Tanügyi Értesítő, 1902 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1902-10-15 / 1. szám
tanügyi értesítő 3 rületén, hogy kevés jó akarattal is czélt kellene érnünk; tehát nem a szerkesztőség hibája lenne, ha reménysé-1 günkben megszégyenülünk. Szatmár, 1902. szeptember hó. Hazafias üdvözlettel a Szerkesztőség A testületi szellem» Magyarország huszonhétezer tani- nitója kisebb-nagyob egyesületekké tömörült, hogy nemes, fenséges hivatását a testületi élet által is minél nagyobb sikerrel tölthesse be. A magyar tanítóság egyesületi életétől sokat vár a magyar kultúra, azért nagyon is ssükséges, hogy a tani tó-egyesületek úgy belső, mint külső hatásukban czéltudatos és eredményes munkát végezzenek. Szükséges, hogy munkálkodásukban mindenkor a kitűzött nemes czél felé törekedjenek és ne tévedjenek mellékutakra, melyek nem egyenesen a czélhoz, sőt attól talán egészen eltérő irányban vezetnek, Ha széttekintünk a tanitó-egyesü- leteink között s azok működését az elért sikerek szerint mérlegeljük, sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy nagyon sok egyesület csak élt; de tettekben, említésre méltó alkotásokban nem mutatta meg, hogy az élethez joga van. Ha aztán az eredménytelenség, a meddő élet okait kutatjuk, első tekintetre szemünkbe ötlik egy lényeges hiány, mely- lyel igazi, pezsgő élet nem volt, nincs, nem lesz és nem is lehet sohasem : a testületi szellem hiánya. Igazi testületi szellem nélkül az egyesület: test, amelyben nincs lélek; fa, melyből hiányzik a termő erő. Egészséges munkásságot csak az olyan egyesület fejthet ki, melyben hamisítatlan tisztaságban él és irányit minden elmét, minden szivet a testületi [élet ereje, a testületi szellem. Sokan vagyunk, kik nem magáért az ügyért, hanem önmagunkért vagyunk tanítók; hasonlóan sokan vagyunk, kik nem magáért az egyesületért, hanem önmagunkért vagyunk tagjai egyik vagy másik tanitó-egyesü- letnek. Ke\és az önzetlen munkás. Egyikünk kapaszkodó fának tekinti az egyesületet, melynek ágai olcsón termik számára a babérokat. Az igy szerzett babérok eltakarják nála az értéktelenséget s nagygyá teszik a hatalom előtt. Másikunk gyáván húzódik meg a sarokban, mert fél, hogy bátor fellépésével elveszti a befolyásosak kegyét, mely pedig jól esik szolgálni kész lelkének. Egyikünk hatalomra vágyik, másikunk fél a hatalomtól; de igen soknak kedves dolog, ha mások hátán emelkedhetik. Tisztelet az érdemes kivételnek: nem vagyunk önálló emberek; nem tudunk a magunk lábán járni. Nem hivatali függetlenséget, hanem egyéni önállóságot értek. Ezt az egyéni önállóságot kell egymásban felkeltenünk, megszilárdítanunk, ha azt akarjuk, hogy a testületi szellem felé egy lépéssel közelebb jussunk 1 A tanítók között nincs kartársi szeretet. Ez nem egy könnyelműen odavetett kifejezés, hanem tapasztalaton, meggyőződésen alapuló kijelentés, melyben az a legszomorubb, hogy igaz. Nem egyszer halljuk ugyan, hogy kartársaink melléket verve, hirdetik kartársi szeretetöket; de az ilyen kidobolt éi'zelem legtöbbször hamis. Sokan abban vélik lenni a kartársi sze- retetet, ha a másiknak minél többször szépet mondanak s — mintegy kölcsön fejében — egymást tömjénezik. Azt, aki kartársát szeretettel bár, de
