Tatabánya közigazgatási repertóriuma III. kötet - Tatabányai Levéltári Füzetek 5. (Tatabánya, 1999)

Bevezető

Bevezető Tatabánya város közigazgatási repertóriumának harmadik és negyedik kötete 1968. január l-jétől 1990. szeptember 20-ig, az utolsó tanács és végrehajtó bizottsági ülés időpontjáig terjedő korszak anyagát tárja az olvasó elé. Ez a két kötet több mint két évtized közigazgatási tevékenységét mutatja be, amely öt tervidőszakot ölel fel, nevezetesen a III. ötéves tervet, 1966—70-ig, a IV-VI. ötéves terveket 1971—85-ig, végül a VII. és egyben utolsó ötéves tervidőszakot, amely 1986-tól 1990-ig tartott. A tárgyalt évtizedekben óriási közigazgatási és gazdaságszervezői feladatok vártak a város vezető testületeire és a tanácsi apparátus munkatársaira, amely feladatok egyik meghatározója a lakosságszám folyamatos emelkedése. A Tatabányai Szénbányák, az ország egyik legjelentősebb és legdinamikusabban fejlődő szénbánya vállalata, folyamatos vonzerőt jelentett a város munkaerőpiacán, de a megyeszékhely lét maga is hozzájárult a lakónépesség erőteljes növekedéséhez, mivel sorra-rendre alakultak, vagy települtek ide a megye más városaiból a megyei intézmények, hivatalok. A városi lakosság lélekszámát a következő adatsor tükrözi, a KSH statisztikai évkönyveinek adatai alapján: 1960. 52 079 1980. 75 942 1965. 64 000 1985. 76 463 1970. 66 223 1990. 74 277 1975. 69 997 Az adatsort összehasonlítva az országos számadatokkal, kitűnik, hogy 1970-re Tatabánya város lakosságszámát tekintve a magyarországi városok között a 10. helyre került (1990-ben a 11.). A folyamatosan emelkedő népesség a városi vezetés számára óriási megoldandó feladatsort jelentett, amelyek közül első számú probléma az évtizedeken át tartó súlyos lakásgond volt. Az állandó lakáshiány egyik forrása a lakosságszám dinamikus növekedése, a másik a város létét meghatározó iparág, a szénbányászat volt. Az évek során ugyanis a tatai szénmedence távoli szénmezői kimerültek, a bányaművelés a város lakott területeire, a bányanyitásokat követően épült hatalmas munkáskolóniák alá ért. Mindezek következtében a 60-as években egyre sürgetőbbé vált a korszerűtlen, komfort nélküli, úgynevezett „hatajtós" házakból álló lakótelepek lebontása, emellett dinamikusan folytatni kellett az 1950-ben megkezdett új városközpont és a környező városnegyed - Újváros I—II. ütem, valamint a távolabbi városrészek, Óváros, Kertváros - építését. A fent említett technikai probléma, az alábányászás meggyorsította azt az 1947-ben megkezdődött folyamatot, hogy a jogilag egyesített négy településből, a falusias jellegű Alsógallából, Bánhidából és Felsőgallából és a telepszerű beépítettségű Tatabánya községből egységes várost kell építeni. A 60-as évektől kezdődően több, mint egy évtizeden át lendületesen folyt a VI-os, a VII-es, a VIII-as munkástelepek és egyéb kisebb városrészek felszámolása, ami azt