B. Stenge Csaba: A megtorlás Tatabányán. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő főbb tatabányai perek - Tatabányai Levéltári Füzetek 15. (Tatabánya, 2017)
III. Lados István és társai pere - III/1. Lados István és társai pere tárgyalási jegyzőkönyvek
jutott, hogy ellenünk szerveznek őrséget, hogy meggátolják rendfenntartási járőrözésünket. Ellenségeskedéssel nézték a munkánkat. Megállapítottuk, hogy ránk vadásznak. Azt is megtudtuk, hogy Lados és társai a fő szervezői, és idős embereket is köteleznek, hogy álljanak ki őrségbe, hogy a fiatalokat össze ne szedjék. Több ilyen csoporttal találkoztam november közepe táján. Ekkor még fegyvert nem használtak ellenünk, majd december elején lőttek is ránk. Jártunk ki a telepre 4-5 gyorsjáratú gépkocsikkal, ami a párté volt. December 7-én volt a pártház elleni támadás. Addig ránk nem lőttek. Ha kint jártunk, kijárási tilalom után járkáltunk kint. Érdeklődtünk a Il-es őrsön is, hogy mit tapasztaltak, mi a helyzet. Ők mondták, hogy nem tanácsos járkálni. Ők nem tudták, hogy kik a szervezők. December 9-én bejött a laktanyába Lados. Ott magyaráztuk neki, hogy ő a főszervező gondolja, hogy jó lesz ez így, ha fegyverkeznek, mert akkor mi is fegyverkezünk. Akkor azt mondta, hogy a VI. telepre ne jöjjünk ki, mert kikapunk. Mondta, hogy majd elintézi az ügyet, mert az egész telep férfi lakossága ellenünk van uszítva. Ezután elvittük a szovjet parancsnokságra, ahol azt mondta, hogyha ígérjük, hogy nem visszük el a telep fiatalságát, akkor össze fogja szedni a fegyvereket. Megígértük, ő is megígérte, hogy összeszedi a fegyvereket. El is vittük onnan autóval. Ő kérte, hogy ne vigyük a lakásáig, mert ránk lőnek. Kiszállt a kocsiból és ígérte, hogy reggelre összeszedi a fegyvereket. Másnap jelentette a Il-es őrs, hogy csak egy golyószóró volt bedobva az udvarába. Tudtuk, hogy a telepen sok fegyver van, mert hol itt, hol ott lövöldöztek az éjszaka folyamán. December 10-én kimentünk hogy megnézzük, mi a helyzet. Megszerveztünk egy 8-10 fős járőr csoportot, mely támadásszerű volt. Amikor bementünk a telepre lövöldöztek ránk. Nagyjából átfésültük a VI. telepet. El is fogtunk 10-15 embert. Volt, akinél kézigránátot találtunk. Különböző kifogásokat találtaki ki, hogy miért tartózkodtak az utcán, és miért volt náluk fegyver, vagy lőszer. Kihallgatás után Tóth ezredes elengedte őket. 3-4 főt bent tartottak. December 11-én lépett életbe a statárium, de a fegyvereket csak nem adták le, köztük egy golyószórót. 13-án csináltunk egy nappali átfésülő razziát, és ekkor szedtünk össze egy csomó fegyvert, ekkor találtunk Nauschnál is különböző fegyvereket. Ezután csináltunk Újvárosban is razziát, ahol szintén találtunk. Ezzel a VI. telepen és a városban megszűnt a lövöldözés. Pendli szerepéről csak halottam. Vele nem találkoztam, Ladossal is csak 3 esetben. Egyszer a laktanyában, és egyszer a Köröndön december 3-4-én. Úgy hallottuk, hogy Lados járt kint az Újvárosban is, és össze akarta hangolni a két hely felkelését. Arra nem emlékszem, hogy vele telefonon beszéltem volna. Nem voltam akkor sem jelen, amikor Baranyával tárgyalt. Elnök ismerteti tanú nyomozati vallomásának vonatkozó részét. Ő megígérte a karhatalomnak, hogy a VI. telepen össze fogja szedni a fegyvereket. Ő sírt akkor, és azt mondta, hogy nem akar látni vért, és hogy nem akar 309