Szekszárd a XX. század első évtizedeiben - Tanulmányok és képek (Szekszárd, 2002)

Csekő Ernő: Virilisták szerepe és jelentősége Szekszárd város életében (1905-1914)

Csekő Ernő VIRILISTÁK SZEREPE ES JELENTŐSÉGE SZEKSZÁRD ÉLETÉBEN (1905-1914) A területi és helyi önkormányzatokat a kiegyezést követően újjászervező 1870-1871. évi törvények új elemként emelték a magyar jogrendszerbe a virilizmust. Ez biztosította a legnagyobb adófizetők önkormányzati testületekbe - vármegyékben és törvényhatóságú jogú (thj.) városokban törvényhatósági bizottságokba, rendezett tanácsú (Rt.) városokban, nagy- és kisközségekben képviselőtestületekbe történő automatikus bekerülését. A törvényhatósági bizottságokba, képviselőtestületekbe a fizetett adó nagysága eredményeként - egy, évenként összeállított lista alapján - bejutott tagokat, a választás útján bekerült tagoktól való megkülönböztetésül, virilistáknak nevezték. A választott tagok és a virilisták fele-fele arányban alkották az önkormányzati testületeket. A korabeli törvényalkotók a virilizmus útján - a vagyonos rétegek felülreprezentálása által - kívánták biztosítani helyi szinten is a társadalmi stabilitást, egyúttal a kormányhoz lojális többség kialakulását. Az Andrássy-kormány hivatalos álláspontja szerint a virilizmus bevezetésével azon tehetős rétegek önkormányzatokba kerülését kívánták a választások esetlegességétől függetleníteni, „ (...) akik az önkormányzat tetemes költségeihez (...) a legnagyobb mértékben járulnak s a jótékony intézetek gyámolítására s a közhasznú beruházások eszközlésére elsősorban hívatvák. ". Ennek tükrében arra keresem a választ, hogy Szekszárd legnagyobb adófizetői, a virilisták milyen súllyal, jelentőséggel bírtak az 1905-ben rendezett tanácsú várossá váló település életében, milyen szerepet játszottak a városi lét és szervezet kialakításában, illetve megőrzésében. Időhatárát tekintve egy évtizedet átfogó tanulmányomban a város kereső népességének hozzávetőlegesen 1 %-át kitevő - a városi virilis jegyzékre évenként 68 rendes, és 17 póttagként felkerült - legteIdézi: CSIZMADIA, 1976. 119-120. p.