Ravasz Éva (szerk.): Férfiportrék a XX. századból - Tatabányai Levéltári Füzetek 13. (Tatabánya, 2011)

B. Stenge Csaba: Kóta József bányamérnök katonai karrierje

74 Kóta József bányamérnök katonai karrierje Katonai szolgálat a második világháborúban Kóta József tartalékos hadnagyként 1938. május 10-én ismét 6 hetes fegyver­gyakorlatra vonult be. Ezúttal Szombathelyre került, a 2/5. bombázószázadhoz, majd ezt követően nem szerelt le és itt is maradt. Szombathelyről 1939 áprilisában át­helyezték Budapestre előbb a légierő szertárához, majd innen a Repülő Kísérleti In­tézethez (RKI).12 Miután az 1940-es évben ténylegesítési próbaszolgálatát sikerrel teljesítette, a Kormányzó 1941. február 4-én kelt legfelsőbb elhatározásával, 1940. november 1- ével Kóta Józsefet átvette a hivatásos állományba és egyidejűleg kinevezte főhad­naggyá, 1939. május 1-i ranggal.13 14 A légierő berkein belül egyébként bevett szokás volt a tréfás becenevek osz­togatása. Kóta József is megkapta a maga becenevét, ő „Kelekóta” lett. Sajnos azt nem sikerült kiderítenem, hogy ezt a becenevet pontosan ki ragasztotta rá. Ténylegesítése után, 1941 augusztusában rövid ideig, mintegy két hétig a Szov­jetunióba vezényelték a hadműveleti területre, ahol Szutyiszka repülőterén a gyors­hadtestet támogató Caproni Ca. 135-ös bombázók műszaki felülvizsgálatán vett , 14 reszt. Hazatérte után néhány héttel, 1941. október 12-én kötött házasságot a soproni Mohácsy Margit tanítónővel, akivel még 1934-ben találkoztak először. Három gyer­mekük ezt követően nem sokkal egymás után, még a háború alatt született meg (Zsuzsanna 1942-ben, Gábor 1943-ban és József 1944-ben).15 Bár a bevonulásokban, hadműveletekben ténylegesen nem vett részt, Kóta Jó­zsef a területi revízió idején alakulataival minden alkalommal mozgósításra került, így mindhárom emlékérem, az 1939-ben adományozott Felvidéki, és az 1941-ben adományozott Erdélyi és Délvidéki viselésére is jogosult volt. Kóta Józsefet 1942. január 7-étől egy három hónapos alantos tiszti16 tanfolyamra vezényelték, majd 1942. március 30-án századossá léptették elő. Második alkalom­mal 1942. április 30-tól július 30-ig volt hadműveleti területen, ekkor a 2. hadsereg repülőcsoportjának parancsnokságához helyezve műszaki tisztként szolgált. Itt - többek között - a repülőcsoport alárendelt alakulatainak tartott előadásokat a szovjet katonai robbanótestekről.17 Hazatérte után, 1942. szeptember 1-étől a Repülő Kísér­leti Intézet (RKI) Bomba alosztályának parancsnokává nevezték ki. A hadműveleti területen teljesített kiváló műszaki szolgálataiért a Kormányzó 1943. március 18-ai legfelsőbb elhatározásával Kóta József századosnak a Kormányzói Dicsérő Elisme­rés a hadiszalagon kitüntetést adományozta.18 (Ez a kitüntetés közkeletű nevén a bronz Signum volt: a kitüntetés kardok nélkül került adományozásra, mivel nem 12 HM HIM KI 51006 sz. tiszti okmánygyűjtő, Kóta József 1951-ben írt önéletrajza alapján. 13 1941/6. sz. Honvédségi Közlöny, sz. ü. 57. o. 14 HM HIM KI 51006 sz. tiszti okmánygyűjtő, Kóta József 1951-ben írt önéletrajza alapján. 15 Uo. 16 Az alantos tisztek beosztott csapattisztek voltak a magyar királyi honvédségben (zászlósi, hadnagyi és főhadnagyi rendfokozattal). 17 Mocsáry István őrnagynak, a 4. bombázórepülő osztály parancsnokának hadinaplója (má­solat a szerző birtokában). 1942. július 6-ai bejegyzés. 18 1943/15. sz. Honvédségi Közlöny sz. ü. 357. o.

Next

/
Oldalképek
Tartalom