, de biztattam is szándéka keresztül vitelére. Ez szeget ütött nagytiszteletű uram fejébe és próbára tett.
