B. Stenge Csaba: A megtorlás Tatabányán. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő főbb tatabányai perek - Tatabányai Levéltári Füzetek 15. (Tatabánya, 2017)
III. Lados István és társai pere - III/1. Lados István és társai pere tárgyalási jegyzőkönyvek
ki őrségbe, mert el akarják vinni a fiatalokat, és ezt meg kell akadályozni. Hogy ennek mi alapja volt, nem tudom, én nem tapasztaltam. El volt terjedve ez a hír. Amikor mentem este 7 órakor hazafelé, láttam, hogy kint állnak őrségben a házak előtt. Az utcasarkokon sokan voltak. Nem láttam náluk semmit. Fegyvert senkinél nem láttam, különben sötét volt, a villanyok nem égtek. Senkit nem ismertem fel azok közül, akik kint álltak. Otthon megtudtam, hogy sógoromnak, Kiss Istvánnak van egy fegyvere, puskája vágott tussal. Megkérdeztem, hogy hol van, és elkértem tőle. Ő azt mondta, nehogy valamit csináljak, adjam le. Én azért kértem el tőle, hogy őrségbe álljak, de ezt neki nem mondtam meg. Azt mondtam, hogy azért kell, mert el akarom dobni, nehogy valami baj legyen belőle, hisz neki két családja van. Sógoromék akkor még otthon laktak, és otthon a húgom, aki cukrász volt, annak volt egy fagyialtos ládája, és abba volt eldugva a fegyver. A fegyverhez töltény is volt. Nem töltöttem be a puskát, a töltényeket a zsebembe tettem. Kimentem őrségbe a mi házunk elé. Kulcsár is ott volt. Ő csak kijött, és vissza is ment. Én egyedül álltam. Ott nem volt beszervezve senki. A szervezés körülményeiről nem tudok semmit. Arról nem hallottam semmit, hogyha valami történik, hogyan kell a többieket értesíteni. Én úgy gondoltam, hogy úgy kell őrségbe állni, mint a Dózsa kultúrotthon- nál novemberben, amikor már volt karhatalom. Azért kellett őrségbe kiállni, hogy a fiatalokat el ne vigyék, mert én is fiatal voltam. A hír elterjedt az egész telepen, szájról szájra járt anélkül, hogy alapja lett volna. Én nem lövöldöztem. Egy órát álltam kint, amikor édesanyám behívott, és még aznap este eldobtam a fegyverem a Ságiék és Krajcsirék disznóólja és a kerítés közé, amit a rendőrök találtak meg. Később én nem álltam őrséget. Nem is volt több fegyverem. Én Ladossal nem beszéltem. Pendlit nem is ismerem. Ők a VI. telepet felosztották őrség szempontjából, de ezt csak utólag hallottam. Nauschot ismertem, de szerepét nem ismerem. Az őrségben nem tudom, kik vettek részt, én csak Kulcsárt és Tóthot láttam, majd édesanyám engem behívott. Nem tudok arról, hogy mennyi fegyver volt a telepen. December 10-én be voltam rúgva és feküdtem, édesanyám mesélte, hogy nagy lövöldözés volt. Arról nem tudok, hogy rendőrök is megfordultak a telepen. Arról nem tudok, hogy karhatalmisták be akartak jönni a telepre. A rendőrségen megvertek, a páncélszekrényhez verték a fejem, és úgy megvertek, hogy bevizeltem. Amit a rendőrségen mondtam, az nem igaz, azt kellett mondanom, amit ők mondtak. Elnök ismerteti a nyomozati vallomását. Nem egészen így van, mert én másnak nem mondtam, hogy álljon ki őrségbe, én nem beszéltem senkivel. Csak az igaz belőle, hogy én is kint álltam. Nem felel meg a valóságnak, hogy a nővérem adta volna oda a fegyvert a cukrászdában, mert már nem is dolgozik ott. Az a nővérem, aki fagyialtos volt, és disszidált, annak a fagylaltos ládájába volt rejtve a fegyver, és onnan vettem ki. 249
