Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1906-04-25 / 4. szám
26 TANÜGYI ÉRTESISŐ Más tónusból kezdte a beszédet és a végén oda lyukadt ki, hogy vasárnaponként prédikáljak helyette. Szívesen vállalkoztam s tettem Ígéretet a legközelebbi vasárnapra. A hívők, és kiváncsiak serege úgy megtöltötte a templomot akár csak egy igazi pap beköszöntőjére. Megtörtént, kiállottam a tűz próbát és sikerem, — dicsekvés nélkül szólva, — olyan fényes volt, hogy tanfelügyelőmnél lépéseket tettek, hogy reám nézve e funkciót tegye kötelezővé; sőt azt is hagyja meg, hogy orgonáljak és temessek is. Tanfelügyelőim, kinél minden szombaton raporton kellett lennem már értesült a dologról és mosolyogva fogadott s gratulált a sikerhez és kikötötte, hogy a jövő hét vasárnapján, melyen ő is meg fog hallgatni, ne csak prédikáljak, de orgonáljak is, mert ő az orgonát igen szereti és ez az istentiszteletnek kiegészítő része. Átláttam a szitán, megígértem nem azt, hogy magam orgo- nálok, hanem hogy orgona szó is lesz. Nem sokáig kellett törni a fejemet: hogyan lakjék jól a kecske és maradjon meg a káposzta is. Valami lókótát szedtem elő s az én becsületes pápista kartársamba — ki az igazi kótát nem ösmerte, mert a képezdének csak hírét hallotta — olyan hirtelenséggel bele vertem a szükséges vasárnapi hálamista énekeket, hogy még a debreceni kántor hires Szotyori uram is elcsudálkozott volna rajta. A község eme felekezetének tagjaiba visszatért a nyugod- tabb hangulat. Volt már iskolájok, mert az állam az ő iskolahelyiségét bérelte, beteg, köszvényes papjok miatt a vasárnapi istentisztelet nem akadt fent, rég pihenő orgonájuk ismét megszólalt. Most már én is megszólalhattam; meg is tettem, célt is értem. Nagytiszteletü uram szives készséggel bocsátotta a padokat rendelkezésemre. Legott be is bútoroztam a leányiskolát vele s itt legalább egyelőre félig-meddig rendbe jött a dolog. Nekem azonban nem volt kilátásom májusig, mert az új padok elkészítését ekkorra Ígérték. Bizony savanyú volt a vadalma, de azért bele kellett kóstolni. Volt alkalmam megválogatni a tanítás mikéntjét és úgy találtam, hogy legjobb az arab mód. Nagyon természetes, hogy ezt a helyi viszonyokhoz kellett alkalmaznom. Én nem használhattam a port és porondot, hát választottam a padlós rendszert. Kutyásán ment a dolog, de ment. Nem volt titok, amit csináltam s igy hire hamar elterjedt és a tanító emberek kíváncsiságát felköltötte, sőt tanfelügyelőm érdeklődése odáig fokozódott, hogy kijövetelét annak megtekintésére a legközelebbi időre megígérte. Meg is tette s a látványosságban nem csalódott. Úgy vágódtak előtte hasra a növendékek, mint valami szent hírben álló dervis előtt a hivő muzulmánok. Persze nem tudván mire vélni e
